Védett területen adtak engedélyt a bányászatra az Amazonasnál

A brazil kormány megszüntette a természetvédelmi státuszát egy területnek az Amazonas-medencében, hogy megkezdődhessen a régió természeti kincseinek kitermelése.

Fotó: MTI/EPA/Fernando Bizerra Jr
Az egyebek között az aranyban is gazdag, 46 ezer négyzetkilométeres terület, Renca az észak-brazíliai Amapá és Pará államokban fekszik – írta a BBC News.
A helyi kormány szerint Michel Temer brazil elnök rendelete ellenére a terület mindössze nagyjából 30 százalékán lehet majd bányászni, ami azt jelenti, hogy a kitermelés nem fogja érinteni a korábban is védett erdőségeket és az őslakosok földjeit.
„Az intézkedés célja, hogy új beruházásokat csalogassunk a területre, új munkahelyeket teremteni, növelve az ország bevételeit, miközben mindvégig szem előtt tartjuk a fenntarthatóságot” – húzta alá közleményében a helyi bányászati és energiaügyi minisztérium.
Randolfe Rodrigues ellenzéki szenátor szerint azonban ez a lépés a „legnagyobb támadás az Amazonas ellen az elmúlt 50 évben”.
Maurício Voivodic, a Természetvédelmi Világalap (WWF) brazíliai részlegének vezető munkatársa a 2017 júliusában arra figyelmeztetett, hogy a bányászat beindulása „jelentős demográfiai változásokat, erdőirtást, a vízforrások elpusztítását, a biológiai sokféleség elsorvadását és a földek miatti konfliktusokat” eredményezheti.
„Amennyiben a kormány ragaszkodik ahhoz, hogy megnyissa ezeket a területeket a bányászat előtt anélkül, hogy megvitatná a szükséges környezetvédelmi intézkedéseket, akkor nemzetközi felháborodással kell szembenéznie” – jegyezte meg közleményében a WWF.