Biogazdálkodás és a vegyszerek

Fotó: dreamstime

Egyáltalán, megvalósítható-e a tömegtermelésben a növényvédő és rovarölő szerektől mentes gazdálkodás? Ahhoz, hogy megérthessük, mi kerül a kosarunkba „bio” megnevezés alatt, nézzük át, mi a hivatalos definíció. Az Európai Unió egységes meghatározása szerint az Európai Bizottság erre vonatkozó rendelkezése a következő: „Az ökológiai termelés egy gazdaságirányításból és élelmiszer-termelésből álló átfogó rendszer, amely ötvözi a legjobb környezetvédelmi gyakorlatokat, a magas szintű biodiverzitást, a természeti erőforrások megőrzését, az állatjólléti szabványok alkalmazását, a fogyasztók természetes anyagok és eljárások használatával előállított termékek iránti preferenciájával…”

Lényegében arról van szó, hogy azokat a termékeket tekintjük bionak, amelyek olyan gazdálkodási rendszerből származnak, ahol tiltják vagy korlátozzák a műtrágyák és a vegyszerek használatát (tavasszal például, megengedett a kéntartalmú vegyszer, míg ősszel a réztartalmúakat engedélyezik, természetesen mérsékelten). A 889/2008/EK Rendelet értelmében:„Bizonyos körülmények között, korlátozott mértékben engedélyezni kell a nem ökológiai termelésű alapanyagok használatát.”
Tehát, amikor az ember biogazdálkodásra adja a fejét, akkor vállalja, a vegyszermentességet, vagyis egyes növények összeültetését, vagy biológiai anyagokkal küzd a kártevők és a gyomok ellen. Persze csak egy bizonyos pontig, hiszen több hektáron folyó termelésnél előfordulhatnak olyan események, amelyek szükségessé teszik néhány vegyszer használatát. Ilyen lehet egy nagyobb esőzés, aminek során növekszik a fertőzések veszélye, de a belvíz vagy árvíz okozta károk enyhítésében is szerepet kaphatnak az egyébként tiltott szerek. A kritériumok között szerepel, hogy nem lehet bioként a piacra, vevők elé vinni azt a terméket, amelyben a vegyi anyagok szintje már mérhető. Arra azonban nincs minden esetben tiltás, hogy az adott terméket ne is kezeljék például, rézvegyületekkel, közöttük a réz-oxikloriddal, amit a kiskertekben csak lemosó permetszerként használnak. A biogazdálkodásban engedélyhez kötötten alkalmazható, de irritatív hatással lehet az emberi szervezetre. Tény, hogy magában a növényben nem okoz károkat.

Ugyancsak használhatóak – bár nem korlátozás nélkül –, az egyes kalcium-vegyületek, mint például a kalcium-poliszulfid, a kalcium-permanganát vagy a kalcium-hidroxid. Az első kettő a környezetre ártalmas anyag, a kalcium-hidroxidot pedig oltott mészként is ismerhetjük, ami egy erősen maró hatású lúg, igaz ártalmatlannak tekintik. Az anyagot a lemetszett ágak végére kenik, hogy elkerülhessék a gombás vagy kártevők okozta fertőzéseket, de használják a savas talaj PH-jának kiegyenlítésére is.

Bio minősítést nemcsak friss, hanem feldolgozott termékek is kaphatnak. Ezek nem tartalmaznak rákkeltőnek bizonyult „E-számos” anyagot, más adalékokat azonban igen. A felhasználható vegyületek között megtalálható a kén-dioxid (E220), amit az élelmiszeripar a legtöbb esetben gáz halmazállapotban, vagy vízzel elegyítve, kénessavként használ, mivel megőrzi az ásványi anyagokat és a vitaminokat – kivéve a B1vitamint, amit a kénvegyületek bontanak. Allergén anyagról van szó, és egyes esetekben bélpanaszokat, hányást és fejfájást, asztmásoknál pedig rohamokat válthat ki. Találhatunk még kálium-metabiszulfit (E224), másképpen borként, amely sterilizáló és tartósító hatása miatt kedvelt.

A tökéletes vegyszermentesség nem kivitelezhető a gazdálkodásban, mivel egyes esetekben akár a teljes terményt is fel kellene áldoznia a gazdának. Fáry Miklós Gábor, a Debreceni Egyetem Agrár- és Gazdálkodástudományok Centruma Növényi Biotechnológiai Tanszék vezetője szerint csak abban az esetben valósítható meg a valódi vegyszermentesség, ha nem zárkózunk el a génmódosított növények termesztése elől: „A növények vegyszermentes tömegtermelése biológiai, genetikai, ökológiai és agrotechnikai korlátokba ütközik. Genetikai tekintetben olyan növényfajtákat kellene a nemesítőknek létrehozniuk, méghozzá tervezhető módon és rövid nemesítési időn belül, amelyek a környezetükben található biotikus és abiotikus károsításokkal szemben teljes mértékben ellenállóak. A természetben ilyen növények soha nem is voltak, és valószínűleg soha nem is lesznek. A természetes ökoszisztémák – mai ismereteink szerint – soha nem hoztak létre ilyen szerencsés élőlényeket; ezért nem is várható, hogy a tömegtermelés speciális ökológiai körülményei között ez valaha is előfordulna, ugyanakkor a biogazdálkodás mai résztvevői ezt a módszert mereven elutasítják.”

A vegyszermentességet a konyhakertekben valósíthatjuk meg, mivel itt alkalmazhatók olyan technikák is, melyekkel – a kisebb területnek hála – eredményesen fel lehet venni a küzdelmet a kártevőkkel. Ezért szoktak, például levendulát ültetni a tetvek és egyéb kártevők által veszélyeztetett növények közelébe. Ennek a virágnak az átható illata ugyanis távol tartja a károsító rovarokat a haszonnövényektől.

A biogazdálkodás során is találkozhatunk olyan természetes növényvédelemi szerekkel, melyek mérgezőek. Ha például, dohánylevelet áztatunk vízbe, és ezzel permetezünk, tudnunk kell, hogy a benne lévő nikotin kifejezetten erős méreganyag, ami ugyanúgy veszélyeztetheti egészségünket, mint egy szintetikus vegyszer.
Sokszor felmerül annak a kérdése is, hogy a talajszennyezések és a levegőben lévő káros anyagok hogyan befolyásolják a biogazdálkodást. Természetesen egy légifolyosó alatt vagy forgalmas út közelében nehéz biotermékeket előállítani, ám ma már alig találunk tömegközlekedéstől, ipari szennyezéstől mentes területet. A professzor megállapítása itt is igaz: „nagyüzemi szinten egyszerűen lehetetlen nem gépesíteni a termelést”.

Írta: Scheftsik Tamás