Frézia, Fatime, Fatima, Bonifác2023. június 05., hétfő
Föld

Kezdjük komolyan venni?

2015.10.16.MTI/NG
National Geographic Magyarország

Soha ilyen mértékben nem ismerte fel a világ a veszélyt, soha nem volt 97 százalékos tudományos konszenzus a válság okáról és ekkora erőfeszítések a megoldások megtalálására.

Fotó: Profimedia

Tudtuk meg Kőrösi Csabától, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóságának vezetőjétől a 2015. október 15-ei budapesti éghajlatvédelmi konferencián, majd hozzátette: figyelemre méltó, hogy elindult egy nagy volumenű tőkekivonás a fosszilis ágazatokból, elsősorban a széniparból. Csak az utóbbi 4-5 hónapban 10 milliárd dollárt vontak ki a szénalapú energiatermelésből, további 40 milliárd dollár kivonására lehet számítani rövid időn belül. Az Egyesült Államokban már tavaly is sokkal több befektetés ment a megújuló ágazatokba, mint az összes fosszilis ágazatba.

Ám ezen jó hírek hallatán még nem dőlhetünk elégedetten hátra, hisz az óceáni táplálékláncokat összeomlás fenyegeti az üvegházhatású gázok kibocsátása, a túlhalászat és a környezetszennyezés miatt. A világ óceánjait vizsgáló 632 publikált tanulmányra épülő friss eredmények szerint a klímaváltozás hatására csökken a tengeri fajok sokfélesége. Az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) közölt tanulmány szerint az állatok korlátozott mértékben tudnak megbirkózni a melegedő vízzel, illetve az óceáni savasodással.
A dél-ausztráliai Adelaide Egyetem kutatói szerint az óceánok melegedése nyomán növekedni fog a planktonok száma, ám ez nem lesz pozitív hatással a táplálékláncra. „Több táplálék van a kisebb növényevők, úgy mint halak, tengeri csigák, garnélarákok számára, ám mivel a melegedés felgyorsítja az anyagcserét az állatok növekedési sebessége csökken” – mondta Ivan Nagelkerken, az egyetem munkatársa, hozzátéve, hogy emiatt kevesebb zsákmány lesz a húsevők számára.
A szakember felhívja figyelmet, hogy az egyre nagyobb, oxigénben szegény óceánterületek, a túlhalászat és az óceánok közvetlen szennyezése megnehezítik a tengeri fajok alkalmazkodását az éghajlatváltozáshoz.

2014 óta masszív víz alatti hőhullám sújtja a korallokat. Az év végére a világ korallzátonyainak 38 százaléka fogja érezni ennek hatását és nagyjából 5 százaléka el is pusztul.

A korallzátonyok az óceánfenék mindössze 0,1 százalékát teszik ki, ám a tengeri fajok 25 százalékának biztosítanak táplálékot. Sokan attól tartanak, hogy az olyan ökoszisztémák, mint az ausztrál Nagy-korallzátony, amely korallborításának mintegy felét elveszítette az elmúlt 30 évben, 2050-ig további hatalmas pusztulást szenvedhet el, ha nem sikerül megfékezni az üvegházhatású gázok kibocsátását és a környezetszennyezést.
Az óceáni táplálékláncok összeomlása több százmillió embert fog közvetlenül érinteni, akiknek megélhetése, létfenntartása a tengeri eredetű élelmiszerektől függ. A korallzátonyok pusztulása továbbá súlyosbíthatja a part menti eróziót.

Egyes szárazföldi területek is veszélyben lehetnek. Egyes szakemberek szerint, bárhogyan harcolunk az éghajlatváltozás ellen, Miamit, News Orleanst és több más amerikai várost el fogja nyelni az óceán.

„Számos városunk jövője a szén-dioxid-kibocsátásra vonatkozó döntésünktől függ, de számításaink szerint úgy tűnik, hogy némelyek számára már túl késő” – magyarázta Ben Strauss, az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmány vezető szerzője. „Nehéz elképzelni, hogyan tudnánk hosszabb távon megvédeni a floridai Miamit” – mondta Ben Strauss, a Climate Central amerikai civil szervezet tengerek szintjével foglalkozó részleg alelnöke.
A kutatók szerint a délkeleti szövetségi államban, Floridában található a víz által veszélyeztetett legtöbb amerikai nagyváros. A tudósok azokra a kritikus amerikai térségekre összpontosítottak, ahol jelenleg legalább 20 millió ember él – 40 százalékuk Floridában. Ben Strauss szerint a mészköves talajra épült Miamit a tenger vízszintjének emelkedésétől a gátak nem tudnák megvédeni.

A tanulmány szerint Florida után Kalifornia, Louisiana és New York állam forog a legnagyobb veszélyben. A zenéjéről és konyhaművészetéről ismert New Orleans máris süllyedőben van. Sokkal rosszabbak a kilátásai, mint Miamié – vélte Strauss.
A kutató szerint 4,9-9,9 méterrel emelkedik a tengerek szintje, ha 2100-ig semmi sem történik a fosszilis energiahordozók fogyasztásának csökkentése érdekében. A vízszintnövekedés várható időpontját azonban Strauss nem tudta előre jelezni.
New York városa szintén veszélyben van, a legrosszabb forgatókönyvek szerint a megaváros 2085 után már nem lesz lakható.
A Climate Central honlapján elhelyezett kalkulátor segítségével nyomon követhető az általános felmelegedésnek az amerikai parti városokra gyakorolt hatása. 2015. október végére várhatóan elkészül a világ városainak kalkulátora is.

Egy határozott döntéssel ezen változtatni lehetne egy radikális forgatókönyv szerint: 2050-re az 1950-hez közeli szintre kellene csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást.

A novemberi-decemberi párizsi klímakonferencián az EU javaslata ettől megengedőbb. A találkozó célja, hogy a világ országai ambiciózus és jogilag kötelező kibocsátás-csökkentési vállalásokat tegyenek, amelyeket 2020-tól kezdve hajtanának végre: 50 százalékos csökkentést irányoz elő 2050-re az 1990-es szinthez képest, valamint a „szénsemlegesség” bevezetését 2100-ig.

Kanada füstben

Kanada füstben

Az észak-amerikai országban már május elején megkezdődött a nyári erdőtüzek szezonja, a füst pedig igen távolra ér.

Expedíciót a Kárpátok erdeinek védelméért

Expedíciót a Kárpátok erdeinek védelméért

A Greenpeace öt országot érintő, 40 napos expedíciót indított a Kárpátok erdeinek védelméért, miután a környezetvédő szervezet 2022 őszén műholdas felvételek elemzésével óriási pusztítást tárt fel a határokon átívelő hegyvonulat erdeiben - közölte a Greenpeace Magyarország az MTI-vel.

Különös múltról árulkodnak az antarktiszi kövek

Különös múltról árulkodnak az antarktiszi kövek

A Thwaites-gleccser alatti kőzetrétegből kiemelt minta vizsgálata meglepő eredményt adott.

Hat napon át nem érték el az Ingenuity marsi helikoptert

Hat napon át nem érték el az Ingenuity marsi helikoptert

Az irányítók próbálkozásai végül sikerrel jártak, ám néhány álmatlan éjszakát így is okozott a Ginny becenevű járgány.

Migráció az egyre melegedő bolygón

Migráció az egyre melegedő bolygón

Egy új elemzés azt vizsgálta, milyen kapcsolatban van a felmelegedés és az emberi migráció.

National Geographic 2023. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

16 500 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket