Gedeon, Johanna2024. március 28., csütörtök
Föld

Égi jelenségek 2017. december első felében

National Geographic Magyarország

Geminida hullócsillagok, az év utolsó teliholdja, együttállások, és valószínű hideg idő várja az égbold megfigyelőit és fotósait.

A Regulus 23:02-kor lép ki a Hold mögül a bő fél órás fedést követően
Forrás: Stellarium

Jönnek a Geminidák december 13/14-én
Az év legmegbízhatóbb meteorrajával érkezik a december eleje-közepe táján megjelenő geminida hullócsillagokat adó, csupán 1983-ban felfedezett Phaethon kisbolygó pora. A legtöbb meteorraj üstökösökből ered, azonban a Geminidák kivételt képeznek, a légkörünkben elégő szemcséket ez esetben a kb. 5 kilométer átmérőjű aszteroida szállítja. Az elméletek szerint a kisbolygó felszíne a napközelsége idején olyannyira felforrósodik, hogy a rajta lévő agyagszerű ásványok elporladva leválnak róla – ezek a porszemek azután decemberben rendre keresztezik a Föld pályáját és látványos csillaghullást eredményeznek.

A raj december 4-től 17-ig aktív, vagyis e két hét során jelenhetnek meg a belőle származó meteorok, amelyeknek a látszólagos kiindulási pontja az Ikrek (Gemini) csillagkép, innen kapta a nevét a raj.

Miért szeretjük a Geminidákat? A rajt 1862-ben figyelték meg először, így eléggé fiatalnak mondható más, jól ismert meteorrajok évezredes múltjához képest. A megfigyelések alapján minden esztendőben megbízhatóan érkezik, igen jelentős számú meteort ad, a maximum idején óránként akár 70-80 hullócsillagot is megpillanthatunk az éjszaka közepén, amikor a radiáns magasan áll az égbolton.

Az idei maximum december 13/14-én éjjel várható, a meteorok egész éjjel megfigyelhetőek, így akár már sötétedéstől érdemes lesz a szabadban tölteni az időnket. A kora esti és a hajnal előtti órákban alacsonyabban lesz a raj radiánsa, így ekkor a hosszú utat bejáró meteorok dominálják majd a látványt, az éjszaka közepén viszont szám szerint több jut majd égboltunkra. E hullócsillagok viszonylag lassúak és igen gyakran fényesek, látványosan színesek, így akár fátyolfelhős, párás égen is megéri figyelni. Az idei maximumkor szerencsére a holdfény hajnali 3-ig egyáltalán nem zavar majd, s ezt követően is gyenge lesz, mivel vékony sarló kel majd fel. Szerencsére ez a meteorraj nem csupán pár órás, rövidke maximumot ad, hanem kb. 24 órán át nagy számban potyogó hullócsillagaival élményt nyújt a bolygó összes lakójának az éjszakai órák során, legalábbis az északi féltekén. A maximum előtti napokban már láthatunk számos rajtagot, de a maximum után gyorsan csökken a számuk.

Az egyetlen problémát a hazai decemberi időjárás okozhatja, ebben az időszakban igen gyakori a ködös, rétegfelhős idő a Kárpát-medencében, azonban a magasabb hegyeink ilyenkor is lehetőséget biztosíthatnak a megfigyelésre. Érdemes a maximum előtt figyelni az időjárás előrejelzést és ahhoz igazítani az észlelési helyünket.

Kompozit felvétel a Geminidák két óra alatt fotózott látványosabb hullócsillagairól, s mivel gyakran igen fényesek, a felhők és a pára ellenére is könnyen megfigyelhetőek e meteorok
Fotó: Landy-Gyebnár Mónika

Telihold december 3-án
Az év utolsó teliholdjában 3-án gyönyörködhetünk, ráadásul a Holdhoz csatlakozik az Aldebaran is ezen az estén. A holdkelte időpontja a keleti határ mentén 16:02, Budapesten 16:15, a nyugati végeken 16:26; ez húsz perccel napnyugta után lesz. Az Aldebarannal az év során már többször találkozott a Hold, ezúttal egy szabad szemmel is jól megfigyelhető randevúban lesz részünk: holdkeltekor még csak 2 fokra állnak egymástól, ekkor azonban a világos égbolton még nem látjuk a csillagot, a sötét beálltával, holdkelte után kb. másfél órával már könnyen észrevesszük majd, ekkor 3 fok választja el őket egymástól. Az éjszaka során a távolságuk tovább nő, hajnalra már 10 fok lesz. Érdemes tehát a kora esti órákban megfigyelni, fényképezni a párost! Párás időben a kelő Hold fényét még a szokásosnál is vörösebbé teszi a légkör, tovább tart, míg halványsárgássá világosodik a holdkorong, így látványos képeket készíthetünk a holdkeltéről.

Párás időben a telihold vörösebbnek látszik a megszokottnál, látványos képek születhetnek róla
Fotó: Pintér András

Mars-Spica együttállás december 3-án
A vörös Mars, és a Szűz csillagkép legfényesebb csillaga, a kék színű Spica kettőse a hajnali égboltot ékesíti 3-án, egymástól 3,5 fok távolságban látszanak. Az együttállást a két égitest színének kontrasztja teszi igazán széppé, ez különösen akkor érvényesül, ha egy kevés fátyolfelhőn át figyeljük meg őket – ekkor ugyanis a vékony, áttetsző felhőknek köszönhetően a fény szóródása miatt kis udvarok jelennek meg körülöttük. A fényudvarok mindig kiemelik a fényesebb égitestek színét, akár csillagot, akár bolygót van szerencsénk így megfigyelni, a szabad szemmel láthatót úgy képzeljük el, mint a puha papírlapra cseppenő vízfestéket: a csillag vagy bolygó körül halványabb, elmosott, de jól láthatóan színes folt jelenik meg. Hosszabb expozícióval készülő felvételeken különösen feltűnő e hatás, ezért csak biztatni tudom a fotósokat, hogy ne riadjanak vissza vékony fátyolfelhőzet esetében az éjjeli égbolt fényképezésétől, egészen sejtelmes látványt nyújtanak így a csillagok, s egy-egy ilyen fényképen a csillagképek is könnyebben felismerhetőek.

Ezt a fényszóró hatást akár egy repülő sodródó kondenzcsíkja is létrehozza, ám ha ez sincs „kéznél”, akkor fotózáskor használhatunk lágyító szűrőt ugyanezen hatást érjük el vele fényképeinken.

A kék Spica és a kissé narancsos vörös Mars látványos színkontraszttal, harmadikként a halvány sárga Szaturnusz társaságában. A szándékosan életlenre állított képen jól látható az égitestek színe.
Fotó: Phil Hart/NASA

A Hold elfedi a Regulust december 8-án
8-án este a holdkelte idején az Oroszlán legfényesebb csillaga, a Regulus már igen közel lesz égi kísérőnkhöz, és kb. fél órával később, 22:25-kor el is fedi a 65 százalékos megvilágítású fogyó Hold a csillagot. Ha az égbolt tiszta, akkor megfigyelhetjük a fedés kezdetét is – erre főként a keleti országrészben lehet esély, ahol a Hold ekkor már 9 fok magasan lesz, a nyugati régióban még csupán 5 fokon áll a horizont felett, így a téli párásságot is beszámítva ott kisebb az esély a sikeres megfigyelésre.

A fedés nem tart túl sokáig, 23:02-kor a Hold árnyékos oldalánál előbújik a csillag, majd az éjszaka hátra lévő részében fokozatosan távolodnak egymástól, átadva a helyet egy szép, közeli együttállásnak, amit egészen hajnalig élvezhetünk.

A fedés kezdetét és végét érdemes binokulárral vagy távcsővel követni, igazán ekkor válik látványossá az esemény, ugyan lesz esélyünk a kilépést szabad szemmel is észrevenni, mivel az árnyékos oldalon történik, de sokkal izgalmasabb az eseményt megfelelő nagyításban élvezni.

Hold-Mars-Jupiter együttállás december 14-én
Korán ébredőknek ad megfigyelési lehetőséget a 14-én hajnalban látható együttállás, amelyet legszebbnek 5 óra körül láthatunk, ekkor még teljesen sötét az égbolt. A Hold felett kb. 6 fokkal áll a Mars, alatta szintén kb. 6 fokkal pedig a Jupiter, a hármas lapított háromszöget alkot. Tiszta időben akár még reggel 6 óra után is megfigyelhetjük az együttállást, a Mars azonban fél 7 körül már belevész az egyre világosabb égi háttérbe.

A téli napkelték és napnyugták megfigyelése
A hosszan tartó sötét időszakban a korán lenyugvó vagy a későn felkelő Napot is érdemes lehet megcsodálni. Erre a téli időjárás sajátosságai adnak lehetőséget: az ekkor gyakran párás levegő tompítja csillagunk ragyogását, az alkonyatkor a horizont felett már akár 1-2 fokkal is vörössé válhat a Nap, így különösen szép fotókat készíthetünk róla. Arról azonban ekkor se feledkezzünk meg, hogy a Napba nézni igen veszélyes, különösen a teleobjektívvel felszerelt fényképezőgép nézőkéjén keresztül, hisz az objektív koncentrálja a sugarakat, ami igen könnyen maradandó szemkárosodáshoz vezethet. Ilyen felvételek készítésekor mindig a fényképezőgépünk élőkép funkcióját használjuk, s csak a gép kijelzőjén nézzük a Napot, ennek segítségével állítsuk be az élességet, a kompozíciót is. Míg szabad szemmel egy-egy röpke pillanatra ránézve nem vakít a Nap, a fényképezőgépen (és persze távcsövön) keresztül már igen, így legyünk elővigyázatosak.

A másik, szintén ezen időjárásnak köszönhető jelenség akkor figyelhető meg, ha az ország ködpaplanba burkolózik, ám a magasabb hegyeink teteje kiemelkedik belőle, s innen már tiszta az égbolt. A Kárpát-medence, mivel hegyek övezte mélyedésben van, különösen alkalmas e téli időjárási jelenségre, a hideg, párás levegő megül a medencében és nem ritkán heteken át tartó ködréteg alakul ki. A ködréteg magassága változik, este mindig emelkedni kezd, ahogy hűl az idő, és ha nincs felettünk széllel érkező front, akkor reggelre emelkedik a legmagasabbra. A nap folyamán kissé alacsonyabb lesz a ködhatár, így a napnyugtát nagyobb eséllyel figyelhetjük meg valamely hegytetőnkről. Budapesten erre például a János-hegy alkalmas, a város legmagasabb pontja gyakran kilóg a ködtengerből. Vidéken a Börzsöny vagy a Mátra csúcsai, a Bakony vagy a Bükk magasabban fekvő területei hasonló helyzetben ugyanilyen szép látvánnyal ajándékozhatnak meg minket. Időjárási műholdképeken érdemes ellenőrizni, hogy a kiszemelt célpont a köd felett látható-e!

Ilyen helyzetekben nagy hőmérsékletkülönbség alakul ki a mély, ködben úszó területek és a belőle kilógó hegytetők közt, ennek hatására pedig délibábot láthatunk. Napkelte-napnyugta esetében ekkor a napkorong jelentősen eltorzul, különálló vízszintes szeletekre bomlik (mint egy halom egymásra rakott palacsinta), s ekkor jelenhet meg a legendás és ritkán megfigyelhető zöld sugár jelensége is. A délibáb sok esetben a távolabbi hegyek látványát is eltorzítja, nem csupán a Nap vagy a Hold alakját. Egy-egy téli kirándulást különösen emlékezetessé tehet e jelenség megfigyelése!

Budapest magasabb pontjairól is különösen megkapó a ködtenger feletti napnyugta látványa
Fotó: Rippel Erik


Véget ért egy klímamérnöki kísérlet

Véget ért egy klímamérnöki kísérlet

Úgy döntöttek, befejezik a Harvard Egyetem kis léptékű klímamérnöki kísérleteinek sorozatát, a SCoPEx-et.

Hogyan nőhetett ekkorára a Denali?

Hogyan nőhetett ekkorára a Denali?

Észak-Amerika legmagasabb hegycsúcsa 6190 méteres tengerszint feletti magasságú, és több mint 2700 méterrel nyúlik a környezete fölé.

A világ legdélebbi postahivatala

A világ legdélebbi postahivatala

A postát egy alapítvány üzemelteti, a közvetlen szomszédok pedig elegáns frakkot hordva csúszkálnak a hóban.

Kína nem beszél, csak halad

Kína nem beszél, csak halad

A kínai űripar hatalmas lépésekkel halad előre, nemrégiben indították el a Hold körül kiépülő kommunikációs átjátszó műholdrendszer új tagját.

Még több holdrengés

Még több holdrengés

1969-1977 között mintegy 13 ezer holdrengésről készítettek méréseket a Holdon elhelyezett szeizmométerek, legalábbis eddig így tudtuk.

National Geographic 2024. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

18 780 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket