A hónap asztrofotója: Felhők felett, csillagok alatt

A Kanári-szigetek egyik magaslatán fekvő csillagvizsgáló közvetlen kapcsolatot teremt az égi és földi világ között.

A bemutatott kép szerzője – Pápics Péter – a Leuveni Egyetem posztdoktori kutatójaként, évi rendszerességgel dolgozik a Kanári-szigetcsoporthoz tartozó La Palmán. Fotográfusként, 2300 méteres tengerszint feletti magasságban tevékenykedve, a tudományos munka mellett, igyekszik időt szakítani az égi jelenségek megörökítésére is. 2015-ben többször is különlegesen közel került egymáshoz a Vénusz és a Jupiter, párosuk az éppen működő csillagvizsgáló kulisszája felett figyelhető meg. Ez alkalommal a napnyugta utáni ég a szokásosnál kissé fényesebb volt, ami nem csak a magashegyi bokrokat megvilágító holdfénynek, hanem a Szahara felől ideszálló poron szóródó napfénynek is köszönhető. Az égi tünemény alatt már észlelésre készen áll a Flamand Tudományos Alap által finanszírozott és a Leuveni Egyetem Csillagászati Tanszéke által üzemeltetett, 1,2 méter tükörátmérőjű Mercator Teleszkóp. A fotó Canon EOS 6D vázzal és Canon EF 24-105mm f/4L IS USM objektívvel készült, 24mm fókusszal, f/10-es rekesszel, ISO 800-as érzékenység mellett.
Hosszú éjszakák kitartó munkájának eredményeként La Palma egéről egy csodálatos rövidfilm is született, amiben gyorsított felvételekből összefűzött jelenetek prezentálják számunkra a sziklák között kavargó felhőknek, a csillagvizsgálók hangulatának, a holdfény sejtelmes fényének és a Tejút vonulásának látványát.