Melinda, Vivien, Aranka2020. december 02., szerda
Föld

Végtelen számú világegyetem, végtelen lehetőségekkel

National Geographic Magyarország

A csillagászok már a 16. század óta igyekeztek megmérni az Univerzumot, ám valahányszor új módszert dolgoztak ki még távolabbi égi objektumok mérésére, mindig megdöbbentek az Univerzum roppant távlatain. Más szóval, a Világegyetem mindig meglepte őket a méreteivel – ez ébresztette a gyanút, hogy talán végtelen.

Coma galaxishalmaz
Fotó: NASA

Egészében semmiképpen sem láthatjuk, hiszen az Ősrobbanás óta eltelt 13,7 milliárd év alatt a fény csak legfeljebb 13,7 milliárd fényévnyi távolságból juthatott el hozzánk. Jelenleg semmit nem tudunk megfigyelni, ami ennél messzebb van tőlünk.

A csillagászoknak azt már sikerült megvizsgálniuk, hogy a Világegyetem nem kisebb-e 13,7 milliárd fényévnél, éspedig úgy, hogy ismétlődő mintázatokat kerestek a kozmosz mikrohullámú háttérsugárzásában. Hogy miért árulkodna egy ilyen mintázat kisebb Univerzumról? Képzeljük magunk elé a Föld felszínét, és felejtsük el egy pillanatra, hogy három dimenzióban észlelünk: fogadjuk el, hogy bolygónk felszíne sík! Induljunk el észak felé, és ne foglalkozzunk olyan akadályokkal, mint a sarki jégsapka meg a hegyek és tengerek – kutyagoljunk csak kitartóan! Egy idő után megkerüljük a földet, és ugyanoda érkezünk, ahonnan indultunk. A Föld felszíne véges területű, de végigjárva semmilyen határba nem ütközünk; az ilyesfajta alakzatokat – ebben az esetben a gömböt – határ nélküli, de véges alakzatoknak nevezzük. Elképzelhető, hogy a Világegyetem is hasonló alakzat; a kulcsot itt az adhatja, hogy a tér görbülete általunk nem észlelhető, magasabb dimenzióban érvényesül. Földfelszíni példánkban a görbület a harmadik dimenzióhoz tartozott, de úgy tettünk, mintha nem érzékelnénk. A Világegyetem esetében a görbület a negyedik dimenzióban lehet (amelyet Einstein a gravitáció magyarázatára vezetett be).

Ha a Világegyetem a negyedik dimenzióban visszagörbül önmagába, akkor kellően nagy teljesítményű teleszkóppal a Földről, elvileg a Tejútrendszert is látnunk kellene, mint igen távoli objektumot. Fényének persze sok milliárd évet kellene ehhez utaznia, így sokkal fiatalabbnak láthatnánk, mint amilyen ma. Nagyjából olyan lenne ez, mintha tekintetünket a földet megkerülve, a messzi távolban saját hátsó felünkre – csak éppen csecsemőkori hátsó felünkre – vetnénk.

A kozmosz mikrohullámú háttérsugárzásában ismétlődő mintázatokat keresni bizonyos értelemben olyan, mint távoli galaxisok között kutatni a fiatal Tejút után, csak könnyebben kivitelezhető. Eddig nem sikerült ilyen ismétlődéseket találni, és ezt annak bizonyítékaként fogadják el, hogy a Világegyetem messzebb nyúlik, mint ameddig ellátunk – tehát messzebb 13,7 milliárd fényévnél. Ha bizonyosságot nyerne a felfúvódás elmélete, vagyis az, hogy közvetlenül az Ősrobbanás után a Világegyetem hirtelen exponenciális táguláson esett át, az azt jelentené, hogy az Univerzum sokkal, de sokkal nagyobb ennél; sőt a kozmológusok többsége úgy véli, hogy a felfúvódás végtelen Világegyetemet eredményez. De még ha cáfolatot nyer is a felfúvódás elmélete, a végtelen Világegyetem lehetősége megmarad.

Amennyiben a Világegyetem valóban végtelen, minden kimenetel – legyen bármilyen valószínűtlen – lejátszódhat valahol. Valahol lehet egy alternatív Föld, amelyen ön írta ezt a könyvet, és én olvasom. Bármilyen eshetőség, amely nem mond ellent a fizika törvényeinek, elképzelhető, és valahol megtörtént, vagy meg fog történni. Max Tegmark amerikai fizikus az olyan alternatív világegyetemeket, amelyekben azonos fizikai törvények hatnak, I. szintű párhuzamos univerzumoknak nevezi. Minthogy eltérőek bennük a kiindulási körülmények, ezek a világegyetemek nem teljesen egyformák. Ahogy múlik az idő, egyre távolabbi és távolabbi régiók fénye érkezik majd el hozzánk, s fokozatosan láthatóvá válnak az alternatív világegyetemek.

Forrás: ng.24.hu


Hozzászólások

Hosszú távon talán elérhetőek a klímaegyezmény vállalásai

Hosszú távon talán elérhetőek a klímaegyezmény vállalásai

„Elérhető közelségbe" kerültek a 2015-ös párizsi klímaegyezmény céljai egy új elemzés szerint - tette közzé a hírt az MTI.

Rejtélyes áradás egy alaszkai öbölben

Rejtélyes áradás egy alaszkai öbölben

Már az öböl története se kezdődött jól: a felfedezése 26 halálos áldozattal járt. A későbbi sorsa sem sokkal szelídebb.

Égi jelenségek 2020. december első felében

Égi jelenségek 2020. december első felében

A hónap elejét a holdfény uralja, egyre közeledik egymáshoz a Szaturnusz és a Jupiter, lesz holdsarlónk a Vénusz közelében, és érkezik az év legjobb meteorraja.

Óceáni hulladékból készül napszemüveg

Óceáni hulladékból készül napszemüveg

A The Ocean Cleanup projekt újabb fontos eredményt ért el a hulladék elleni harcban.

2020 november asztrofotója: Androméda-köd, ahogyan még sohasem láthattuk

2020 november asztrofotója: Androméda-köd, ahogyan még sohasem láthattuk

Különleges technikával készült felvétel a hozzánk egyik legközelebbi, látványos extragalaxisról.

National Geographic 2020. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket