A hónap asztrofotója: Ördög a csillagok között

Az éjszaka sötétjében a misztikusan fénylő csillagszemek fölé vöröslő ködszarvak nyúlnak ki.

Bach Zoltán asztorfotóján a NGC7822 – Cederblad 214 katalógus számú Ördögfej-köd rajzolódik ki. A végső kép felhasználásához szükséges, összesen huszonhat óra expozíció szeptember és november közötti időszakban gyűlt össze, a modern fototechnika alkalmazásával.
„A fotó elkészítésénél a színes és monokróm stílust ötvöztem a jobb eredmény elérése érdekében. A fotózás helyszíne: Vecsés és a Mátrában található Ágasvár. A végső kép egy úgynevezett HALRGB felvétel lett, amihez egy hagyományosan modifikált Canon 600D és egy monokrómra átalakított vázat használtam a saját építésű 200/800-as Newton asztrográfommal” –nyilatkozta az asztrofotós a maratonira nyúlt projekt részleteiről.
A ködösség egy, a ma is aktív csillagkeletkezési régiók közül. A tőlünk 800-1000 parszek (3-3,5 ezer fényév) távolságra lévő objektum a Cepheus csillagkép irányában található. A relatíve fiatal, néhány millió éves képződményt a Berkeley 59 csillaghalmaz ragyogja be és alakítja a ma is látható formájára. A Berkeley 59 azonban csak egy másodgenerációs csillagtársulás, amit egy korábbi, nagyjából ötmillió évvel ezelőtt lejátszódó csillagontó folyamat előzött meg. Itt található galaxisunk egyik legismertebb és legforróbb csillaga is, a BD+66 1673, egy O5V csillag, aminek a felületi hőmérséklete Napunkénak tízezerszerese. A felvétel jól tükrözi az óriás erejét: a gáz és molekula oszlopok mind a csillag irányába mutatnak.