Gyöngyvér, János, Gyöngyi2020. október 23., péntek
Föld

Magyarország 16 települése állt ki édesvizeink mellett

2016.07.11.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

Több száz európai helyszín mellett 16 magyar településen is megtartották a Nagy Ugrást, az édesvizek európai ünnepét, 2016. július 10-én.

A WWF Magyarország országos kihívására 8 megyéből érkeztek csatlakozók, így a Duna menti országokban ismét a miénk lett a legnagyobb csobbanás. Ez a nap egyben az Európa Amazonasaként számon tartott, határokon átnyúló Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátum emléknapja is.

A WWF Magyarország és a vizesélőhelyek rehabilitációja iránt elkötelezett Coca-Cola Magyarország együttműködésében megrendezett központi eseményen, Dunabogdányban 310 ember rohamozta meg egyszerre a Duna vizét. A lehengerlő hangulatról a közösségi élmény mellett a Dunabogdányi Svábzenekar fúvósai is gondoskodtak.

A nap kerékpártúrával indult, majd a már hagyományosnak számító strandröplabda verseny és a vizes játékok mellett kalandpark, egy óriáscsúszda és egy újrahasznosítással ötvözött kreatív sarok is várta a tikkasztó melegben a strandon hűsölő résztvevőket.

Az idei országos megmozdulás legkisebb települése az alig 270 fős lélekszámú Somogy megyei Heresznye volt, 113 résztvevővel vasárnap a Drávába csobbantak.

Gyermelyen a Nagy Ugrás során a települést átszelő pataknak kerestek nevet, Túristvándiban, a Túr-hoz kapcsolódó kulturális örökségé, többek között a vízi malomé volt a főszerep, Zebegényben pedig sárkányhajókról és kenukról is ugrottak.

A Nagy Ugrást kezdeményező Európai Folyókért Hálózat (ERN) eredeti célkitűzése 2005-ben az volt, hogy társadalmi támogatói bázist építsen ki az Európai Unió vízvédelmi szabályozási rendszerének és Vízkeret Irányelvének (VKI) népszerűsítéséhez. „2016-ban 11. évéhez érkezett Nagy Ugrásról mostanra biztonsággal állapíthatjuk meg, hogy inspiráló és tömegeket megmozgató eseményről van szó, ami Európa szerte hitelesen képviseli az élővizek védelmének fontosságát. Vizeink egészségének megőrzésével szakmai szervezetek hálózata, helyi kormányzati és szakpolitikai szervek foglalkoznak több mint egy évtizede. A Nagy Ugrás az ő munkájuk társadalmi támogatását és az élő folyók iránti emberi elkötelezettséget is szimbolizálja”- közölte Gruber Tamás, a WWF Magyarország vizesélőhely-védelmi programjának vezetője

Hozzászólások

20 éve fotózzák a Földet a Nemzetközi Űrállomásról

20 éve fotózzák a Földet a Nemzetközi Űrállomásról

Habár az átlagember számára puszta szórakozás e felvételek nézegetése, a céljuk elsősorban tudományos.

Egyre gyorsabbá válnak a trópusi ciklonok

Egyre gyorsabbá válnak a trópusi ciklonok

A hurrikánok és tájfunok emberek millióira vannak hatással, megértésük ezért kiemelten fontos.

Lesújtó az európai élőhelyek állapota

Lesújtó az európai élőhelyek állapota

Az Európai Unió természetes élőhelyeinek több mint 80 százaléka kedvezőtlen vagy rossz állapotban van - az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) jelentését az MTI tette közzé.

Ezúttal nem történt űrszemét-karambol

Ezúttal nem történt űrszemét-karambol

Elkerülte az összeütközést két egymáshoz közel került űrszemét - közölte a LeoLabs, a Föld körüli pályán keringő objektumokat radarral megfigyelő cég.

Összefüggés lehet a Tibeti-fennsík légszennyezése és a sarkvidék jégtakarója közt

Összefüggés lehet a Tibeti-fennsík légszennyezése és a sarkvidék jégtakarója közt

A Tibeti-fennsík „harmadik sarkvidék” néven emlegetett, igen nehezen megközelíthető helye bolygónknak, ám az egyik legtisztább környezet is.

National Geographic 2020. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket