Nyári éjszakák különleges égi tüneménye

Az elszánt észlelők nyaralás közben is résen vannak. Kacs Dávid Balatonlelléről kapta lencsevégre a halszálka- és fésűszerű világító felhőket
Fotó: Kacs Dávid

Csupán derült égbolt meg kellő kitartás szükséges, és előbb-utóbb hazánkból is észlelhetjük a nyári hónapok legkülönlegesebb égi jelenségét. A szezon július végéig tart és már idén is készültek látványos felvételek.

A kékes, ezüstös színű éjszakai világító felhők a szó szoros értelmében véve nem világítanak. Csupán azért tűnik így, mert a felhőket alkotó milliónyi jégkristály akkor veri vissza a már horizont alatt járó Nap fényét, amikor az egyébként tiszta égbolt már kellően sötét. A sok szempontból még rejtélyes tünemény kizárólag a nyári napforduló környékén figyelhető meg: az északi félgömbön májustól júliusig, a délin pedig decembertől februárig. Hazánkból június, július derült éjszakáin találhatjuk meg az északi horizont környezetében, amikor a Nap -6° és -16° között jár a horizont alatt – azaz körülbelül hajnal fél 3 és 4 óra, illetve este fél 10 és 11 óra között. Fontos, hogy a megfigyeléshez teljes rálátásunk legyen a szürkületi égbolt északkelettől északnyugatig tartó részére, illetve hogy a zavaró fényektől távol tartózkodjunk. Mivel ebben az időszakban a magasszintű felhőket vagy a kondenzcsíkokat még érheti fény, ezek jelenléte megtéveszthető lehet.

Az éjszakai világító felhők kékes hullámai és sávjai kizárólag a nyári hónapok látványosságai.
Fotó: Farkas Alexandra

Elszánt magyar észlelők 2007 óta rendszeresen keresik a tüneményt minden nyári éjszakán, amikor csak a meteorológiai előrejelzés szerint tiszta égbolt várható észak felé. Mivel a jelenség a mezoszférában, azaz körülbelül 80-85 kilométer magasan jön létre, így a megfigyelők az ország minden pontjáról nagyjából ugyanolyan szögben látnak rá a világító felhők hullámaira, sávjaira, örvényeire. Ebből kifolyólag arra is van lehetőség, hogy az igazán elszánt vadászok az éj derekán telefonon riasszák egymást, hogy senki ne maradjon le a páratlan látványról. Mivel a világító felhők feltűnése egyelőre nem jelezhető előre, a sikeres észleléshez valóban nagy segítséget jelent az éjjeli riadólánc. A legtöbb és legfényesebb éjszakai világító felhőt a 60° körüli földrajzi szélességek környezetében figyelik meg, de a hazai észlelők is megörökítettek már számtalan igen látványos, nagy kiterjedésű jelenséget.

Az igazán fényes sávok és örvénylő gyűrűk ritkák. A legtöbbször csak egy-egy halvány kékes hullám tűnik fel az északi horizont közelében.
Fotó: Jónás Károly

A világító felhők azért kötődnek a nyári napforduló időszakához, mert a mezoszférában nem télen, hanem a nyári hónapokban uralkodik a leghidegebb, -140 °C alatti hőmérséklet, mely a jelenlévő rendkívül alacsony páratartalom mellett ideális a kialakulásukhoz. A légkör ezen részének vízpáratartalma ráadásul állandó változásban van, hiszen a Nap ultraibolya sugárzása következtében a vízmolekulák alkotó elemeikre bomlanak. E folyamat – a vízbontás – fokozott naptevékenység, azaz napfoltmaximum idején többször megy végbe, napfoltminimum idején pedig kevesebbszer. Utóbbi esetben tehát akár 30-40 százalékkal több víz is maradhat a magaslégkörben, azaz ebben az időszakban több lehetőség nyílik a világító felhők megpillantására. Bár a NASA AIM űrszondája 2007 óta vizsgálja a mezoszférában kialakuló jelenséget, képződési folyamatai még mindig csak részben ismertek.

A horizont alatt járó Nap vagy a Hold által megvilágított kondenzcsíkok sokszor a megtévesztésig hasonlítanak az éjszakai világító felhőkre. Ilyenkor például egy binokulár segíthet az elkülönítésben: a valódi világító felhők a távcsövön keresztül sokkal részletgazdagabbá, a kondenzcsíkok pedig homályosabbá válnak.
Fotó: Farkas Alexandra