Egyre több a tengeri özönfaj

Fotó: Profimedia

Mikor 2011 márciusában a cunami visszahúzódott japán elpusztított partjairól, rengeteg törmeléket, tárgyak millióit szállította magával a Csendes-óceánba. Ily módon sok japán tengeri állat és növény került oda, ahol semmi keresnivalója: Észak-Amerika és Hawaii környékére. A szakértők eddig nagyjából 300 idegen fajt azonosítottak.

Bár az élőlények több mint 5000 kilométert tettek megközelítőleg öt év alatt, máig érkeznek újabb és újabb jövevények az érintett partokhoz.

Az állatok és növények többsége elszabadult dokkokon, hajókon, bójákon és ládákon érkezik, melyek jóval tovább megmaradnak a tengeren, mint a természetes tutajok, azaz a fák. A katasztrófa óta lezajló folyamat lényegét a kutatók csak most értették meg: az ember alkotta mesterséges tárgyak jelentősen megkönnyítették az idegen fajok terjedését.

A környezetszennyezés és a globális kereskedelem bővülése tovább segíti a tengeri inváziós fajok terjedését. A folyamat jelentőségét nem szabad alábecsülni, hiszen egész ökoszisztémákat boríthat fel egy-egy nem oda illő létforma.

A világ flottái a becslések szerint az áruforgalom 90 százalékát bonyolítják le – a tengeri kereskedelem ráadásul évente egyre csak bővül. A naponta több tízezer utazó hajó egyben több tízezer utazó állatot, növényt és mikrobát is jelent.

A hajók kiegyensúlyozásához használt ballasztvizet ugyanis rendszerint a kikötőkben szedik fel, majd a megállóknál eresztik ki. Így nem csupán baktériumok, apró rákok, kagylók és tengericsillagok kerülnek fel a hajókra, hanem akár kifejlett, nagyobb halak is. Az eljárás komoly problémát okoz, Ausztrália és környékének vizeit például épp emiatt szállta meg számtalan idegen faj az utóbbi időkben.

A kereskedelem azonban nem az egyetlen mód arra, hogy az élőlények az ember segítségével jussanak el új területekre. A halgazdálkodás és az élő tengergyümölcse-kereskedelem bővülése tovább mélyíti a problémát.

Az özönfajok terjedését könnyítheti a klímaváltozás is, hiszen az óceánok felmelegedésével bizonyos élőlények manapság ott is meg tudnak telepedni, ahol korábban a víz túl hideg volt a hosszú távú életben maradásukhoz.

Mit lehet tenni?
A ballasztvíz kezeléséről már nagyjából 25 éve folynak a viták. Mára már több ország – például Új-Zéland és az Egyesült Államok – is kötelezővé tette a folyadék kicserélését, már a kikötőbe való megérkezés előtt. A nyílt vízen ugyanis nem maradnak életben a sekélyebb tengerhez szokott fajok, az itt felvett élőlények pedig épp a kikötőben pusztulnak el.

Az eljárást ugyanakkor még nem vált mindenhol előírássá. Továbbra is rengeteg olyan állam van, amelynek vizein szabályzás nélkül használják a ballasztvizet. Ugyanígy sok helyen nincs előírás a hajók és uszályok tisztításáról sem, pedig a járműveken könnyedén megtapadnak az állatok és növények.

Egy korábbi kutatás kimutatta, hogy a kikötőkben lévő fémszennyeződések elősegíthetik az invázió fajok elterjedését. Éppen ezért fontos a dokkok környékének alapos megtisztítása is.

A kikötők korszerűsítése és az infrastruktúra átszervezése tovább nehezítheti az oda betelepülő élőlények megtelepedését. A szökőárak és viharok elleni szerkezetek felépítése is fontos, hiszen ezzel csökkenteni tudnánk a 2011-es cunami után tapasztalt jelenség hatásait.

A legfontosabb intézkedés mégis az időben történő felismerés lehet. Bár a cunamik elleni tökéletes védelem mai tudásunk alapján lehetetlen, a törmelékárral megérkező új fajok korai észrevétele kulcsfontosságú. Korábban már volt rá példa, hogy az időzítés valóban működött. A feketecsíkos kagylót az ausztráliai Darwinba való 1999-es megérkezése után fél évvel fel is fedezték, egy vegyszer segítségével pedig viszonylag hamar kiirtották. Később átfésülték a faj megtelepedésének időpontjában a helyi kikötőkben tartózkodó hajókat, túlélők után kutatva.

A tengeri inváziók komoly gazdasági-, ökológiai- és társadalmi problémákhoz vezetnek, ráadásul gyakoriságuk is egyre növekszik.

Forrás: Australian Geographic