Simon, Szimonetta, Szimóna, Júdás, Tádé2020. október 28., szerda
Föld

Egy üdítőgyártó nemcsak üdítőről gondoskodik

2013.10.21.Admin
National Geographic Magyarország

Két nagyvállalat összefogott és 2012-ben azzal az ötlettel állt elő, hogy tiszta ivóvizet biztosítsanak a szükséget szenvedő közösségeknek.

Fotó: designtaxi.com

A Föld lakosságának bizonyos hányada jólétben él. Nekik, nekünk a természetes, hogy a csapból tiszta jó minőségű víz folyik. Sokaknak azonban a napi létért való közdelem közepette még ez sem jut ki. Főleg a fejlődő országban gond ez; ma ismert adatok szerint évente százmilliókat érint. Ezen próbál enyhíteni a Coca Cola üdítőgyártó óriáscég és a Deka R&D mérnöki vállalat: mintegy kétezer darab hatméteres (Coca Cola-színűre festett) hajóskonténert alakítanak át úgy, hogy víztisztító-állomásként is funkcionáljanak.

Az „Ekocenter” projekt célja a rossz körülmények közt, elszigetelten élő legszegényebbek sorsának javítása olyformán, hogy ezek így a jövőben biztonsággal fogyasztható vízhez jussanak, ráadásul a „felturbózott” konténerek napelemekkel működnek.

Az amerikai Dean Kamen, a Deka R&D elnöke által kifejlesztett „Slingshot” víztisztítóval ellátott konténer prototípusát most tesztelik a dél-afrikai köztársaságbéli Heidelbergben. A készülék ún. „gőzkompressziós desztillációval/lepárlással” állít elő ivóvizet piszkos folyó- vagy tengervízből, de akár csatornai szennyvízből is. Az üdítőipari vállalat szerint egy készülék 850 liternyi, biztonsággal iható vizet képes előállítani naponta, miközben egy hajszárítónál is kevesebb áramot használ.
Afrika vagy épp Latin-Amerika izoláltságban élőinek kétségkívül jól jöhetnek e „Ekocenter”-konténerek. Napi szintű működtetésüket helyi női vállalkozókra bíznák. A karbantartási munkák és a tisztítóberendezések ellenőrzése (hogy a víz mindig megfeleljen a nemzetközi egészségügyi előírásoknak) szintén helyi szakemberek feladata lenne.

A projekt résztvevői elképzelhetőnek tartják, hogy az „Ekocenterek” a helyiek új találkozási-közösségi pontja is lehet, ezért tervezik, hogy a tartós élelmiszerek árusítása mellett napenergiával működtetett töltőállomásként is funkcionálhatnának. Itt fel lehetne töltetni mobileszközöket, lámpákat, de internetkapcsolatot is biztosítanának a konténerek.

Becsült számaik szerint 2015-ig évente mintegy 500 millió liter tiszta ivóvizet állítanak elő.  Ha belegondolunk, egyszerű ötlet a fenti és mégis milyen sokat segíthet embertársainkon.

Írta: Csibrányi Zoltán

Hozzászólások

Égi jelenségek 2020. november első felében

Égi jelenségek 2020. november első felében

Hajnali holdsarló együttállásokkal, esti Jupiter és Szaturunusz a Tejúttal, és néhány meteor színesítheti a novemberi éjszakákat.

Elképesztő mennyiségű szemét halmozódik fel a Földközi-tengerben

Elképesztő mennyiségű szemét halmozódik fel a Földközi-tengerben

A Földközi-tengerben már most is rengeteg műanyag hulladék van, két évtizeden belül ugyanakkor megduplázódhat a beáramló szemét mennyisége.

Késik a fagy a tengeri jég bölcsőjében

Késik a fagy a tengeri jég bölcsőjében

Még mindig nem indult el a jégképződés az északi-sarkvidéki tengeri jég bölcsőjének tekintett Laptyev-tengeren.

Algák okozták a tömeges élőlénypusztulást Kamcsatka partjainál

Algák okozták a tömeges élőlénypusztulást Kamcsatka partjainál

Egészen biztosan nem emberi tényező, hanem mérgező algák elszaporodása okozta a tömeges tengeriélőlény-pusztulást a távol-keleti Kamcsatka-félszigeten - olvasható az MTI hírei között.

Aggasztó a svájci gleccserek gyors olvadása

Aggasztó a svájci gleccserek gyors olvadása

Aggasztó mértékben olvadtak a svájci gleccserek 2020-ban, s közben még sohasem esett ilyen kevés hó az Alpok legnagyobb gleccserének térségében - olvasható az MTI hírei között.

National Geographic 2020. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket