Aranka, Jeromos2025. február 08., szombat
Föld

Fókuszban az asztrofotós: Dr. Zseli József

2018.03.24.Ladányi Tamás
National Geographic Magyarország

Háziorvosként dolgozó amatőrcsillagász, aki korunk emberének a csillagnézést receptre ajánlja.

Kiterjedt protuberancia a Nap felszínén

A Magyar Csillagászati Egyesület filmjében – amelynek premierje épp a születésnapodon volt a Magyar Tudományos Akadémián – „3×1 Csillagnézőket” írtál fel egy receptre. Azon kívül, hogy ez jó poén, milyen üzenetet tolmácsolsz ezzel?
Természetesen a recept képletesen értendő. Számomra az amatőrcsillagászat az égbolt ismeretét, optikai alaptudást, némi mechanikai ismeretet, egy kis mitológiai tanulmányt, és sok jó levegőjű estét jelentett a szabadban, miközben kitágította látásom horizontját az Univerzum mélységei felé. Ha innen nézem, akkor ez már jóval több, mint három érv az amatőrcsillagászat javára.

Teljes holdfogyatkozás vöröslő színekben

Hogyan kerültél kapcsolatba a csillagos éggel, és ezen belül a fotózással?
A Világegyetem iránti érdeklődésem már az általános iskolában kezdődött a Vas-megyei Káld községben. Középiskolában csillagászati szakkört alapítottam. Szerettem rajzolni, a képek iránt való vonzódásom innen származik. Az egyetem után kerültem kapcsolatba a dunaújvárosi amatőrcsillagászokkal; azóta meghatározza életemet a csillagos égbolt szeretete. Az első asztrofotóimat 1988 körül készítettem egy orosz gyártmányú ZENIT fényképezőgéppel. A ZEISS 80/1200 mm-es lencsével szerelt házi gyártmányú távcsövemmel sok felvételt készítettem a Napról és a Holdról. Majd ezzel a távcsővel, szálkeresztes okulárral vezettem alapobjektíves és teleobjektíves képeimet a gyönyörű Tejút mezőkről a csillagászati táborok sötét egén.


A Lagúna- és Trifid-ködök környéke a Tejút egyik leglátványosabb részeként figyelhető meg a hosszú expozíciós idővel készült felvételen

A filmes korszakban inkább a mély-ég fényképezésével foglalkoztál, míg manapság inkább a Nap és a Hold felé irányul a figyelmed. Miért?
Régebben is nagyon kedveltem a Nap és a Hold fotózását, de valóban mély-ég fotóalbumom járt körbe az amatőrcsillagász táborok érdeklődői kezében. Manapság a szép mély-ég fotók rendkívül időigényesek, akár a felvétel készítése, akár a képfeldolgozás szempontjából; ennél sajnos kevesebb az időm és a lehetőségem. Persze egy szép Nap, vagy Hold felvétel mögött is van bőséges munka. Mostanában inkább erre fordult az érdeklődésem.

Munkásságod egyben történelem is a magyar asztrofotózásban. Hogyan változtak a lehetőségek az elmúlt évtizedekben?
Talán elég a kezdeti és a végpontot említeni az általam használt kamerák területén: ZENIT E és CANON EOS 6D. „Micsoda ív!” Különleges kegynek tartom, hogy korom miatt végigkövethettem a számítógépes világ, és a digitális fényképezés kibontakozását, és felhasználóként képes voltam követni a fejlődését. Minden technikának volt és van nehézsége, de mindig élveztem azt a sikerélményt, amit egy kép létrehozásakor éreztem. Az analóg fényképezésnek rengeteg buktatója volt, a film nappali befűzésétől kezdve, a hosszú expozíciós idők alatt létrejöhetett hibalehetőségeken keresztül, a film előhívásáig. Nem egyszer két hétig is várni kellett, hogy sikerült-e a felvétel. Ha a ritka jelenséget nem sikerült megörökíteni, akkor csak szép emlék maradhatott a sok befektetett idő és energia után.

A Machholz-üstökös elhaladása a Fiastyúk halmaza mellett

Maradandó emlék maradt számomra, amikor az 1999-es teljes napfogyatkozásról tartottál egy előadást. Hogyan fotóztad ezt a jelenséget?
Dunaújvárosi amatőrtársaimmal Dunaföldvárról észleltük a jelenséget. Egy 500 mm-es fókuszú TeleVue refraktorral, és egy 300 mm fókuszú Pentax 6×7-es objektívvel fényképeztem. Természetesen még filmre. Kiváló körülmények közt sikerült fényképezni, és átélni a természet e csodálatos jelenségét. Ma is szívesen nézegetem az akkor készült képeket.


Dr. Zseli József előadása a teljes napfogyatkozásról
Fotó: Ladányi Tamás

Milyen technikát használsz ma?
Teljesen áttértem a digitális képrögzítés technikájára. Szeretem a nagylátómezejű felvételeket az égboltról. Erre a célra használom a Canon EOS 6D kamerát, amely „full frame” chippel szerelt, és egy szűrőcserével jelentősen érzékennyé vált a csillagközi izzó hidrogénfelhők fotózására. Kedvenceim az apokromatikus távcsövek. Féltve őrzött példányom van, egy 130/780 mm-es TMB apokromátból, ami kiváló asztrográfként használható. Hosszabb fókuszú távcsövekkel is próbálkoztam. A SkyWatcher 180/2700 mm-es Makszutov-Cassegrain távcsöve kiválóan alkalmas a Nap, Hold és bolygófotózásra. Újabban a kínai ASI gyártmányú CMOS-os, csillagászati célra tervezett kamerákkal fényképezem.

A Nap felszíni részletei UV fényben, ami kiemeli az aktív területeket

Hogyan változott a fényszennyezés szűkebb környezetedben az elmúlt években?
Szerencsémre nem romlott. Lakóhelyem, Nagyvenyim megfelel egy átlagos falusi külterületnek, így a kertemből távcsővel bemutathatom, és észlelhetem a halvány mély-ég objektumokat. Megmaradt a lehetőségem a fényképezésre is. Dunaújvárosban az utóbbi években cserélték a közvilágítási lámpákat. Nem LED-es technika került beépítésre, így a spektrális fényszennyezés nem növekedett; sikeresen tudom használni a korábban már jól bevált szűrőket a nemkívánatos fények kizárása céljából.

Az északi égbolt egyik leglátványosabb objektuma, a Herkules-halmaz

Kiállításaidon nem csak a csillagos ég, hanem más témák is megjelennek…
A fényképezés szerelmese vagyok. Ha valamerre járok, családi kirándulás, családi események alkalmával szívesen fotózok. Ha úgy érzem sikerült egy olyan képi anyagot összegyűjteni, amit megosztanék a környezetemmel, akkor felajánlom bemutatásra az érdeklődőknek. Nagy élmény volt számomra, hogy néhány esküvőt és lakodalmat fényképezhettem. A Velencei-karneválról és Kárpátaljai utamról készített felvételeim Dunaújvárosban a nagyközönség előtt is sikert arattak.

Mit jelent számodra asztrofotózással foglalkozni?
A távcsővel észlelt jelenségek megörökítése azt a lehetőséget adja számomra, hogy a látott égi jelenségeket megoszthatom másokkal, bevezetve őket az amatőrcsillagászat és a csillagos égbolt szépségeibe és rejtelmeibe. Az asztrofotózás aktív kikapcsolódás számomra, sikerélményt jelent, miközben folyamatos tanulást, tapasztalatszerzést igényel. Nagyon sok jó embert ismertem meg általa az utóbbi évtizedekben. Köszönöm a felkérést erre a beszélgetésre, örömmel válaszoltam a kérdéseidre.


A Hold fantasztikus részletességgel figyelhető meg – felül az Alpesi-völggyel, alul a Cassini-kráterrel – ezen a webkamerával készült felvételen

Az interjút készítette: Ladányi Tamás – www.astrophoto.hu

Hozzászólások

Újabb bizonyíték: tényleg egy óriás áradat töltötte fel a Földközi-tengert

Újabb bizonyíték: tényleg egy óriás áradat töltötte fel a Földközi-tengert

Közel 6 millió évvel ezelőtt a messinai sókrízisnek nevezett időszak során a Földközi-tenger szinte teljesen kiszáradt, majd az időszak végén az Atlanti-óceán felől újra feltöltődött.

Rejtőzködő fekete lyukakat kerestek

Rejtőzködő fekete lyukakat kerestek

Olyan fekete lyukak után kutattak, amelyeket sűrű por- és gázfelhő rejt, így nem látható a beléjük zuhanó anyag által kibocsátott fény.

1,2 millió éves jégréteget értek el az antarktikai fúrókampány során

1,2 millió éves jégréteget értek el az antarktikai fúrókampány során

A déli sarkvidéki jég évmilliók alatt halmozódott fel és őrzi a régi klímánk nyomát, valamint környezetünk számos tulajdonságát.

Ezért olyan veszélyes a városi tűzvészek füstje

Ezért olyan veszélyes a városi tűzvészek füstje

Los Angelesben a környék száraz növényzetéről a városra átterjedt példátlan tűzvész pusztított, és egy ilyen tűz nemcsak azokat károsítja meg, akiknek odavész a háza.

Ne örüljünk a mostani melegnek!

Ne örüljünk a mostani melegnek!

Lehet, hogy most pénzt spórolunk a fűtésen, nyáron viszont több hűtésre lesz szükségünk.

National Geographic 2025. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket