Égi jelenségek 2017. november második felében

A kompozit felvételen követhetjük a Merkúr égi útját rövid, néhány hetes láthatósági időszaka alatt: minden alkalommal ugyanabban az időben készült fotók kirajzolják, milyen alacsonyan is jár a látóhatár felett a Naphoz legközelebbi bolygó.
Fotó: Juan Carlos Casado, forrás: APOD/ NASA

17-én hajnalban Vénusz-Hold-Jupiter együttállás, igen vékony holdsarlóval
16-án az ekkor még 4,8 százalékos megvilágítású holdsarló félúton lesz a Mars és a Vénusz közt, a holdat biztosan könnyen észrevehetjük még ekkor. Másnap, 17-én hajnalban már csupán 1,5 százalékos megvilágítása lesz, így egy igen vékonyka sarlónak örülhetnek a sikeres megfigyelők. Ez önmagában is gyönyörű látvány, azonban ráadásként a Holdhoz a Jupiter és a Vénusz is csatlakozik, a Jupiter kb. 5, a Vénusz kb. 3,5 fokra áll majd a sarlótól. Aki biztosra szeretne menni, mind 16-án, mind 17-én készülhet a korai ébredésre, az időjárásról nem tudhatjuk, melyik nap ad lehetőséget, így mindkét napra nézzük meg a holdkelte idejét. 16-án keleti határunknál 04:06-kor, Budapesten 04:18-kor, nyugaton 04:28-kor kel a sarló. 17-én hajnalban már csak másfél órával előzi meg a napkeltét, így a cérnavékony sarló felbukkanására keleten 05:10-kor, Budapesten 05:22-kor, nyugati határainknál pedig 05:32-kor számíthatunk. A Vénusz kel a trióból utolsónak, kb. 15 perccel követi a holdsarlót. Az ennyire kis megvilágítású sarlót érdemes binokulárral, kisebb távcsővel megfigyelni, a megtalálását könnyíti ezúttal a két fényes bolygó közelsége, természetesen ehhez szükség lesz a tiszta horizontra, pára- és felhőmentes égboltra is.
A Jupiter egyre hamarább kel, a hónap végén már jó két órával a nap előtt, így a nemsokára eltűnő Vénusz hiányában ő veszi át hamarosan a főszerepet a bolygók közt.

Ez a látvány vár a korán kelőkre november 16-án illetve 17-én kora reggel, az együttállás megfigyeléséhez tiszta keleti horizont szükséges.
Forrás: Stellarium

A Leonidák meteorrajának maximuma 17-én
Az őszi időszak legismertebb meteorraja a Leonidák, egyike az idei esztendő azon kevés meteorrajának, amelyet holdfénytől mentes égbolton figyelhetünk meg. A raj légkörben felizzó porszemcséit a 33 évente visszatérő Tempel-Tuttle üstökös szolgáltatja, a visszatérések alkalmával a legintenzívebb a meteorhullás is. A történelem egyik legnevezetesebb meteorzáporát 1833-ban Amerikában ennek köszönhették az akkor élők. A mintegy 9 órán át tartó rendkívüli kitörés során óránként 25 ezer (percenként kb. 400) meteor villanhatott fel az égen. Elképzelni is nehéz ezt a hatalmas számot! Az ehhez mérhető nagyságú kitörések persze igen ritkák, legutóbb 1966-ban történt hasonló esemény, szintén Észak-Amerika felett, a megfigyelők szerint, a kezdetben óránként 40 meteorból, alig két óra leforgása alatt, másodpercenként 40 lett. Ezeknél kisebb, de még mindig látványos, óránként több tucat hullócsillagot adó események azóta is voltak, és mivel ma már a korábbiaknál jóval pontosabban ismerjük az anyaüstökös pályáját is, precízebb előrejelzés készíthető a meteorok megjelenésének idejére és azok számára is.

Az idén egy gyengébb maximumot várnak a szakemberek, ez annyit jelent, hogy a maximum éjszakáján a megfigyelő óránként 8-10 meteort pillanthat meg. A maximum pontos időpontja 17-én kora este, magyar idő szerint 17:30 körül várható, azonban a meteorok égi kiindulási pontja, a radiáns ekkor még nem látható hazánkból, csak később, 22 óra után jelenik meg a keleti horizonton, így ekkortól számíthatunk e raj tagjainak felbukkanására. A viszonylag kis számot ellensúlyozhatja az, hogy a Leonidák meteorjai gyakran fényesek, s e fényes hullócsillagokat az égen láthatóan megmaradó „füstnyom” követi, ezek néha percekig megfigyelhetőek maradnak. Mivel a maximum péntek estére várható, talán többen tudnak időt szakítani a megfigyelésre is idén. A meteorok látszólagos kiindulási pontja az Oroszlán csillagkép fejénél található, és bár a kora esti órákban érkezik bolygónk a legtöbb porszemcse közé, a megfigyelésre az éjszaka közepén és második felében jobb esélyünk lesz, a radiáns magasabb elhelyezkedése okán. Kedvező időjárás esetén ne sajnáljunk a városoktól távolabbra, sötét égboltú helyszínre utazni az élményért, hiszen a holdmentes éjszaka egyéb égi szépségeiben is gyönyörködhetünk 1-1 hullócsillag közti percek során. A raj november legvégéig aktív marad, így a belőle származó meteorokat a hónap további éjszakáin is megpillanthatjuk.

A Leonidák meteorzápora valóságos meteorvihar volt 1833-ban, ehhez hasonlóra idén sajnos nem számíthatunk, azonban az év utolsó előtti jelentős meteorraját akkor is érdemes megfigyelni a várható fényes hullócsillagok miatt.
Illusztráció: Wikipedia

Esti holdsarló 20-án
A nagyon merész észlelők már 19-én, napnyugta után megpróbálhatják megkeresni a délnyugati horizonton az ekkor 1,2 százalékos megvilágítású holdsarlót, ám a gyakorlati tapasztalatok alapján ez különösen nehéz dolog, bár nem teljesen lehetetlen, a sarló egy órával a nap után nyugszik le, így a komoly rajongók tehetnek egy próbát. Kis távcső, binokulár használata javasolt! Ha azonban csalódottan mennének haza ezen az estén, nem kell sokáig búslakodniuk, hisz másnap, 20-án már jóval könnyebben lehet majd megfigyelni égi kísérőnket az alkonyi égen.

A sarló 4,2 százalékát világítja be a napfény ezen az estén, így az könnyen észlelhető lesz, ám még mindig igen vékonyka, s különösen szép látványú. Bő másfél órával nyugszik a nap után, így már majdnem sötét lesz, mikor eltűnik a horizonton. Mikor érdemes keresni? Napnyugtát követően mintegy 45 perccel már biztosan meglátjuk, így ezeket a javasolt időpontokat jelzem most észlelőinknek: keleti határainknál 16:30, Budapesten 16:45, nyugaton 17:00 az ideális időpont az ekkor kb.7 fok magasan álló sarló megkeresésére.
Ha elég tiszta az égbolt, akkor még megpillanthatjuk a sarlótól balra kb.5 fok távolságban a halványan pislákoló Szaturnuszt, illetve teljesen tiszta horizont esetén akár a sarló alatt 6 fokkal álló, épp lenyugodni készülő Merkúrt is (a két bolygó közül a Merkúr a fényesebb, azonban a látóhatár közelében a sűrűbb légrétegek hatására ez nem érvényesül).
Ha esetleg a 20-i alkonyi ég se lesz tiszta, 21-én már 8,9 százalékos megvilágításban lesz a holdsarlónk, s a Tejút sávjában közelít lassan a délnyugati horizont felé. Ez a fényesség még nem túl erős, így ha száraz, tiszta idő van, akkor akár a Tejúttal együtt is megfigyelhetjük a Holdat (párás idő esetén a holdfény annyira szóródik, hogy lehetetlenné teszi galaxisunk sávjának megpillantását).

Keressük a Merkúrt az alkonyi égen!
Naprendszerünk legbelsőbb bolygója vagy kora este, vagy kora hajnalban látható csupán, ezért, főleg a téli, párásabb levegőjű időszakban nehezebb megfigyelni is. A bolygó ebben a hónapban a Naptól legtávolabb, 24-én alkonyatkor látszik, pontosan egy órával a Napot követően le is bukik a horizont mögé, így nem könnyű megfigyelni.  Napnyugta után fél órával már esélyünk lehet rá, ekkor a bolygó kb. 4 fokkal a délnyugati horizont felett lesz. Aki nagyobb távcsövön tudja figyelni a bolygót, annak javaslom, hogy pár nappal később, 28-án próbálkozzon vele, ekkor látható ugyanis a „fél-Merkúr” vagyis a bolygó 50 százalékát világítja be a napfény.

Gyönyörködjünk az Orion csillagképben!
A téli égbolt legismertebb csillagképe, sokak kedvence az Orion a hónap második felében jól megfigyelhető lesz, ezt a holdfény sem zavarja majd egészen 27-ig. A csillagképet az éjfél körüli órákban érdemes megnézni, ekkor már magasan (30-50 fok közti magasságban) jár, tehát viszonylag távol, a horizontot oly sok helyen bevilágító, fényszennyezéstől. A csillagkép önmagában is látványos, ám a benne szabad szemmel is jól látható Nagy Orion-köd, a távcsővel megfigyelhető, az öv bal szélső csillagánál található Lobogó-köd és alatta a Lófej-köd a három legismertebb objektum, amelyekre érdemes figyelmünket és távcsövünket is ráirányítani.

Az Orion közismert és fényes csillagokból álló csillagképünk a téli éjszakák legszebb égi látványossága, tiszta időben városból is láthatjuk, de igazi szépségét csak a fényszennyezéstől távol mutatja meg.
Fotó: Ladányi Tamás