Egyre melegebb a helyzet

Fotó: Profimedia

Mi alapján tudjuk meghatározni mi az átlagos és mi rendkívüli időjárás? Mikortól beszélhetünk rendkívüliségről?
Átlagos az időjárás, ha a légkör fizikai állapotjelzői, így a légnyomás, a hőmérséklet, a csapadék, a napsugárzás, a szél, a relatív nedvesség, mint alapvető időjárási paraméterek sokéves átlag körüli értékeket vesznek fel, attól nem térnek el túl nagymértékben. A sokéves átlagot, egy adott térség hosszabb, általában harmincéves időszakának adataiból számoljuk, ez jellemzi az éghajlati viszonyait. A Meteorológiai Világszervezet (WMO) ajánlása szerint vesszük alapul a 30 évet. A jelenlegi éghajlatot tehát az 1981-2010-es évek mérései, megfigyelései alapján jellemezzük. Ha ennek átlagától nagyon eltérőek az időjárási paraméterek, akkor rendkívüli az időjárásról beszélünk.

A 20. század folyamán is voltak „extrém” telek és nyarak, de mégsem tekintették a klímaváltozás hatásának, sőt még ez a fogalom sem létezett. Mi okozta, okozhatta azokat a  szélsőségeket?
Egy terület éghajlata a gyorsan változó időjárás hosszabb időn át megfigyelhető összessége, beleértve a változékonyságot és egy adott területen előforduló szélsőségeket is. Magyarország három klímaöv határán fekszik, a kiegyenlítettebb hőmérsékletjárású óceáni, a száraz és szélsőséges hőmérsékletjárású kontinentális, illetve a nyáron száraz, télen csapadékos mediterrán éghajlat is hatással van rá. Ha bármelyik hosszabb időre uralkodóvá válik, akkor az időjárás szélsőséges lesz.
A 20. század folyamán is előfordultak melegebb nyarak, de a meleg rekordok egyértelműen 2000 után jellemző, az 1990-es évektől szembetűnő a hőhullámos időszakok gyakoriságának növekedése. Az egyre több szélsőség az éghajlatváltozás számlájára írható.

Lehetett-e hatással a mértéktelen széndioxid-kibocsátó ipari forradalom az éghajlatra, már a 19. században vagy a 20. század elején?
Az emberi tevékenység már kezdetektől fogva befolyással van a légkörre. A grönlandi jégfurat-minták elemzéséből arra lehet következtetni, hogy az ételfőzés, a szántók égetése valamint a fémek megmunkálása során milliónyi tonna metán került a légkörbe évente már az iparosodás előtti időkben is. Az 1750-es évektől az emberi tevékenység az üvegházgázok mennyiségét folyamatosan és egyre gyorsuló ütemben emeli. A legnagyobb természetes szénnyelők, például az erdők és az óceánok egyre kevésbé tudják felvenni az emberi tevékenységhez köthető kibocsátást. A kiterjedt műszeres mérések az 1800-as évek végén kezdődtek. A szisztematikus megfigyelések alapján igen nagy a bizonyossága annak, hogy az emberi tevékenység jelentős befolyással van az éghajlatra. Ennek hatása a 19. század elején még kevésbé nyilvánult meg, a napjainkig kiterjesztett hosszú mérési soron azonban nyilvánvaló a melegedő tendencia.

Csak a felmelegedésben mutatkozik meg a klímaváltozás?
Az éghajlatváltozás legnyilvánvalóbb tünete a globális felszínhőmérséklet emelkedése, de számos egyéb jelét is tapasztaljuk. A magas nappali maximum- és éjjeli minimumhőmérsékletek mellett, egyre intenzívebb hőhullámok fordulnak elő. Az északi sark jégsapkája évente 7-8 százalékkal zsugorodik és a hótakaró is jelentősen csökkent, különösen tavasszal. A gleccserek jellemzően olvadnak, és világszerte veszítenek tömegükből. Az óceánok felső szintje (700 méterig) melegebb lett 1971 és 2010 között. A tengerszint-emelkedés mértéke a 19. század közepe óta nagyobb, mint az előző két évezred átlaga összesen. A globális átlagos tengerszint 1901 és 2010 között körülbelül 19 centiméterrel emelkedett, és a tengervíz savasabb lett (pH értéke 0,1-del csökkent) az iparosodás óta. Az átlagos érték napjainkban 7,4-8,3 között van.
A víz körforgására is hatással van a melegedés, a fokozódó párolgás miatt egyes régiókban komoly aszályok, míg máshol özönvízszerű esőzések pusztítanak. A mérések szerint a – régebben csak „emberöltőnként egyszer előforduló” – heves esőzések egyre gyakoribbak. Nem minden szélsőséges időjárási jelenség írható azonban a globális felmelegedés számlájára, egyre több szélsőséges eseményről bizonyítható, hogy az ember okozta globális felmelegedés áll a háttérben.

Mennyire és hogyan befolyásolja egy-egy ország földrajzi elhelyezkedése a változások jellegét és mértékét?
A felmelegedés nem egyenletes. Az északi félteke magasabb szélességei, a sarkvidék tájéka jobban melegszik, mivel a jégtakaró és a szárazföld érzékenyebben reagál a melegedésre, mint az óceánok. Ennek oka, hogy az óceánoknál nagyobb a hőkapacitás, illetve a párolgás miatti hőveszteség is gyengíti a melegedést. A jég és a hó kiterjedése erőteljesebben csökken az északi féltekén, nagyobb a hőelnyelés mértéke, ennek következménye, hogy az északi félteke gyorsabban melegszik, mint a déli. Ezen kívül a szárazföldek belsejében is nagyobb a melegedés mértéke, mert az óceáni légkörzés kevésbé tud részt venni a hőszállításban.
A földrajzi elhelyezkedés mellett a tengerszint feletti magasság szintén befolyásolja a folyamatot. A magasabban fekvő területeken némileg kisebb a melegedés mértéke így van ez a teljes Kárpát-régióban is, a végzett elemzéseink szerint. Ennek valószínű az az oka, hogy a hegységek nyitottabbak a világűr felfelé, így nagyobb a hőkisugárzás a magasabban fekvő régiókban.

Az eddigieket összegezve látható, hogy cseppet sem új keletű problémával állunk szemben, azonban a népesség növekedése, a termelésnövekedés, az igények kielégítése egyre nagyobb környezeti terhelést okozott valamint okoz folyamatosan, és ennek hatását egyre komolyabban érezzük, tehát az idő sürget: Lépni kell!