Téli napforduló
Éltető csillagunk látványos alkonyatot produkálva köszöntötte a nappalok hosszabbodásának kezdetét.
A hosszantartó ködös, borult időszak után, végre, az ég kékjét is láthattuk a napforduló napján, 2015. december 22-én, amikor – főleg a nyugati országrészben – impozáns naplementében gyönyörködhettünk. A csillagászati értelemben vett tél 5 óra 48 perckor vette kezdetét, az év legrövidebb nappala 21-ére esett.
A szolsztícium időpontjában Napunk a Baktérítő felett delel 90 fokban, ami egyúttal a déli félteke nyarának kezdetét is jelenti. Ezzel párhuzamosan a mi földrajzi szélességünkről a horizont felett a legalacsonyabban jár központi csillagunk; az árnyékok egész nap hosszúra nyúlnak.
A napforduló kifejezés onnan ered, hogy a Nap látszólagos, észak-déli mozgása ekkor ellentétes irányúra változik. 22-én a napnyugta azimutja 235 fok volt (észak=0, kelet=90, dél=180, nyugat=270), ami a legdélebbi nyugvási pont az év folyamán.
A veszprémi Szent István ferences templom sziluettjénél készült kép, előre kiszámított helyről, 800 mm-es fókusztávolsággal készült Canon EOS 6D vázzal, ISO 100 érzékenység mellett 1/4000-ed másodperccel.
Írta és fényképezte: Ladányi Tamás – www.astrophoto.hu