Újabb Zöldsulik nyitják meg kapuikat

Tizenkét általános iskolával bővült a magyarországi Zöldsulik köre a Magyar Cetelem Bank idei pályázatának köszönhetően. Az iskolák összesen hat millió forintot nyertek a gyerekek környezetének zöldebbé, szebbé tételére.
Az egyik 2012-es nyertes iskola
A nyertes iskolák már tanévkezdésre megszépíthetik udvaraikat fák, cserjék és virágok ültetésével, pázsit telepítésével, így a gyerekek már szeptembertől kellemes, zöld környezetben tölthetik el az óraközi szüneteket és a délutánokat.
A Magyar Cetelem Bank 2011-ben indította útjára Zöldsuli programját, az idei nyertesekkel együtt már összesen 44 általános iskola diákja örülhet a megújult, zöld környezetnek. „Célunk, hogy a nyertes iskolák ne csak egy új iskolakerttel legyenek gazdagabbak, de ezen keresztül a gyerekek környezettudatossága, felelős gondolkodása is erősödjön” – hívta fel a figyelmet Lukácsi Zoltán, a Magyar Cetelem Bank marketing igazgatója. A korábbi évek tapasztalatai szerint a pályázat megvalósításában a diákok, tanárok, szülők, nagyszülők közösen vesznek részt, így a zöldítés során együtt töltött idő nemcsak a gyerekek természetismeretét növeli, hanem a helyi közösségeket is még inkább összekovácsolja.
A program népszerűségét mutatja, hogy idén is csaknem száz általános iskola nyújtotta be pályázatát. A díjazottak feléről online szavazás, másik feléről pedig szakmai zsűri döntött. Az izgalmakat sem nélkülöző szavazás során összesen 60 ezer voks érkezett az ország minden szegletéből a program weboldalára. A friss eredményekről a Facebookon értesülhettek.
Idén is kiosztották az Ökotudatos Suli különdíjat a fenntarthatóságot leghangsúlyosabban megjelenítő iskola részére. 2014-ben az Encsencs-Penészlek-Nyírvasvári Általános Iskola nyert el. A különdíjjal örökös National Geographic előfizetés is jár. „A Zöldsuli program kiváló példája annak, hogyan érdemes a következő generációkat a természet megóvására, saját környezetük élhetőbbé varázsolására tanítani. Reméljük, hogy magazinunk minden hónapban nagy örömet szerez majd az iskola tanulóinak, és olyan fenntartható szemlélethez segíti őket, amiből majd gyerekeik, unokáik is profitálhatnak” – mondta ifj. Vitray Tamás, a National Geographic Magyarország vezető szerkesztője.
A 2014-es Zöldsuli pályázat nyerteseinek listája
Az online szavazás nyertesei:
Bátonyterenyei Kossuth Lajos Térségi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Dömsödi Széchenyi István Általános Iskola
Fészek Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, Solymár
Kőbányai Harmat Általános Iskola, Budapest
Pomázi Mátyás Király Általános Iskola
Tessedik Sámuel Általános Iskola, Albertirsa
A zsűri által kiválasztott nyertesek
Csongrád és Térsége Általános Iskola Piroskavárosi Általános Iskolája
CSTÁI Gr. Széchenyi István Általános Iskola és Kollégium, Csongrád
Lakatos Menyhért Általános Iskola és Gimnázium, Budapest
Napraforgó Waldorf Iskola, Debrecen
Szentistvántelepi Általános Iskola, Budakalász
Szent Kereszt Katolikus Általános Iskola és Óvoda, Gábor Áron Tagiskola, Kocsér
Forrás: ng.24.hu