Sanghaj szmogmentesítése

Még legalább tíz évig eltart a szmog elleni küzdelem Kína legnépesebb városában.
Fotó: dreamstime
A sanghaji környezetvédelmi iroda vezetője, Csang Csuan szerint „a levegő megtisztítása kemény és hosszú munka lesz, rövidtávon nem kivitelezhető”- olvasható a Tungfang Zsipao című helyi lapban. Csang szerint a 24 milliós kelet-kínai metropolisz légszennyezettségét legnagyobb részben az utakon közlekedő gépjárművek és az ipari létesítmények kibocsátása okozza. Ehhez járul az építkezésekből származó szennyezés, az erőművek környezeti terhelése – sorolta a hivatalnok.
Az irodavezető szerint a jövőben egyre több rövid távú intézkedést hoznak, például gyakrabban tartanak autómentes napokat és szomogos napokon felfüggesztik a környezetszennyező üzemek működését. Jövő nyárig lecserélik a város legszennyezőbb tízezer buszjáratát is – ígérte Csang. Emelik a jövőben az előírások ellen vétők büntetését, ami a legnagyobb cégek esetén akár a 100 ezer jüant (3,7 millió forint) is elérheti, sőt bezárással is büntethetik.
A hosszabb távú projektek sorát kibővítik, és földrajzilag is kiterjesztik: Sanghaj városa a szomszédos Csöcsiang és Csiangszu tartományokkal karöltve kezd kampányba. A kezdeményezés célja a legveszélyesebb szennyező, a 2,5 mikrométer átmérőnél is kisebb finom porszemcsék (PM2,5) arányának 20 százalékkal való visszaszorítása a következő három évben.
A statisztikák szerint 2013-ban volt a legtöbb szmogos nap Sanghaj történetén. A városban december elején több rekord is megdőlt, a PM2,5 aránya két napon át is meghaladta az 500-as értéket, miközben az Egészségügyi Világszervezet által alkalmazott egészségügyi határérték 25.
Forrás: MTI