Vendel, Irén, Kleopátra2020. október 20., kedd
Föld

A hónap asztrofotója: Szélcsendes éjszaka

2013.07.01.Admin
National Geographic Magyarország

Holdfénnyel derített kiskunsági tájat és vízen tükröződő csillagokat csodálhatunk a bámulatosan szép felvételen.

NAGYÍTÁS

Hazánk jeles természetfotósa, Daróczi Csaba bocsátotta rendelkezésünkre a mellékelt képet, aki – művészeti hitvallásához hűen – minden kattintást úgy igyekszik elkövetni, hogy az valamivel többet nyújtson a néző számára a megszokott látványnál. Az alábbiakban olvashatjuk élménybeszámolóját a felvétel készítésének körülményeiről. „Ezt a képet már sokszor láttam lelki szemeim előtt, de – hosszú idő után – csak ebben az évben jött össze minden feltétel. A sok csapadéktól óriási belvíz borította a felszínt, egy tanya mellett, a Kiskőrösre vezető út mentén – nem volt nehéz észrevenni. Holdunk épp az első negyedben járt, így annyi fényt bocsátott ki, hogy a horizont objektumait kissé megvilágítsa, de a csillagok fényét még ne nyomja el teljesen. Mindehhez szélcsendes idő is társult, így a táj látványosan tükröződött a víz felszínén. A technikát Nikon D800 váz és Nikkor 24mm-es f/1,4-es objektív szolgáltatta.”

A kompozíció szép példája a táj és az égbolt harmóniájának fotografikus tolmácsolására. A látóhatár felett, a kép bal oldalán a Lant csillagkép látszik felkelni, amitől jobbra a nyárelő jellegzetes konstellációi mutatkoznak a Herkules, a Kígyó és az Északi Korona csillagaival. A művészi értelemben vett koronát viszont a vízen tükröződő apró fénypontok megjelenése teszi fel erre a nagyszerű alkotásra.

Forrás: ng.24.hu
Fényképezte: Daróczi Csaba www.daroczicsaba.hu

Hozzászólások

Ezúttal nem történt űrszemét-karambol

Ezúttal nem történt űrszemét-karambol

Elkerülte az összeütközést két egymáshoz közel került űrszemét - közölte a LeoLabs, a Föld körüli pályán keringő objektumokat radarral megfigyelő cég.

Összefüggés lehet a Tibeti-fennsík légszennyezése és a sarkvidék jégtakarója közt

Összefüggés lehet a Tibeti-fennsík légszennyezése és a sarkvidék jégtakarója közt

A Tibeti-fennsík „harmadik sarkvidék” néven emlegetett, igen nehezen megközelíthető helye bolygónknak, ám az egyik legtisztább környezet is.

Az egyedülálló bringás flotta alapítója

Az egyedülálló bringás flotta alapítója

Roncstelepről megmentett kerékpárok, padlások mélyéről kiguberált, poros szerkezetek, melyek egy elképesztő csapat keze alatt különleges eszközök formájában kezdenek nem mindennapi új életet.

Tájidegen állat- és növényfajok terjedése

Tájidegen állat- és növényfajok terjedése

Kutatók becslései szerint világszerte több mint egyharmaddal fog megnövekedni az úgynevezett tájidegen állat- és növényfajok száma.

Faültetés az ország jelenleg működő legnagyobb napelemparkjában

Faültetés az ország jelenleg működő legnagyobb napelemparkjában

Példa nélküli együttműködést valósított meg a 10 millió Fa Alapítvány és a MET Kabai Solar Park csapata.

National Geographic 2020. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket