Ausztráliából jöhet az új gourmet vadhús?

Fotó: Profimedia

A Föld másik fertályán ugyanis az ugráló erszényes valóságos istencsapása: a túlszaporodott jószágok ellepik a golfpályákat, szántóföldeket, még a településekre is beszemtelenkednek. Ennek dacára húsuk nem különösebben keresett odahaza, sem pedig a világ más tájain – mármint egyelőre.

„Pedig jóformán minden amerikai nagyvárosban kapható, San Franciscótól New York-ig. Még az Egyesült Királyságban is elérhető, és nemrég a perui főváros szupermarketjeinek hűtőpultjaiba is bekerült. A limai ínyencek nem idegenkednek a húskülönlegességektől, elég csak a Dél-Amerikában hétköznapi alpakára vagy tengerimalacra gondolni. Az élelmiszerforgalmazók mégis hat évig rágódtak a témán, mielőtt 2015 márciusában beindult Ausztráliából a kenguru-export” – számolt be a fejleményekről Mollie Bloudoff-Indelicato, Peruban élő szabadúszó tudományos újságíró a National Geographic The Plate blogjában.

A kenguru húsa a szarvaséra emlékeztet. Épp emiatt ellenzik sokan a fogyasztását, mondván, olyan, mintha Bambit szolgálnák föl nekik. Az erszényest ugyan vadásszák, ezért lényegesen kevésbé környezetterhelő táplálékforrás, mint mondjuk a tenyésztett szarvasmarha vagy birka, más országokba szállítani azonban hosszú időt, egyszersmind tenger üzemanyagot emészt föl – magyarán, a kengurunak óriási a szén-dioxid-lábnyoma. Ez az oka annak, hogy a kenguruhús Peruban drágább, mint a helyi tőkehús: utóbbi kilója 6,5 amerikai dollár, míg az erszényesé 26 dollár. Nem csoda, hogy az első szállítmány csupán ezer kilogrammot tett ki, igaz, az ausztrál kormány reménykedik, hogy az érdeklődők számának növekedésével az export is feljebb ugrik.

Az ausztrál mezőgazdasági minisztérium közleménye szerint a kenguru négy alfaját vadásszák élelmezési célokra: a vörös, a keleti szürke, a nyugati szürke és a közönséges wallaroo alfajokból 2015-ben 512 300 példány elejtését engedélyezték a populációk szinten tartása érdekében. „Ezek közül egyik sem veszélyeztetett – nyilatkozta Nick McCaffrey, a perui ausztrál nagykövet. – Az átlagos kenguruállomány több mint húszmilliós. „

A rendelet szerint a vadásznak a kifejlett kenguru fejére kell céloznia, míg a kölyköt agyon kell vernie. A kormányzat szakértői szerint ez gyors és megfelelő módszer, de az állatvédelmi szervezetek, így az Emberek az állatok etikus bánásáért (People for the Ethical Treatment of Animals) csoport is tiltakozik. Ennek hatására a kengurutetemeket sokáig hagyták a vadászat helyszínén megrohadni, esetleg a begyűjtött húsból kutyatápot készítettek, magyarázta Elspeth Probyn, a Sydney Egyetem gender és kulturális tanszékének professzora. Szerinte sok mindentől függ, hogy mit vagyunk hajlandók megenni, és mit utasítunk el. „A kengurubébi aranyos – de hát a kisbárány is az. Mivel lakassunk jól kilencmilliárd embert a jövőben? Mit tekinthetünk fenntarthatónak és környezetbarátnak? Hát a kengurut.”

Az ugráló erszényeseket nem lehet háziasítani, ám a környezetet minimálisan terhelik. Emésztőrendszerük nem bocsát ki túl sok metánt, szemben a szarvasmarhával. A New Scientist folyóirat szerint egy birkához viszonyítva a kenguru beéri harmadannyi szálas takarmánnyal és 13 százaléknyi vízzel.

Táplálkozás-élettani szempontból is kedvező a kenguruhús: magas a vas- és alacsony a zsírtartalma. „Kimondottan sovány hús, a fehérjemennyiséghez viszonyítva alig van benne zsír” – magyarázza Douglas Bird, az amerikai Stanford Egyetem ausztrál bennszülött kultúrára szakosodott ökoantropológusa.

Ami a fogyasztását illeti, legjobb közepesen vagy a közepesnél kicsit véresebben elkészíteni. Ez ugyan még csak a kevesek kiváltsága: Ausztrália ugyan hetven országba exportál kenguruhúst évi 17 millió amerikai dollár értékben, ám ez eltörpül a szarvasmarhához képest, amely éves szinten hatmilliárd dolláros üzletág.