Ivett, Frida, Judit, Yvett2021. május 06., csütörtök
Föld

Egy fiatal indiai jogász környezetvédelmi akciója

2017.06.02.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

Az ENSZ Környezetvédelmi elismerését, a Föld bajnoka címet kapta meg 2016-ban Afroz Sah, egy mumbai jogász.

Fotó: Faceook

2015 októberében Sah szomszédjával, az akkor 84 éves Harbans Mathurral megelégelte a Mumbai egyik partján, Verszovánál gyülemlő szeméttömeget – olvasható az unep.org oldalán. A két férfi úgy döntött, maguk kezdik el a strand megtisztítását. Minden hétvégén szedték a szemetet és lassan csatlakoztak hozzájuk önkéntesek. Egyre többen! Voltak közöttük szegények, indiai sztárok, diákok és politikusok. A cél a strand hulladékmentesítése volt. Ahogy Sah fogalmazott, ilyenkor randevúztak egyet az óceánnal – a valóságban azonban kemény fizikai munkát végeztek.

A csapat eddig 4000 tonnányi szemetet takarított el a 2,5 kilométer hosszú partszakaszról. „Szeretem az óceánokat, és úgy érzem, kötelességünk műanyagmentessé tenni az óceánjainkat. Remélem, ez csak a kezdet India és a világ parti közösségei számára” – állapította meg a fiatalember.

Sah eleinte a lakosok és halászok ajtóin kopogtatva személyesen hívta fel a figyelmet a tengeri szennyeződések veszélyére. A férfi a közelmúltban úgy döntött, ki kell szélesíteni projektjét, hogy ne csak a part közelében lakókat, hanem a tengerbe ömlő folyók és patakok mentén élőket is elérje a program híre. Az ifjú jogász a helyi mangrove erdőket is meg szeretné tisztítani, emellett bátorítani akarja India többi lakóját a hasonló kezdeményezések megszervezésére.

A férfi elárulta, rendkívül büszke a verszovai lakosokra. Az önkéntesek nem csupán a döntéshozók figyelmét hívták fel a fontos ügyre, de látványosan hozzá is járultak a part tisztántartásához.

A fiatalember azt ígérte, addig folytatja a tengeri szemét ellen vívott háborúját, amíg a Föld lakosai és döntéshozói meg nem változtatják a vízpartokat veszélyeztető műanyagok és egyéb anyagok gyártásával, használatával és eldobásával kapcsolatos szokásaikat.

 

Hozzászólások

Szokatlanul korán kezdődött az orosz erdőtűz-szezon

Szokatlanul korán kezdődött az orosz erdőtűz-szezon

A tüzek mezőgazdasági égetésekből eredtek.

Lendületet kap a Déli-óceán védelme

Lendületet kap a Déli-óceán védelme

Az Antarktisz körüli óceánokat együttesen Déli-óceánnak hívjuk, itt már eddig is nagy hangsúlyt kapott a természetvédelem.

Szükség van a beporzó rovarok munkájára!

Szükség van a beporzó rovarok munkájára!

Meg kell állítani a méhek pusztulását, mert a fogyatkozásukkal az élelmiszer-ellátás is bajba kerülhet - közölte az Agrármarketing Centrum (AMC) az MTI-vel.

2021. április asztrofotója: Távoli galaxisok nyomában

2021. április asztrofotója: Távoli galaxisok nyomában

A Göncölszekér távoli csillagvárosa különleges alakjával és látványos porsávjaival vonja magára a figyelmet.

Visszatértek a vadállatok Sao Paulo megtisztított folyójába

Visszatértek a vadállatok Sao Paulo megtisztított folyójába

Halakat, récéket és gémeket is láttak már Sao Paulo hírhedten szennyezett Pinheiros nevű folyójában, miután elkezdődött a megtisztítása.

National Geographic 2021. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

10 560 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket