Helyzetjelentés a párizsi klímacsúcsról

Fotó: cop21.gouv

A politikai akarat megvan arra, hogy a döntő fontosságúnak tartott nemzetközi klímakonferencia nyomán konkrét előrelépés történjen a globális felmelegedés megfékezésére. A tudományos világban mára szinte teljes az egyetértés abban, hogy az ipari forradalom óta az emberi tevékenység mérhetően növelte a Föld légkörének szén-dioxid-koncentrációját. Ezzel párhuzamosan az átlaghőmérséklet is nőtt.

Az Éghajlat-változási Kormányközi Testület (IPCC) 1988-as megalakulása után 1992-ben megszületett az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye, amelyben az ENSZ összes tagállama kinyilvánította, hogy erőfeszítéseket kell tenni a globális éghajlatváltozás megakadályozására. Az 1992-es keretegyezményhez kapcsolódik az 1997-es Kiotói Jegyzőkönyv, amelyben a fejlett országok vállalták, hogy az üvegházhatású gázok kibocsátását 2012 végére 5 százalékkal csökkentik az 1990-es szinthez képest.

A világ különböző földrészeiről érkezett őslakosok együtt imádkoznak egy hajó fedélzetén a Szajna folyón, 2015. december 6-án.
Fotó: MTI/EPA/Ian Langsdon

Egyes fejlett országok valóban próbáltak lépéseket tenni szén-dioxid-kibocsátásuk csökkentésére. Innentől számítjuk a szén-dioxid-kvóták adásvételét, és a téma valóban bekerült a közbeszédbe. Az ENSZ minden év decemberében nemzetközi klímakonferenciát szervezett a vitás kérdések rendezésére. A kibocsátási értékek azonban rosszul alakultak. Míg 1970-ben 27 milliárd tonna üvegházhatású gázt (szén-dioxidot, metánt, dinitrogén-oxidot – nevetőgázt – és úgynevezett F-gázokat) engedtünk a légkörbe, addig 2000-ben 40 milliárd, 2010-ben pedig 49 milliárd tonnát. A kibocsátás 1970 és 2000 között éves átlagban 1,3 százalékkal, 2000–2010 között 2,2 százalékkal bővült.

Világossá vált: emelni kell a téteket. Így született meg a 2009-es koppenhágai klímakonferencia kudarca után 2012-ben Dohában a Kiotói Jegyzőkönyv „meghosszabbítása”, amelyben az EU 28 tagállama 2020-ra már 20 százalékos kibocsátáscsökkentést vállalt az 1990-es szinthez képest, ehhez azonban Japán, Kanada, Oroszország, Új-Zéland és az Egyesült Államok nem csatlakozott – legalábbis addig nem, amíg a fejlődő országok hasonló ígéreteket nem tesznek.

Caleen Sisk, az észak-amerikai Winnimem Wintu törzs képviselője a küldöttség tagjaival az UNESCO párizsi székháza előtt 2015. december 6-án.
Fotó: MTI/AP/Thibault Camus

Fejlettek és fejlődők
A fejlődő országok ma már több üvegházhatású gázt bocsátanak ki, mint fejlett társaik. Az Oxfam élelmiszer- és klímaügyekkel foglalkozó humanitárius szervezet szerint a fejlődő országokban növekszik a leggyorsabban a kibocsátás, különösen a jómódúak körében.

Úgy fest tehát, hogy a fejlettnek nevezett országok – élükön az Egyesült Államokkal – joggal követelik meg a karbonszolidaritást a feltörekvő országoktól. A fejlődők válasza pedig a következő: ők most tartanak ott, mint a fejlett országok pár évtizede, és hadd használjanak ők is annyi energiát (és termeljenek annyi szén-dioxidot), amennyi a fejlődésükhöz kell. Ráadásul a fejlettek korábban a légkörbe engedett szén-dioxidja komoly szerepet játszhat azokban a természeti katasztrófákban, amelyek leginkább a fejlődő országokat sújtják.

Robert Redford amerikai színész-rendező és Mundiya Kepanga, a pápua új guinea-i Huli törzs vezetője az ENSZ párizsi klímavédelmi csúcstalálkozóján az UNESCO párizsi székházában 2015. december 6-án.
Fotó: MTI/AP/Thibault Camus

Mit várunk a párizsi klímacsúcstól?
A fentebb vázolt patthelyzet nagyjából jól mutatja az utóbbi évek klímakonferencia-tárgyalásainak dinamikáját. A fejlődők tennének ugyan vállalásokat, de cserébe támogatást várnak a fejlettektől. A fejlettek folyósítanának ugyan pénzt klímavédelmi célokra, de szigorú tervezést és ellenőrizhető megvalósítást követelnek. Miközben mindenki a másikra mutogat, egyre nagyobb a nyomás a tárgyaló feleken, hogy legalább valamiféle megállapodást sikerüljön tető alá hozniuk. Az ENSZ főtitkára, Ban Ki-moon már jó előre figyelmeztetett: nem lesz elég az idén szeptemberben elfogadott, fenntartható fejlődési célokat tartalmazó ENSZ-program, ha nem mellékelnek hozzá konkrét globális klímavédelmi célokat és kötelezettségvállalásokat is.

A tét tehát nagy: képesek lesznek-e a fejlett országok egytől-egyig beállni egy új klímavédelmi egyezmény mögé, és maguk mellé tudják-e állítani a következő évtizedben a fejlődő országokat? El tudják-e közösen érni, hogy 2030-ra ne nőjön a Föld átlaghőmérséklete 2 Celsius-fokkal a 2010-es szint fölé, megelőzve a visszafordíthatatlan éghajlati és biológiai változásokat?

Az esélyekről kérdeztük Faragó Tibort, a Szent István Egyetem címzetes egyetemi tanárát, aki a Kiotói Jegyzőkönyv létrejötténél képviselte Magyarországot, jelenleg pedig megfigyelőként vesz részt a december 11-én záruló párizsi klímakonferencián. Faragó Tibor elmondta: a tervezett megállapodás első szövegváltozata 2015 februárjában készült el, azóta számos nemzetközi fórumon kikristályosodott, hogy mik lesznek a megállapodás főbb tartalmi elemei, és melyek azok a rendelkezések, amelyeket célszerűbb egy kapcsolódó határozatba foglalni. Ha a megállapodás nemzetközi jogi értelemben kötelező lesz, akkor a szövegét ugyan el kell fogadni most Párizsban, de hatályba lépéséhez a feleknek utólag meg kell erősíteniük, hogy magukra (államukra) nézve azt érvényesnek fogadják el, tehát részesei e megállapodásnak. Ha konszenzussal elfogadják a résztvevő kormány delegációk a megállapodást, akkor a határozat hatályos lesz – ilyen határozat később módosítható is.

Laurent Fabius francia külügyminiszter, Francois Hollande francia elnök és Al Gore volt amerikai alelnök (balról jobbra) az ENSZ párizsi klímavédelmi csúcstalálkozóján rendezett Action Day nevű fórumon a Párizs melletti Le Bourget-ban 2015. december 5-én.
Fotó: TI/EPA pool/Philippe Wojazer

Kényes kérdések
Faragó szerint a politikai akarat legalább megvan: minden, a klímacsúcson megjelent politikus elkötelezettnek tűnt, fontosnak tartja a célokat, valamint magát a megállapodást. A fejlett és fejlődő országok érdekeinek ütközéséről elmondta: néhány kevésbé kritikus ügyben sikerült közelíteni az álláspontokat, és ezáltal a megállapodás-tervezet vonatkozó része már kevesebb opciót tartalmaz, és így rövidebb lett, a legkényesebb témakörökben azonban lényegében nem volt számottevő előrehaladás a tanácskozás első hetében. A klimatológus így látja a jelenleg függőben levő témaköröket:
Még nincs számszerű közös cél a kibocsátás-csökkentésre 2030-ra. Továbbra is csak az, a konkrét cselekvésre nehezen váltható, iránymutatás létezik, hogy jó lenne, ha a 2010-es globális átlaghőmérséklet nem lenne több 2 fokkal 2030-ban.
A megállapodás jelenlegi tervezete nem tartalmaz konkrét, az egyes országokra vonatkozó vállalásokat sem – ezek majd később kerülnének be mellékletként vagy más módon. Ráadásul a fejlődők csak „erőfeszítéseket” tennének, miközben a fejlettektől „kötelező vállalásokat” várnának – utóbbiak természetesen egyenlőbb feltételeket szeretnének.
Jelenleg messze van még az egyezség arról, milyen lesz a fejlődő országok 2020 utáni támogatásának mértéke, és mik lesznek ennek feltételei.
Vita folyik arról, hogy a fejlett országok egy részének 2020-ig vállalt kibocsátás-csökkentése, valamint az ugyanerre az időszakra, évenkénti 100 milliárd dolláros, a fejlődő országoknak ígért támogatása milyen formában kerüljön be a megállapodáshoz kapcsolódó határozatba.
„A legnehezebben feloldható ellentét a fejlődő országok feladatainak megkülönböztetése, legyen szó akár a kibocsátás-szabályozásról vagy a finanszírozásról, a vállalt feladatok teljesítéséről szóló beszámolási, adatszolgáltatási teendőkről, s ezen információk ellenőrizhetőségéről” – írta Párizsból küldött elemzésében Faragó Tibor. „Az említett témakörökön túlmenően néhány delegáció hiányolta, hogy nincs a mostani egyeztetések napirendjén a megfelelési eljárások kérdése, azaz annak kezelési módja, ha valamely fél majd nem tesz eleget vállalt kötelezettségeinek.”

A Párizsi Klímacsúcs második már miniszteri szinten folynak a tárgyalások. Rajtuk a sor, hogy csütörtökig levezényeljék a gigászi kompromisszumkeresést, de úgy, hogy ne mellőzzék a lényeges konkrétumokat, és december 11-én, pénteken egy olyan zárónyilatkozat születhessen, amelynek nyomán mindannyian fellélegezhetünk.