Auguszta, Bertold2024. március 29., péntek
Föld

Föld Órája Főváros – 2016

2016.03.26.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

2016. március 19-én tartották a világ legnagyobb önkéntes környezetvédelmi akcióját, a Föld Óráját.

Ócsán a 16 tonna összegyűjtött hulladék részeként külön gyűjtést szerveztek a nem működő elektromos eszközöknek, és újrahasznosított papírból ökoékszereket készítettek. Emellett szociális érzékenységükről is tanúkosdik, amikor egy köztiszteletben álló, 90. életévében lévő lakosuk kertjét is közös erővel csinosították az eseményhez kapcsolódóan. A lekapcsolást a templom előtt villanykörte formába rendeződve köszöntötték, gyertyák gyújtásával.

A WWF Magyarország idén is meghirdette a hagyománnyá vált Föld Órája Főváros Kihívást, melyet 2016-ban Pilis nyert el. A hazai települések megmutatták, hogy évről évre egyre elkötelezettebbek.

A Föld Órája ezen a szombaton söpört végig a világon, több mint 10 000 helyszín csatlakozásával, és 178 ország részvételével. A szimbolikus akció mára igazi eredményeket hozott. A 60 perces sötétségen túl számos település csatlakozik valódi, komoly programsorozattal, környezeti neveléssel, helyenként akár a fűtés vagy közvilágítás korszerűsítésével azért, hogy az éghajlatváltozás hatásait csökkentse.

Pilis

A WWF Magyarország ötödik alkalommal hirdette meg a Föld Órja Fővárosa Kihívást. A korábbi nyertesek, Nyíregyháza, Szigetszentmiklós, Pusztaszabolcs, és Vác után ezúttal Pilis nyerte el a címet, amelyet egy évig használhat majd.

A települések közötti versengés évről évre egyre komolyabb elköteleződést igényelt. Tavaly már egész napos aktivitásra volt szükség a nevezéshez. Az idei kihívás még tovább ment ennél: a települések kezébe adta a döntést, hogy hogyan tudják lehetőségeikhez mérten a legkomolyabban és aktívan megünnepelni a Föld Óráját. Pilis több mint 1300 ember bevonásával szervezett egész napos hulladékgyűjtést, fa-és cserjeültetést, az iskolák előadásokat szerveztek a gyerekeknek, amelyben olyan helyi nevezetességek is szerepet kaptak, mint a 100 éves tölgy, este pedig egy gyertyafényes bio-zöldségekkel készült jótékonysági vacsorával zárták a napot. Az eseményekbe számos helyi intézmény is aktívan bekapcsolódott, és olyan elemek színesítették a jeles napot, mint például egy palackba zárt üzenet a jövő nemzedékének, amelyet egy tölgycsemetével együtt ültettek el.

A nyertes pályázó kiválasztása ezúttal nagyon nehéz volt. A címért összesen 11-en szálltak ringbe, egytől egyig rendkívüli programokkal!

Mérnöki pontossággal megtervezett, gyertyákból kirakott páratlan földgömbbel köszöntette a Föld Óráját Ózd, de aktív volt Uppony, Törökszentmiklós, és a címvédőként indult Vác is!

Idén öt budapesti kerület is részt vett a megmérettetésen. Óbuda-Békásmegyer számos intézményének bevonásával szinte egész héten környezeti neveléssel alapozta meg a Föld Óráját, őket a WWF Magyarország egy különdíjjal jutalmazta meg: az Élő Duna Turné ellátogat majd a kerületbe.

Rendkívül haladó gondolkodásra vall a XIII. kerület ötlete, hogy egy totóval vonja be a lakosságot és keresi a megoldásokat arra, hogy mitől lesz fenntartható a jövőnk. Emellett az év során több jeles napra is terveznek aktivitást, amellyel a természeti értékeink védelmére hívják fel a figyelmet.

Kreatív volt a XV., XVI. kerület és Kőbánya is. A szelektív hulladékgyűjtés, természetjárás, ültetés és környezeti nevelés kapott intenzív szerepet ezekben a kerületekben.

“A települések és kerületek csatlakozása mutatja azt az elköteleződést, amely a Föld Órája valódi eredménye. Amilyen tartalommal megtöltötték ezt a napot, lakosaik bevonásával, túlmutat az egy órás lekapcsoláson, és pontosan ezt szeretné a WWF elérni ezzel a szimbolikus akcióval” – zárta le a verseny eredményét Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója.

Olvadó sarki jég

Olvadó sarki jég

Az elmúlt években a tudósok tanúi voltak, milyen elképesztő mértékben változik a tengeri jég kiterjedése. A 2016-os rekord alacsony értéket egy másik követte 2022-ben, majd egy harmadik 2023-ban.

Véget ért egy klímamérnöki kísérlet

Véget ért egy klímamérnöki kísérlet

Úgy döntöttek, befejezik a Harvard Egyetem kis léptékű klímamérnöki kísérleteinek sorozatát, a SCoPEx-et.

Hogyan nőhetett ekkorára a Denali?

Hogyan nőhetett ekkorára a Denali?

Észak-Amerika legmagasabb hegycsúcsa 6190 méteres tengerszint feletti magasságú, és több mint 2700 méterrel nyúlik a környezete fölé.

A világ legdélebbi postahivatala

A világ legdélebbi postahivatala

A postát egy alapítvány üzemelteti, a közvetlen szomszédok pedig elegáns frakkot hordva csúszkálnak a hóban.

Kína nem beszél, csak halad

Kína nem beszél, csak halad

A kínai űripar hatalmas lépésekkel halad előre, nemrégiben indították el a Hold körül kiépülő kommunikációs átjátszó műholdrendszer új tagját.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket