Katalin, Liza, Katinka2020. november 25., szerda
Föld

Tiszai PET Kupa – újratöltve

2014.08.08.Admin
National Geographic Magyarország

Hamarosan útnak indul a Tiszán a második PET-hajóstúra, amikor újrahasznosítható műanyagpalackokból épült úszó alkalmatosságok vívnak jelképes versenyt egymással.

Az első tiszai PET flottában a Tisza 2. volt a legnagyobb teherbírású PET hajó, ennek ellenére voltak olyan folyószakaszok, ahol már délelőtt abba kellett hagyniuk a gyűjtést, mert megtelt minden hely.

Fotó: Magyar Csaba/ Termeszetfilm.hu

A dolog egyszerű filmforgatásnak indult, de úgy tűnik, mozgalom lett belőle. 2013 júliusában több mint 100 folyamkilométert tettek meg szeméthajókon a „PET Kalózok”, miközben csaknem tízezer palackot szedtek ki a Tisza medréből és ártereiből. Az akcióról a Médiatanács támogatásával 3 részes televíziós kisfilmsorozat készült (premier hamarosan). A fura vízitúra látványos külsőségek közepette Cigándon ért véget, ahol a hajósok átvehették a PET Kupát. A szeméthajókat bezúzták, és újrafelhasználták.

Hajómegsemmisítés Cigándon. A PET Flotta elérte célját. Az I. Tiszai PET Kupa végállomásán a PET flotta egészét, és a PET Kalózok által gyűjtött palackokat bezúzták, és gondoskodtak a hulladék újrafelhasználásáról. 

Fotó: Magyar Csaba/ Termeszetfilm.hu

2014 augusztusában újraéled a PET Flotta, és ismét nekivág a Tiszának. A cél: felhívni a figyelmet a folyó egyre fokozódó szennyezésére. Ennek eléréséhez, hivatalos támogatás hiányában, a szervezők a civil kezdeményezéseket segítő weboldalon indítottak gyűjtést.

A PET Kupáról szóló filmsorozat rendezője, Tóth Zsolt Marcell felfújható kajakjából gyűjtötte a szemetet, PET hajójuk, a PETKÁNY ugyanis túl nagy volt ahhoz, hogy part közelben manőverezzenek vele.

Fotó: Magyar Csaba/ Termeszetfilm.hu

A Mit visz a víz? című filmsorozat rendezője a többszörös díjnyertes természetfilmes, Tóth Zsolt Marcell célja a következő: „A filmekkel arra az elképesztő mennyiségű szemétre szeretném felhívni a figyelmet, ami a Tisza ártereiben rekedt, ráadásul ez a szemétmennyiség évről évre nő, mert az áradásokkal tonnaszám hozza a folyó hozzánk a műanyagot és más hulladékot.” A rendező, akinek munkáját a terepen Mwajas Kriszta segítette, amint a képen látható, maga is vízre szállt.

A Tisza ártrében több olyan, súlyosan szennyezet hely van, ahol egy ilyen zsákot pár perc alatt tele lehet tömni szeméttel. A felvételen Molnár Attila Dávid producer, a kezdeményezés egyik ötletgazdája, a Természetfilm.hu munkatársa.

Fotó: Magyar Csaba/ Termeszetfilm.hu

„Három helyen is próbáltunk pályázati forrást elnyerni a PET Kupa folytatásához, de nem jártunk sikerrel. Ezért döntöttünk úgy, hogy közösségi oldalakon indítunk gyűjtést. Úgy gondoljuk, hogy vannak Magyarországon olyan magánszemélyek és cégek, akik támogatnak majd minket. Elkél a segítség” – mondta el Molnár Attila Dávid természetfilmes, a PET Kupa egyik kezdeményezője.

Repülnek a palackok a Jándi szigetnél. Az ártéri erőben dolgozó önkntesek először kihajigálják a PET palackokat, amik innen a szelektív gyűjtőbe kerülnek, vagy a hajóépítés alapanyagául szolgálnak.

Fotó: Magyar Csaba/ Termeszetfilm.hu 

Hosszú távú cél a tiszai palackáradat felszámolása. A szervezők nem gondolják, hogy szeméthajók fedélzetéről rövidtávon lehetséges lenne ilyesmi, azt viszont igen, hogy szemléletformálással, ismeretterjesztéssel és szórakoztatva tanító rendezvényekkel csodákat lehet tenni.
A Tisza-menti települések közül több helyen szívesen fogadták a kezdeményezést, és ez alól Vásárosnamény sem kivétel. Olyannyira, hogy a tavalyi kenus kísérő csapat az idén saját hajó építésével vág neki a palackgyűjtésnek. „Mindenki lázban ég, hogy a Tisz(t)aPET legénysége szedje össze a legtöbb műanyag palackot, és fusson be elsőnek a célba! A csapat tagjai a Tisza szerelmesei és a környezetszennyezők ’ellenségei’. A város lakói most taposás nélkül gyűjtik a hajóépítéshez szükséges palackokat” – mondta el Szabóné Széles Erzsébet, környezetvédelmi ügyintéző Vásárosnamény Önkormányzatától.

A CsiPetBull indításra kész. Gyenes Károly (balra), aki egykor az MTV Natura szerkesztőségének vezetője, Rockenbauer Pál állandó útitársa volt, Vidos Erikkel, a Természetfilm.hu munkatársával szemrevételezi a CsiPetBull rögzítését. A hajóegység teljesített a legjobban az I. Tiszai PET Kupán, ők gyűjtötték a legtöbb Kupa(k)-ot, és így ők nyerték el a szemétből készült PET Kupát.

Fotó: Magyar Csaba/ Termeszetfilm.hu

Mivel a rendezvény, támogatás nélkül, önerőből szerveződik, a versenyt nem tudták a korábbi fórumokon meghirdetni. Ennek ellenére a 2014-es PET Flotta jelentősen nagyobb lesz az egy évvel ezelőttinél. A hajók névsora a teljesség igénye nélkül: PETKÁNY, PETőfi, PETBULL 2, Tisz(t)a PET, CSAK PET, PETológia.

A 2. Tiszai PET Kupa indulási helye Vásárosnamény-Gergelyiugornya. A hajók két napon keresztül épülnek majd a Tisza parton, a rajt 2014. augusztus 18-án, hétfőn reggel lesz. A cél Cigánd, ahová a tervek szerint augusztus 23-án, szombaton, ünnepélyes keretek között fut be a PET-flotta.

Forrás: ng.24.hu / termeszetfilm.hu

Hozzászólások

A vándorló fajok rövidebb ideig élnek

A vándorló fajok rövidebb ideig élnek

A vándorló madár- és emlősfajoknak rövidebb az élettartamuk, mint „otthonülő" társaiknak, ám ezt azzal kompenzálják, hogy ez alatt a rövid idő alatt sok utódot hoznak világra - tette közzé a hírt az MTI.

Már a Csomolungma sincs biztonságban a mikroműanyagoktól

Már a Csomolungma sincs biztonságban a mikroműanyagoktól

Ennél magasabban még nem mutatták ki a szennyezést.

A Föld hűtésével menthetjük meg a bolygót?

A Föld hűtésével menthetjük meg a bolygót?

Korábban több szakértő is felvetette, hogy légköri mérnöki beavatkozással győzhetnénk le a klímaváltozást.

Egyre nagyobb veszélyt jelent a tengeri állatokra a műanyag

Egyre nagyobb veszélyt jelent a tengeri állatokra a műanyag

Nagy fenyegetést jelent a veszélyeztetett tengeri emlősökre és teknősökre az Egyesült Államok körüli vizek műanyag-szennyezettsége - olvasható az MTI hírei között.

A klímaváltozással újabb betegségek érik el a vadvilágot

A klímaváltozással újabb betegségek érik el a vadvilágot

A vadvilágot érintő, paraziták által hordozott betegségek egyre északabbra fognak terjedni a bolygó melegedésével egy új tanulmány szerint - tette közzé az MTI.

National Geographic 2020. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket