Fagyos holdvilág
A vastag jégpáncéllal borított téli Balaton ez alkalommal az asztrofotózásnak is teret adott.
2016. január folyamán a magasan járó Hold szinte nappali megvilágításban derítette meg a tájat, amelyhez éterien tiszta levegő is társult 22-én az esti órákban. A fárasztóan hosszúra nyúlt nap után az alkonyati időszakban értem le az alsóörsi mólóhoz, ahol vidám korcsolyázók fogadtak; láthatóan, a part menti sávon biztonságosan lehetett közlekedni. Az én célom is egy jeges fotó elkészítése volt.
A fények leglátványosabb összhatását a navigációs és a csillagászati szürkület időszakában élhettem át: égi kísérőnket először a Vénusz öve vette körül, majd, az idő előre haladtával, kibontakoztak mellette a téli konstellációk is. Az erős holdvilág alig engedte látszani az ismerős alakzatok halványabb tagjait, de a Betelgeuse-Sirius-Procyon csillagokból álló Nagy Téli Háromszög, az Orion és az Ikrek stabilan álltak a befagyott tó horizontja felett.
A publikált képnek, jobb híján, saját magam álltam modellt, miközben a kamerámat késleltetett expozícióra állítottam. Egy magammal hozott plusz állványt és fényképezőgépet állítottam a látómezőbe, és ezek mögé mögé csúszkáltam a beállított húsz másodperc alatt.
Írta és fényképezte: Ladányi Tamás – www.astrophoto.hu