Dömötör, Armand, Örs2020. október 26., hétfő
Föld

Korallok egyre nagyobb veszélyben

2016.04.20.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

Az ausztrál Nagy-korallzátony 93 százalékát érinti a korallfehéredés - derítették ki ausztrál kutatók a térségről készített légi és víz alatti felvételekből.

Fotó: MTI/EP

Terry Hughes professzor, a jelenséget vizsgáló akciócsoport vezetője közölte, soha életében nem látott ilyen mértékű korallfehéredést. „A pusztulás olyan, mintha 10 ciklon csapott volna le egyszerre a Nagy-korallzátony északi térségében. Dél felé haladva, a zátonyok többségének a károsodása kisebb vagy közepes mértékű, ezeknek hamarosan talpra kell állniuk” – magyarázta, majd hozzátette, hogy csupán hét százalék, azaz 68 korallzátony kerülte el teljesen a fehéredést.

A jelenség a beteg korallzátonyok jellegzetes vonása. Amikor a tengervíz túlságosan felmelegszik, a korallokban élő, azok színét adó algák kilökődnek és csak a fehéres színű mészváz marad meg. Ha a folyamat hosszú időn át tart, a korallok elpusztulnak, ami súlyos csapást jelent azoknak a halaknak, amelyek élőhelyként és táplálékként használják ezeket a telepeket.

Az ausztrál Nagy-korallzátony kifehéredett szakaszal Cairns és Pápua Új-Guinea között.
Fotó: MTI/EP

A korallfehéredést a tengervíz hőmérsékletének emelkedése okozza, ennek hátterében a klímaváltozás és a Csendes-óceán trópusi vízfelszínének felmelegedését okozó El Nino légköri jelenség áll.

A világ legnagyobb koralltelepét felügyelő ausztrál hatóság vezetője, Russell Reichelt közölte, hogy a térségben 2016 februárjában 33 Celsius-fokra emelkedett az óceán felszínének hőmérséklete. A korallok ezzel a meleg fürdővel már nem tudtak megbirkózni. Reichelt szerint ahhoz, hogy megóvják a korallzátonyt a klímaváltozás hatásaitól, kezelni kell a töviskoronás tengericsillagok túlszaporodásának problémáját és vissza kell szorítani a globális széndioxid-kibocsátást.

Tizennyolc évvel ezelőtt a Csendes-óceán trópusi felszíni vizeinek felmelegedését okozó El Nino légköri jelenség hatására hatalmas mennyiségű meleg víz áramlott szét a bolygó óceánjaiban, elpusztítva a világ korallállományának hatodát és súlyosan károsítva a Nagy-korallzátony felét.

A független Climate Council (klímatanács) munkatársaként dolgozó Will Steffen szerint az ausztrál Nagy-korallzátony már évszázadok óta ki van téve az El-Nino hatásainak, ám csupán a klímaváltozás kezdete, az 1970-es évek eleje óta sújtja rendszeresen a korallfehéredés.

A Nagy-korallzátonyt alkotó korallokat eddig sajátos „hozzáedződési” mechanizmus védelmezte: a vízhőmérséklet átmeneti, kisebb emelkedéséhez ideig-óráig alkalmazkodtak, ilyenkor ellenálló erejük erősödött, és átvészelték a nagyobb hőstresszt is.


Nagy-korallzátony
Fotó: MTI/EPA

A tenger folyamatosan magas hőmérséklete miatt azonban ez a védelem veszélybe került – mutatta ki a townsville-i James Cook Egyetem kutatócsoportja. Tracy Ainsworth és kutatótársai a Nagy-korallzátony körüli vízhőmérsékleti adatokat elemezték 27 évre visszamenőleg, és 327 alkalommal állapítottak meg hőhullámot.

Adataik alapján akkor fenyeget a korallfehéredés, ha a vízhőmérséklet 2 Celsius-foknál többet emelkedik. Ha a 2 foknál nagyobb melegedés előtt egy kisebb melegedést, majd ezután lehűlést éltek meg a korallok, akkor a nagyobb melegedés sokkal kevésbé viselte meg őket, mintegy hozzáedződtek a meleghez – állapították meg a kutatók.

Ez a hozzáedződési mechanizmus azonban sokkal gyengébb, ha a vízhőmérséklet tartósan 0,5 Celsius-fokkal emelkedik, ahogy ez a következő 40 évben a klímaváltozás miatt várható.

A tanulmányozott korallok a hőhullámok 75 százalékánál tudták hasznát venni ennek a mechanizmusnak, míg a 2 fok körüli emelkedés esetében valószínűleg csak a hőhullámok 22 százalékánál védené meg őket. Ebben az esetben a korallpusztulás veszélye jelentősen megnő – írták a kutatók. „Ha a korallok belsejében néhány alga életben marad, még lehetséges a regeneráció, most éppen ezt teszteljük” – hangsúlyozta Ainsworth.

2016. április közepén már a Sydney-öbölben is észleltek korallfehéredést, itt korábban ez nem fordult elő. Most egy rutin megfigyelés során találtak kifehéredett korallkolóniákat számos helyen. A tudósok becslése szerint egyes helyeken 45 százalék is kifehéredett.

„Aggódunk a jelenség miatt. Első alkalommal észleltünk ilyet a Sydney-öbölben. A fehéredés itt egy kicsit más, nem olyan magas a hőmérséklet, mint a Nagy-korallzátonynál” – mondta Mathew Nitschke, a Sydneyi Műszaki Egyetem (UTS) szakembere.  Samantha Goyen, az UTS tudósa szerint a szakemberek nem számoltak azzal, hogy ilyen gyors változás megy végbe a korallok fiziológiájában, a sydneyi korallok néhány hét alatt kifehéredtek.

Hozzászólások

Algák okozták a tömeges élőlénypusztulást Kamcsatka partjainál

Algák okozták a tömeges élőlénypusztulást Kamcsatka partjainál

Egészen biztosan nem emberi tényező, hanem mérgező algák elszaporodása okozta a tömeges tengeriélőlény-pusztulást a távol-keleti Kamcsatka-félszigeten - olvasható az MTI hírei között.

Aggasztó a svájci gleccserek gyors olvadása

Aggasztó a svájci gleccserek gyors olvadása

Aggasztó mértékben olvadtak a svájci gleccserek 2020-ban, s közben még sohasem esett ilyen kevés hó az Alpok legnagyobb gleccserének térségében - olvasható az MTI hírei között.

20 éve fotózzák a Földet a Nemzetközi Űrállomásról

20 éve fotózzák a Földet a Nemzetközi Űrállomásról

Habár az átlagember számára puszta szórakozás e felvételek nézegetése, a céljuk elsősorban tudományos.

Egyre gyorsabbá válnak a trópusi ciklonok

Egyre gyorsabbá válnak a trópusi ciklonok

A hurrikánok és tájfunok emberek millióira vannak hatással, megértésük ezért kiemelten fontos.

Lesújtó az európai élőhelyek állapota

Lesújtó az európai élőhelyek állapota

Az Európai Unió természetes élőhelyeinek több mint 80 százaléka kedvezőtlen vagy rossz állapotban van - az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) jelentését az MTI tette közzé.

National Geographic 2020. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket