Ha a Duna egészséges, a helyi közösségek is jól élnek
Az átfogó vizesélőhely rehabilitáció elsődleges nyertesei a helyi közösségek – derül ki a WWF, Duna-nap alkalmából közzétett nemzetközi felméréséből.
Fotó: WWF
„A Duna nem csupán Európa legnagyobb folyója, de Magyarország egyik legfontosabb természeti erőforrását is jelenti. Azzal, hogy vizesélőhelyeinket és ártereinek jobb állapotba hozzuk, az itt élő lakosság is tisztább, egészségesebb vízhez jut. A WWF célja a teljes régióban az, hogy a természetes állapotok javításával a helyi közösségek számára élhető és fenntartható társadalmi és gazdasági helyzetet teremtsen” – jelentette ki Sipos Katalin, a WWF Magyarország igazgatója.
Az elmúlt 150 év emberi beavatkozásai miatt a Duna elveszítette ártereinek és vizesélőhelyeinek mintegy 80 százalékát. A folyamat következményeként megcsappant a hal- és vadállomány valamint a folyó vízminősége is jelentősen romlott. A lecsökkent méretű ártér pedig már nem képes az áradások vizét biztonságosan befogadni és megőrizni a szárazabb időszakokra.
A WWF és a Coca-Cola Alapítvány (TCCC) Élő Dunáért való együttműködése közvetlenül járul hozzá a folyó menti országok területén mintegy 151 négyzetkilométernyi ártér és vizesélőhely rehabilitációjához, 2021-ig. Az ambiciózus program célja 12 millió négyzetméternyi vízmegtartó kapacitás helyreállítása, ami mintegy 4800 olimpiai úszómedence kapacitásával egyenértékű. Az Ausztriát, Magyarországot, Horvátországot, Szerbiát és Bulgáriát érintő egyedülálló vállalkozást a TCCC 4,4 millió dolláros alapja támogatja.
A frissen közreadott eredmények szerint a partnerség keretein belül Ausztriában sikerült helyreállítani az egyik utolsó szikes tavat a Neusiedler See közelében. Horvátországban és Magyarországon a Duna vízgyűjtő területén, a Drávánál jelenleg is folyik egy-egy LIFE projekt keretében az élőhely-rehabilitációs folyamat. Szerbiában szintén dolgoznak a Siroki Rit vizesélőhelyének helyreállításán, míg Bulgáriában és Romániában az együttműködés az Alsó Dunai Ökológiai folyosó területére fókuszál majd.
„A víz ökoszisztémánk alapja, vízkészleteink védelme közös feladatunk. Ezt felismerve, a Coca-Cola Magyarország amellett, hogy az elmúlt 8 évben közel 150 millió forinttal támogatta a Duna menti vizes élőhelyek megóvását, folyamatosan csökkenti vízfelhasználását is. A vállalat 2010-2014 között 8 százalékkal csökkentette az 1 liter késztermék előállításához szükséges víz mennyiségét, 2020-ra pedig 20,5 százalék csökkentést tűztek ki célul, ami 1,61 liter víz/gyártott termék literenkénti vízfelhasználását jelenti” – közölte Tóth Valentin a Coca-Cola HBC Magyarország Kft. vállalati kapcsolatok és kommunikációs igazgatója.