Fülöp, Evelin2022. május 26., csütörtök
Föld

A hónap asztrofotója: Napfogyatkozás a Spitzbergákon

2015.03.31.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

Míg hazánkból csak részleges napfogyatkozást láthattunk, addig az Atlanti-óceán északi térségeiben a totalitás élményét élhették át a merész kedvű vállalkozók.

NAGYÍTÁS

Számos hazai és nemzetközi expedíció indult a természet e ritka jelenségének megfigyelésére, de 2015. március 20-án csak keveseknek adatott meg a siker. Soponyai Györgyöt azonban Fortuna kegyeibe fogadta, és a Norvégiához tartozó Spitzbergák (Svalbard) fővárosából, az északi szélesség 78. fokán fekvő, Longyearbyenből kalandos körülmények között észlelte a „fekete Napot”. Az alábbiakban olvashatjuk élménybeszámolóját.

„Még tavalyelőtt novemberben határoztam el, hogy nekem ezt a fogyatkozást a saját szememmel kell látnom, mivel Európában a következő ilyen eseményre egészen 2026-ig kell várni. A Feröer-szigetek időjárása tavasszal általában felhős, ezért úgy döntöttem, hogy a Spitzbergák fővárosát Longyearbyent választom úti célul. Az 1200 fős település környékét körülbelül még egyszer ennyi napfogyatkozás-vadász lepte el, így a horribilis szállásárak miatt a helyi kempingben – a világ legészakibb kempingjében – állítottam fel a sátramat. A fogyatkozás napján -18 fokos hideg és gyönyörű, felhőtlen ég köszöntött ránk. Reggel felállítottam a kamerát a város határában, tíz méterrel a Grönlandi-tenger partjától, és ott észleltem végig a délelőtt negyed tizenkettőkor teljessé váló fogyatkozást. Az itt látható felvételsorozat képeit a részleges és a teljes fázis ideje alatt öt percenként készítettem el, Canon EOS 5D Mark II kamerával, Samyang EF 24/1.4 objektívet használva, napszűrő és szűrő nélküli felvételek kombinációjával.”

Hozzászólások

Porviharok sorozata sújtja Irak lakóit

Porviharok sorozata sújtja Irak lakóit

2022 áprilisa óta Irakban és a Közel-Kelet más régióiban is sorozatban, egymás után alakulnak ki porviharok.

A biológiai sokféleség napja

A biológiai sokféleség napja

A biológiai sokféleség fontosságát hangsúlyozva, a természetvédelemmel kapcsolatos tudatosság növelése érdekében az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 2001-ben május 22-ét a biológiai sokféleség nemzetközi napjává nyilvánította.

Pár év múlva a Földbe csapódhat egy hibás, régi Vénusz-szonda

Pár év múlva a Földbe csapódhat egy hibás, régi Vénusz-szonda

Az egykori szovjet Vénusz-szondát arra tervezték, hogy landoljon a Vénuszon, így jó eséllyel túléli a Föld légkörének terhelését.

Hova lesz a talaj kérge?

Hova lesz a talaj kérge?

A száraz talajfelszíneket, bolygónk szárazföldjeinek 12 százalékát élőlények alkotta kéreg borítja, amelynek híján a szél könnyen megbontja a felszínt.

Egy titkos ajtónak tűnik, ám mégsem az

Egy titkos ajtónak tűnik, ám mégsem az

A Curiosity árbóckamerája 2022. május 7-én, az ember számára különös sziklaalakzatot örökített meg.

National Geographic 2022. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 600 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket