Izgalmas szakasz a Naprendszer kutatásában

A NASA Dawn űrszondája által 2015. február 19-én készített kép a Ceres törpebolygóról.
Fotó:MTI/AP/NASA/Jet Propulsion Laboratory

Az amerikai űrkutatási hivatal tájékoztatása szerint az űrszonda mintegy 61 ezer kilométer távolságban volt a Cerestől, amikor pályájára állt, közép-európai idő szerint 13 óra 39 perckor. A program irányítói, a NASA bolygókutató részlegének, a Jet Propulsion Laboratory szakemberei 57 perccel később fogták a jelet az űrszondáról: „Minden úgy történt, ahogy vártuk, a Dawn szelíden, elegánsan siklott be a Ceres gravitációs terébe” – mondta Marc Rayman, a program vezetője.

A Dawn a NASA, 473 millió dolláros, Discovery-programjának kilencedik űrszondája 2007. szeptember 27-én indult a Földről, hogy közelről megvizsgálja a két legérdekesebbnek tartott kisbolygót: a Vestát és a Cerest. 2011 és 2012 között, valamivel több mint egy éven át, hivatalosan 2012. szeptember 5-ig a Vestát tanulmányozta. A tervezett program sikeres befejezése után energiatakarékos ionhajtóművével továbbindult a Ceres felé. 2015. március 6-án, a kisbolygó körüli pályára áll.

Az űrszonda eddigi, alapvetően sikeres működése során adódott már néhány probléma. 2014. szeptember 11-én másodszor kapcsolt biztonsági üzemmódba, feltehetően azért, mert az ionhajtómű egyik egységét eltalálta egy nagyenergiájú kozmikus sugár (töltött részecske) – valószínűleg három évvel ezelőtt is hasonló átmeneti zavar lépett fel, emiatt visszaesett a Dawn meghajtása, és a tervezettnél egy hónappal később ért a Cereshez. A szonda négy helyzetstabilizáló pörgettyűje közül kettő már hibásan működik, ezért a további műveleteket körültekintően kell megtervezni. Ez a hiba azonban nem veszélyezteti az űrszonda küldetését, mivel elég hidrazin (nitrogén- és hidrogéntartalmú) üzemanyag áll rendelkezésre térbeli helyzetének stabilizálásához. A Ceres megközelítése után a Dawn 13 500 kilométerre fog keringeni a kisbolygó körül, majd ezt a távolságot 4430, 1480 és végül 375 kilométerre csökkentik, és mintegy 16 hónapon át fog körözni a Ceres körül.

A Ceres a Naprendszer legnagyobb kisbolygója. Olyan égitest, amely elindult a nagybolygóvá válás „útján”, de megrekedt, és végül sem nagybolygó nem lett, sem egy másik nagybolygó anyagába nem épült bele. Sok vízjeget tartalmaz, amiből időnként egy kevés vízgőzt ritka légkörként ki is ereszt magából. Belső szerkezetéről és felszíni folyamatairól csak bizonytalan modellek vannak. Nem tudni, mennyire differenciált, illetve volt-e egykor folyékony víz a felszíne alatt, noha ez a felszín viszonylag változatlan lehet, idős becsapódásos kráterek mellett sok egyéb alakzatra nem számítanak a szakemberek, elképzelhető, hogy jég is található rajta, sőt jeges pólussapka is van a sarki területein.

A Cereshez közeledő Dawn űrszonda első felvételein az egyébként viszonylag homogén felszínen sok becsapódásos kráter látszik. A képsorozatok nyomán az égitest forgása is jól kivehető. Két fényes folt is látszik a felszínén, ezek eredete eddig ismeretlen.

A földből sarjadó növényi élet római istennőjéről elnevezett Ceres égitest közeli megfigyelése fontos lépés a Naprendszer apró égitesteinek vizsgálatában. A kisbolygók és üstökösmagok (valamint egyéb átmeneti égitestek) közel változatlan vagy alig átalakított állapotban őrzik a Naprendszer ősanyagát és ősállapotának nyomait. Elemzésük tehát segíthet meghatározni, miből keletkeztek a bolygók, köztük a Föld.

Forrás: MTA, MTI