Antal, Anett2021. június 13., vasárnap
Föld

Perseida a tenger felett

2017.08.14.Ladányi Tamás
National Geographic Magyarország

A nyár legnépszerűbb meteorraját csodálatosan tiszta égbolt mellett, Dalmáciában vártam.

NAGYÍTÁS

„A felvillanásoknak valójában nincs közük a csillagokhoz; hanem ezek a világűrben keringő apró kövek, porszemek, amelyek a Föld légkörébe érnek, ahol a nagy sebességük miatt izzanak fel és égnek el” – magyaráztam azoknak a gyerekeknek, akikkel együtt vártuk a hullócsillagokat. A maximum éjszakáját családommal és barátainkkal kint töltöttünk a tengerparton fekve, és a déli irányba fordulva vártuk a meteorokat. Honfitársainkkal ellentétben nekünk szerencsénk volt: míg itthon csak szórványosan lehetett egy-egy hullót látni a felhők között, addig mi a Brac-sziget feletti Tejútban gyönyörködtünk, igaz, kitartóan fújó szél mellett. „Én már annyit láttam, hogy többet egyszerűen nem tudok kívánni” – mondta bájosan kisebbik lányom, a népi hiedelem kapcsán.

Ebben az évben a viszonylag korán kelő Hold jelenősen redukálta a meteorzápor nyújtotta élményt; égi kísérőnk fél 11-kor kelt, így idővel mind a halványabb rajtagok, mind a Tejút fényét elnyomta. Legszebb pillanatok azok voltak, amikor már felkelt a Hold, de még alacsonyan járt a horizont felett, és a tájat csak enyhén világította meg. Ekkor villant fel a mellékelt Perseida is, zöldesből, narancsosba hajló, a rajra jellemző színárnyalatban. Fényessége hozzávetőleg -4 magnitúdó volt; majdnem elérte a ragyogó Vénusz látványát. Az éjszaka folyamán közel három órát fényképeztem; a sorozatfelvétel számos meteort rögzített, amelyek közül ez volt a legmutatósabb darab.

Írta és fényképezte: Ladányi Tamás – www.astrophoto.hu

Hozzászólások

Tatabányán valóban ásványvíz folyik a csapból?

Tatabányán valóban ásványvíz folyik a csapból?

Ennek kiderítésére remek apropót jelent június 12-e, a vízközművek napja.

Oroszország gyémántkrátere

Oroszország gyémántkrátere

Ez a negyedik legnagyobb igazolt becsapódási kráter bolygónkon.

Személyre szabottan a fenntarthatóság felé

Személyre szabottan a fenntarthatóság felé

A környezettudatos életmódra törekvés egyre jobban beépül az emberek mindennapjaiba, a túlfogyasztástól viszont továbbra sem szabadulunk, sőt: idén június 8-ára a magyarok fogyasztásával mérve feléltük a bolygó azon erőforrásait.

Rózsás kakaduk tucatjai az ausztrál egérinvázió áldozatai lehettek

Rózsás kakaduk tucatjai az ausztrál egérinvázió áldozatai lehettek

Madarak tucatjai pusztultak el az egérinvázió elleni mérgektől az ausztráliai Új-Dél-Walesben - írta a The Guardian online kiadása.

Hatalmas jéghegyet fotózott a NASA

Hatalmas jéghegyet fotózott a NASA

Az amerikai űrhivatal által megörökített jéghegy egy ideig a bolygó legnagyobb jéghegye volt.

National Geographic 2021. júniusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

10 560 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket