Kármen, Anita, Péter, Marcellinusz2023. június 02., péntek
Föld

Égi jelenségek 2017. október első felében

National Geographic Magyarország

Az egyre hosszabbodó őszi éjszakák számos szépséget rejtenek.

Október 9-én, az esti órákban a Hold az Aldebaran közelében látszik: a csillag a Hyadok nyíl alakú halmazának ragyogó, sárgásvörös éke, őszi estéink jellegzetes látványa
Forrás: Stellarium

Ilyenkor holdmentes estéken még a nyári Tejutat is megfigyelhetjük, de már találkozhatunk a jellegzetes téli csillagképekkel is az éjjel második felében, ráadásul néha egy-egy fényes meteor is átszáguld az égen.

Telihold október 5-én este
Az ősz első teliholdját 5-én figyelhetjük meg, kedvező helyzetben, ugyanis napnyugta után néhány perccel kel majd fel a Hold. Keleti határunk közelében 18:20-kor, Budapesten 18:30-kor, a nyugati országrészben 18:40-kor bukkan fel a látóhatáron, szinte egészen pontosan keleten. A Hold ősszel már egyre magasabbra kúszik az éjjeli égbolton, ezt két szempontból érdemes fejben tartani: egyrészt gyorsabban (meredekebben) is emelkedik, így a kelő teliholdat magában foglaló tájkép készítésére picit kevesebb időnk jut, mint nyáron; másrészt viszont, ha az éjjeli tájat szeretnénk holdfényben megörökíteni, a fák, tereptárgyak árnyéka rövidebb lesz, így kevésbé lesz zavaró a jelenlétük. Mivel októberben elkezdenek színesedni az erdők, és a vadászidénynek is vége, érdemes lehet kimozdulni és aranyló lombú fákkal, érő bogyóktól vörös bokrokkal teli tájat fotózni az őszi holdfényben.

A Holdat az őszi madárvonuláskor akár így is megörökíthetjük
Fotó: Pázmándi Sándor

Mars és Vénusz együttállás 6-án hajnalban
Az igen fényes Vénusz és a még mindig halványan látszó Mars október első napjaiban látványosan közeledik egymás felé a hajnali égen – legközelebb, alig egyharmad fokra, 6-án lesznek. A látszólagos távolságuk ekkor kisebb a telihold átmérőjénél, alapvetően egy ilyen közelségű együttállás nagyon látványos volna, ha a Mars fényesebb lenne. A ragyogó Vénusz mellett azonban eltörpül a vörös bolygó fénye, és igazán csak binokulárban, kisebb távcsőben mutat majd szép látványt a páros. Mivel egyre később világosodik, már nem kell annyira korán kelni annak, aki szeretné megfigyelni: másfél órával napkelte előtt, fél 6 körül 6-7 fok magasan állnak a keleti horizont felett, de még 6-kor is megfelelő lesz a pirkadati égi háttér a megfigyelésükhöz. (Mivel ezen az éjszakán van telihold is, nagy sötétségre a korábbi időpontban se számíthatunk).

Hold-Aldebaran együttállás 9-én este
Az együttállás a kora este során lesz a legszorosabb, holdkeltekor alig több mint fél fokra lesz a Hold felett (kissé jobbra) a fényes, sárgásvörös Aldebaran, este 10 felé már 1 fok, éjfélkor 2 fok távolság választja el őket egymástól. Mivel a Hold ekkor 78 százalékos megvilágítású, könnyebb lesz megfigyelni a párost, ha picit távolodnak egymástól. A holdkelte ideje ezen az estén a keleti határainknál 20:38, Budapesten 20:49, nyugaton pedig 21:00. Amennyiben tiszta a horizont, érdekes lehet persze a felbukkanó közeli párost is fotózni, de szabad szemmel való megfigyelésre alkalmasabb a kicsit későbbi időpont.

Szaturnusz, a kora esti órák dísze
A hónap első felében még jó láthatósága lesz a gyűrűs bolygó, bár egyre korábban lenyugszik (1-jén még 21:45 felé, 15-én már 21:00-kor), távcsöves megfigyelők számára ez az időszak lehetőséget ad néhány utolsó pillantásra. A bolygó igen alacsonyan áll a délnyugati égen, és bár a fényessége miatt nem kell megvárnunk, míg teljesen besötétedik, mivel az őszi időszakban egyre többször alakulhat ki párásság, köd, s a tartósabban felhős idő is gyakori vendég ilyenkor, érdemes lehet kihasználni az adódó lehetőségeket. Még 15 fok magasan láthatjuk a Szaturnuszt napnyugta után egy órával, ha a horizont párás is, ekkor még jól megfigyelhető lehet.

Októberi meteorrajok
Sajnos a hónap első felében a holdfény zavarja a meteorok megfigyelését, de nem szabad megfeledkeznünk a számos, ebben az időszakban aktív rajról mégsem. Az előző hónapban már említett Tauridák (Északi- és Déli Tauridák) kevés, ám annál fényesebb hullócsillaggal örvendeztetik meg a megfigyelőket, így akár teliholdkor is megpillanthatunk közülük egy-egy szép, általában ragyogó zöld meteort.
8-án, vagyis sajnos telihold után 3 nappal tetőzik a Drakonidák meteorraja, ez a raj se a sok meteorjáról híres, nagyjából óránként 1 rajtag érkezik, azonban a rajtagok különlegesen szépek, mivel igen lassúak és hullásuk közben sziporkázó nyomot hagynak, a fényes Drakonida meteor úgy néz ki, mintha egy csillagszórót hajítanának át felettünk az égen. A raj maximuma 8-án lesz, ekkor a Hold este 8 után pár perccel kel, érdemes lehet az égre nézni még holdkelte előtt kicsit. 
11-én tetőzik a Delta Aurigidák raja, ez a raj a maximumkor is csak 1-2 meteort produkál óránként, e hullócsillagok kimondottan gyorsak, de szintén akadhat köztük látványos fényességű is.

A hónap legjelentősebb, már másodikától aktív meteorraja az Orionidák – az áprilisban látható Lyridák mellett a másik raj, amelynek szülő égiteste a Halley-üstökös. A holdfény viszont sajnos ezt a rajt is zavarni fogja a hónap első felében, bár a maximum csak 21-én lesz, ám mivel ez a raj már viszonylag sok hullócsillagot ad, érdemes figyelni a maximum előtti időszakban is. A belőle hulló, közepes sebességű meteorokat az éjszaka második felében figyelhetjük meg, a hónap közepi napokban már akár óránként 5-10 meteort is láthatunk.
Szerencsére a hónap második felében kedvezőbb körülmények várnak majd a meteorvadászokra, így az október eleji időszakot tekinthetjük felkészülésnek is.

Teliholdkor is láthatunk meteorokat, ha szerencsénk van, a holdfényben úszó őszi táj felett felvillan egy-egy fényesebb hullócsillag.
Fotó: : Juan Carlos Casado APOD/ NASA

Különös múltról árulkodnak az antarktiszi kövek

Különös múltról árulkodnak az antarktiszi kövek

A Thwaites-gleccser alatti kőzetrétegből kiemelt minta vizsgálata meglepő eredményt adott.

Hat napon át nem érték el az Ingenuity marsi helikoptert

Hat napon át nem érték el az Ingenuity marsi helikoptert

Az irányítók próbálkozásai végül sikerrel jártak, ám néhány álmatlan éjszakát így is okozott a Ginny becenevű járgány.

Migráció az egyre melegedő bolygón

Migráció az egyre melegedő bolygón

Egy új elemzés azt vizsgálta, milyen kapcsolatban van a felmelegedés és az emberi migráció.

Magyarországi túlfogyasztás napja 2023-ban

Magyarországi túlfogyasztás napja 2023-ban

Ha mindenki úgy élne, mint a magyarok, akkor 5 hónap alatt élnénk fel a Föld egész éves erőforrásait: 2023-ban ugyanis május 30-ára esett a magyarországi túlfogyasztás napja. De mit is jelent ez, és mit tehetnénk azért, hogy ez a dátum minél későbbre tolódjon?

Közepes méretű fekete lyukat keres a Hubble-űrteleszkóp

Közepes méretű fekete lyukat keres a Hubble-űrteleszkóp

Ismerünk igen kicsiny és igen óriási fekete lyukakat, de valamiért a köztük lévő átmeneti méretűekre még nem sikerült rábukkanni.

National Geographic 2023. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

16 500 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket