Magyar pedagógusok afrikai tapasztalatcserén

A kulturális antropológusokból alapított autonóm társaság, a magyar Anthropolis Egyesület globális nevelésről szóló meghatározása így szól: „A globális nevelés egy oktatási szemlélet, mely a globális világ működésének megismertetését célozza, (…) a globális világ mindennapi kihívására való felkészülést segíti, hogy megértsük, döntéseinkkel hatással vagyunk mások életére és a közös jövőnkre egyaránt. Célunk, hogy társadalmunk a globalizációra ne fenyegetésként, hanem a közös jövőnk formálásának lehetőségeként tekintsen.”

Az Anthropolis Egyesület által koordinált nemzetközi EAThink projekt jó példa arra, hogyan lehet az élelmezésen keresztül a fenntarthatóságról, a társadalmi igazságosságról, a környezet és gazdaság kapcsolatáról beszélni a fiatalokkal, miközben interkulturális tapasztalatokat szereznek és gyakorolják a kritikus gondolkodást, az aktív állampolgárságot és olykor a konfliktuskezelést is.

A Belvárosi Tanoda Alapítványi Gimnázium 2015-ben csatlakozott az Eathink programhoz. A különböző tevékenységek közül a dobozkert létrehozását vállaltuk, mert izgalmasnak ígérkezett a feladat, hogy egy belvárosban működő semmiféle zöld területtel nem rendelkező iskolában hogy lehet mégis ehető növényeket nevelni, ezen keresztül közelebb hozni a fiatalokhoz a természeti folyamatok (pl. csírázás) megfigyelésének élményét és a tudatos táplálkozás gondolatát. A tényleg dobozméretű kertecske gondozása során szóba kerültek olyan kérdések is, mint az ökológiai lábnyom vagy a „Gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan!” elve.

Tapasztalataim alapján a diákok sokkal motiváltabbak az ehhez hasonló komplex problémák megvitatására, ha ismereteiket nem tankönyvekből, hanem saját élményük alapján szerzik.

De hogy jön ide Afrika? Az Eathink programban 12 európai és 2 afrikai ország vesz részt. 2015 őszén már volt egy nemzetközi találkozó a résztvevő iskolák tanárai számára Milánóban, kapcsolódva az épp zajló EXPO-hoz, aminek témája az étkezés, élelmezés volt. Akkor csak beszámolók, prezentációk alapján ismerkedtünk egymás munkájával, 2016-ban azonban lehetőség nyílt az európai tanároknak egy afrikai tanulmányútra, ahol élőben láthattuk az ottani iskolák munkáját. Magyar kollégákkal 2016. november közepén látogattunk el Burkina Fasóba, a második csoport decemberben utazott Szenegálba.

Az iskolakert novemberben

Ugyanez a kert februárban.

A kis nyugat-afrikai országban, Burkina Fasóban három középiskolát és egy általánost látogattunk meg, mindegyik részt vesz az iskolakert programban. Habár földrajz–biológia szakos tanárként rengeteget tanultam és olvastam a szavanna éghajlatról, mégis rácsodálkoztam a valóságra. Ott októberben kezdődik a száraz évszak és ez meghatározza az iskolakertek művelését. Több iskola is működtet saját kertet. Évente kétszer vetnek és aratnak, mindkét évszakban más-más növényeket. Ott jártunkkor épp befejezték az esős évszak növényeinek betakarítását, így a kertek úgy néztek ki, mint nálunk ugyanebben az időszakban, csak a hőmérséklet volt 30 fok. Betakarították a kukoricát, a zöldségeket. A száraz évszakban burgonyát, babot, paradicsomot és hagymát termesztenek.

A lakosság központi kérdése az ivóvíz. Az esős évszakban az áradások miatt nem megfelelő a vízminőség, a száraz évszakban pedig sok helyen egyáltalán nincs is. Az ivóvíz beszerzése és szállítása (sokszor kilométerekről) a nők és a gyerekek mindennapi feladata.

A turisták figyelmét nyomatékosan felhívják, hogy ne igyanak a csapvízből, sőt még fogmosásra se használják. Az utak mentén mindenfelé árulnak zacskós ivóvizet, 3 decis kiszerelésben, a helyiek kezében többnyire ilyeneket láttunk. Kapható még 1,5 literes pillepalackban is ivóvíz, de ez elég drága. A helyiek a kijelölt kutakból ingyenesen vehetnek vizet, ám a száraz évszakban megcsappan a kivehető víz mennyisége. A vizet vagy elektromos motorral, vagy kézi erővel szivattyúzzák. Több faluban külföldi – főleg európai – támogatással fúrnak kutat. Mi itthon pedig ivóvízzel húzzuk le a WC-t!

Ha elromlik a motor kézzel hajtják a kutat.

Egy klasszikus kerekeskút egy zöld vízhordó kannával, újrahasznosított formában.

Vizesblokk az udvaron, egy általános iskolában.

Az ott töltött egy hét alatt azt tapasztaltuk, hogy elég nehéz körülmények között élnek az emberek, mégis a burkinaiak derűsen élik hétköznapjaikat, kitartóan és keményen dolgoznak, tudják, hogy a nagy változások is kis lépésekkel kezdődnek, kedvesek, nyitottak és sokkal többet mosolyognak, mint mi. A fiatalok tisztában vannak azzal, hogy a tanulás jelenti számukra a lehetőséget a jobb életre és a látottak alapján igyekeznek is élni ezzel a lehetőséggel.

Írta: Tildyné Ruh Borbála