Dénes, János2024. október 09., szerda
Föld

Cselekedjünk a fenntarthatóságért!

2018.06.05.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

A környezetvédelmi világnapot, bolygónk védelmét immár 46. alkalommal ünnepeljük, közben pedig a Földet elborítja a hulladék.

Fotó: Pixabay

Naponta 3,5 millió tonna szemetet termelünk, melynek jelentős része bizony műanyag. Évi 12 millió tonna műanyag hulladék kerül a tengereinkbe, amely súlyosan veszélyezteti az élővilágot, és a táplálékláncba bekerülve végül az ember tányérjára is visszakerül. A WWF Magyarország arra figyelmeztet: ne várjuk meg, míg jogilag szabályozzák a műanyagok használatát, mindannyian tegyünk már most egy tisztább bolygóért!

A 2017-es adatok szerint az emberek átlagosan úgy élnek, mintha 1,7 Föld állna rendelkezésükre. Hatalmas ökológiai lábnyomunknak számtalan következménye van, ezért a negatív emberi hatás csökkentése elengedhetetlen bolygónk védelmében. Első lépésként kezdjük a legegyszerűbb és legkézzelfoghatóbb dolgokkal, hiszen már azokkal is óriási eredményeket érhetünk el. A Környezetvédelmi Világnap alkalmából a WWF Magyarország elsősorban a műanyag használatának mérséklésére szólít fel mindenkit.

A hetekben nyilvánosságra hozott európai uniós javaslat kivonná a forgalomból a tíz leggyakoribb egyszer használatos műanyag tárgyat, egyes műanyagok mennyiségét pedig korlátozná. A javaslat a gyártók nagyobb felelősségére is felhívja a figyelmet, és sok esetben az ő kezükbe helyezné a hulladékkezelés, de még a figyelemfelhívó kampányok szervezésének kérdését is. Ez a lépés komoly mérföldkő lehet, bár a gyengítésére irányuló lobbi már gőzerővel folyik, a javaslat elemei máris sok módosításon estek át.

A WWF a javaslat erősítését és további kiegészítését szorgalmazza, sőt, a nemzetközi természetvédelmi szervezet örömmel látna egy, a Párizsi Éghajlatvédelmi Egyezményhez hasonló keretrendszert, amely a műanyag problémakörét is globális szinten kezeli.

Az európai uniós javaslat fényében az országok nemzeti szabályozása is reflektorfénybe kerül. Hiszen a kívánt hatás érdekében a központi keretszabályozást az egyes tagállamok jogrendjébe kell beépíteni. Néhány ország hazai szabályozását tekintve már elindult a megfelelő úton, és komolyabb intézkedéseket vezetett be a műanyaghasználat csökkentése érdekében. Ilyen például az egyszer használatos műanyag zacskó betiltása, amit Franciaország, Olaszország, Románia, Chile vállal, sőt Kenyában a legszigorúbb a jogszabály: használatát még börtönbüntetéssel is sújthatják.

Sok múlik az egyénen is
Persze nem szükséges a szabályozást megvárnunk, sőt! Mi magunk is sokat tehetünk akár már mától, ha tudatosabban szeretnénk élni és fogyasztani. Erre nagy szükség van, hiszen egy dolog biztosan nincs már: idő.

Az óceánokba került műanyag hulladék nagyon lassan, akár több száz év alatt bomlik le, ezek pedig sok esetben az ott élő állatok halálát okozzák: a tengeri teknősök például medúzának nézik a vízben lebegő műanyag zacskót, megeszik, majd megfulladnak tőle. De a nagyobb tengeri állatok gyomrát is kitölti a műanyag, melynek következtében éhen is halhatnak. Emellett a műanyag bomlása közben kioldódó anyagok is komolyan veszélyeztetik a tengerek ökoszisztémáját. Ne feledjük: tengereink a kibocsátott szén-dioxid egynegyedét elnyelik, így nem csak az ott élő fajok, de az emberek számára is rendkívül fontos szerepet töltenek be. Ez persze csak egészséges tengeri ökoszisztéma mellett lehetséges. A kioldódott anyagok, illetve az elaprózódott műanyagdarabkák pedig a tengeri élőlények táplálékláncaiba bekerülve végül az emberi szervezetbe is visszajuthatnak.

Amennyiben a helyzet nem változik, akkor becslések szerint 2050-re nagyobb tömegű a műanyag lesz az óceánokban, mint a hal.

Mit tehetünk?
Mi, emberek rengeteget! Fogyasztási szokásainkat át kell alakítanunk: leginkább műanyagból – csomagolásból, palackból, szatyorból – kell jóval kevesebbet használnunk. A legtöbb hulladékot az európai és észak-amerikai országok termelik: évente 8 milliárd műanyag zacskó köt ki a szemétben csak az Európai Unió tagállamaiban. Az emberiség műanyagéhsége pedig, becslések szerint, további 20 százalékkal fog növekedni 2021-ig.

Vegyünk példát másokról! A dánok és a finnek évente átlagosan 4 zacskót használnak, míg Lengyelországban, Portugáliában és Szlovákiában több mint 450-et. A fenntartható életet elkezdhetjük mi magunk, apró lépésekkel. Ez a minimum, amit megtehetünk, és amit meg is kell tennünk. Hiszen csak ez az egy bolygónk van.

Hozzászólások

Alkonyatkor kereshetjük az üstököst

Alkonyatkor kereshetjük az üstököst

Október 12-től az alkonyi égen figyelhető meg a C/2023 A3 (Tsuchinshan–ATLAS) üstökös.

Hóviharral érkezett a tavasz Dél-Afrikába

Hóviharral érkezett a tavasz Dél-Afrikába

A Maloti-Drakensberg-hegység az egyetlen, síelésre alkalmas terület Afrikában, ahol rendszeres a hó, most azonban jóval nagyobb területet borított be a váratlan csapadék.

Drámai mértékben zöldül az Antarktika

Drámai mértékben zöldül az Antarktika

A sarkvidék zöldebbé válása a melegedés folyamatára is visszahat és felgyorsítja az olvadást.

Ellátogattunk Arizona megkövesedett erdejébe

Ellátogattunk Arizona megkövesedett erdejébe

A Petrified Forest Nemzeti Parkban a kövek szinte beszélnek.

Megoldhatták a szibériai kráterek rejtélyét

Megoldhatták a szibériai kráterek rejtélyét

Több mint 10 éve bukkantak az első, a semmiből keletkezett hatalmas lyukra a Jamal-félszigeten.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket