Elindultak a fellegvándorok!
2015. február 19-én délelőtt elstartolt a Liszt Ferenc repülőtér régi 1-es terminálja elől a Magnus Fusion/NatGeo Expedíció!
Hogy Bánhidi Antal és Bisits Tibor Gerle 13 túrarepülőgéppel tett útját – vagyis a Földközi-tenger körberepülését – megismételjék, napra pontosan 82 évet kellett várni. Földi Zoltán pilóta és Hankusz Kálmán sajtófotós az egykori kalandorok teljesítményének emlékére nekivágott a 30 naposra tervezett útnak, méghozzá a különleges, magyar fejlesztésű Ultra Light/LSA sport repülőgéppel.
A gép búcsúztatása előtti sajtótájékoztatón Zoltán és Kálmán bevallotta, hogy ugyan ragaszkodnak az elődök útitervéhez, lehet, hogy kicsit módosítaniuk kell: „Próbáljuk tartani a Gerle eredeti útvonalát. Sok olyan területen repülönk, ami most politikailag nem a legjobb egy ilyen expedícióra” – avatta be a nagyközönséget Zoli a kockázatosabb részletekbe. Az emlékrepülésen így, biztonsági elővigyázatosságokból kénytelenek mellőzni például Szíriát, ahol jelenleg is polgárháború dúl. Újításként meglátogatják Ciprus szigetét, onnan viszont Izrael helyett Törökország felé veszik az irányt.
A „Vízangyal” nevet viselő, kevesebb, mint 300 kilogramm tömegű masina a megtankolást követően egyhuzamban 800 kilométert tud megtenni, de a pilóta hozzátette: ez sok tényező függvénye, többek között a szélé is. Katona Imre, a Magnus Aircraft Zrt. vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta, a berepülés két személlyel, felszereléssel felpakolva zajlott, ahol a gép a karakterisztikájának megfelelően bírta a terhelést. Tesztelésre került a manőverezési képesség, a fel- és leszállás, az utazás, valamint az üzemanyag-fogyasztás terheléssel, illetve anélkül is. Egy ilyen berepülésnél különböző felületeken landolnak, mint például szilárd, füves és köves burkolaton. Gyakorlatilag minden lehetséges körülményre igyekeztek felkészülni. A repülőgép egyik legnagyobb ellensége a porszennyezés, ami leginkább Észak-Afrikában nehezítheti az expedíciót. Egy extra filter került a Magnus Fusion-ba, ami szűri a port, így védve a motort a kopás ellen. „Mi tudjuk és hiszünk abban, hogy az út sikeres lesz” – vallotta be a repülőgépgyártó üzem vezérigazgatója.
Ahogyan már korábbi cikkünkben is írtuk, az „Ég és Föld között – Fellegvándorok a világ körül ” felfedezőtúrát a National Geographic Channel és a magazin magyarországi csapata még jóval az indulást megelőzően pártfogásába vette. Kálmán, aki az emlékrepülés pillanatait a magasból egyedülálló fotósorozatokkal örökíti meg és nap mint nap képi beszámolókat ígér, mindezt hatalmas megtiszteltetésként és elismerésként éli meg, ezzel egyidejűleg szakmai szempontból a vállára nehezedő óriási felelősséggel teljesen tisztában van: „Az anyag minőségének és témájának is elsőrangúnak kell lennie. Nagy megtiszteltetés ez előre, és világviszonylatban is ritkaság. Hálás vagyok a National Geographic támogatásának, hogy emblémájuk alatt hajózhatunk. Könnyebbség, viszont óriási feladat, hiszen rengeteg elvárásnak kell megfelelni.” A két vándor kiemelt célja a magyarok hírnevének erősítése a világban.
A 15 országot érintő utazás programja még az utolsó pillanatokban is változott: Cipruson a kormány országimázs-anyag elkészítésére kérte fel őket, Egyiptomban a nagykövetség fogadással ünnepeli meg érkezésüket. Külön kiemelésre került megbízásuk Szicília fortyogó vidékén, ahol a működő vulkánok fölött fognak forgatni – nagy kihívás ez pilótának és fotósnak egyaránt.
Bánhidinek és társának volt része letartóztatásban, átéltek homokvihart, remélhetőleg a 2015-ös fellegvándorok ezeket megússzák.
A sajtótájékozató után a kétszemélyes sportrepülőgép előtt – várva a felszállást – még kiderült, hogy teljes készenlétben, búvárruhában felöltözve szelik majd az eget. Az indulás előtti pillanatokban már nem volt helye aggodalomnak. Kiegyensúlyozottan és összpontosítva szálltak a gépbe, hiszen ahogy maguk a kalandorok, úgy a háttérben dolgozó kis stáb is minden tőlük telhetőt megtett az expedíció biztonságáért és sikeréért. Küldetésük minden részletének igyekeznek eleget tenni, ám a legfontosabb, hogy március végén egészségesen és biztonságban újra magyar föld legyen a talpuk alatt. A fellegvándoraink az utolsó tiszteletkör megtétele után eltűntek a horizonton. Jó repülést, szép leszállást!
Két nap múlva máris megérkezett az első hír:
A Magnus Expedíció átrepült az Alpokon, ám a rossz időjárás miatt Földi Zoltán pilóta és Hankusz Kálmán fotóriporter egy napot kénytelen Olaszországban időzni.
A Fellegvándorok a repülési tervet tartva halad célja felé, hogy egy hónap alatt teljesítse a Földközi-tenger országait érintő 12 ezer kilométeres távot. A fiúk Olaszországból jelentkeztek be.
„Gyönyörű verőfényes napsütésben szálltunk fel, s egész nap csodálatos időnk volt – kezdte Hankusz Kálmán, az expedíció fotóriportere. – 8 ezer láb magasan repültünk, az Alpok felett fantasztikus látványban volt részünk: alattunk a felhők és a hegyek, felettünk a kék ég. Ember által soha nem járt hegycsúcsok közelében repültünk, az érintetlen szűz havon szikrát szórtak a napsugarak. Rettentően fáztunk, ám a látvány feledtetett mindent.
Mire landoltunk az olaszországi Biellában, addigra a rossz idő is ideérkezett. Mi még le tudtunk szállni, de az este folyamán mindent beborított a párás levegő. Másnap szakadt az eső, a hegyekben a hó, ezért jobb időre várva, egy napot Biellában töltöttünk. De semmi gond, mindennek a jó oldalát nézzük: ettünk egy jó olasz pizzát, és a repülési terv szerint Franciaország felé vesszük az irányt, amint lehetséges.”