2018. február asztrofotója: Holdkelte Londonban

Az év legnagyobb teliholdja vöröslően jelent meg a világváros látóhatára felett.

Nagy Szabolcs fotója a dél-nyugat londoni Wimbledonból készült 2018. január 31-én.
„Mire a telihold megjelent a keleti horizonton, addigra teljesen felhőmentes ég fogadott az Arthur Road-on. Erről az útról tudni kell, hogy a végén egy domb található, ahonnan tökéletes a kilátás az egész városra.
Félelmetesen szép látvány innen minden teliholdkelte; amikor van rá lehetőségem, kilátogatok ide. A hab a tortán az a videó, melyen látható, ami számomra még most is hihetetlen esemény. Rendszeresen fotóztam már innen a Heathrow reptér felé igyekvő, viszonylag alacsonyan manőverező gépeket, ahogy beúsznak a Hold elé. A megörökített repülő épp úgy fordult, hogy nagyon rövid időn belül kétszer is áthaladt égi kísérőnk előtt. Ahogy az angol mondaná: „One lucky day!” – tudtuk meg a fotográfustól, a technikai részleteket pedig alább olvashatjuk.
A felszerelés egy Canon 600D vázból és egy Canon 75-300 mm-es objektív. Manuális kioldót használtam. Miközben nyomkodtam gombját, egyszerre csodáltam a Holdat és a munkából haza igyekvő emberek arcát, ahogy letekintenek a városra és fel a gigászi méretű Holdra. Az utólagos képfeldolgozás folyamán a sorozatfelvétel hat képét egyesítettem; így született meg a publikálásra került végeredmény.