Benedek, Bence, Miklós2025. március 21., péntek
Föld

2018-ban is korábban jött el a Túlfogyasztás Világnapja

2018.08.02.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

Mindössze 7 hónap alatt elhasználtuk a Föld egy évre elegendő erőforrásait.

Illusztráció: Profimedia

A Global Footprint Network adatai szerint 2018-ban a tavalyinál még korábbi dátumra, augusztus 1-jére esett a Túlfogyasztás Világnapja. 2017-ben egy nappal később, augusztus 2-án jött el, 1970-ben viszont még csak december 23-án értük el a túlfogyasztás határát.

A WWF Magyarország arra szólít mindenkit, hogy tegyünk közösen azért, hogy megfordítsuk a tendenciát, és a jövőben minél később jöjjön el ez a nap! Éljünk úgy, hogy ez az egyetlen bolygó elég legyen nekünk!

Ez a dátum – amely 1997-ben még szeptember végére esett, ma pedig az eddigi legkorábbi időpontra – szimbolikus: azt a hatalmas nyomást jelképezi, amelyet az emberiség, illetve az emberi tevékenység a Föld ökoszisztémájára gyakorol. „Az emberek jelenlegi fogyasztásukat tekintve úgy élnek, mintha 1,7 Föld állna rendelkezésünkre, pedig csak ez az egy bolygónk van” – mondta Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője.

A legkisebb ökológiai lábnyom olyan országokban mutatható ki, mint például Marokkó, Kirgizisztán, Niger, Albánia vagy Pápua Új-Guinea.

A fogyasztás mértékét tekintve ez egy globális átlag, ami országonként más és más képet mutat. Ha a világ teljes lakossága úgy élne, mint a kanadaiak, akkor már március 18-án eljönne a Túlfogyasztás Világnapja, Németország esetén ez a nap május 2-án jönne el, Kínában pedig június 15-én. Tavaly Luxemburg volt a rekorder, idén azonban Katar megelőzte: ha az egész emberiség olyan életmódot folytatna, mint a katariak, akkor már február 9-én elérnénk a Túlfogyasztás Világnapját!

Magyarországon is jóval túllépjük az ideális fogyasztási szintet, hiszen ha az egész világ úgy élne, mint hazánkban, akkor közel kettő (1,92) Földre lenne szükségünk, és már június 20-án eljönne a Túlfogyasztás Világnapja.

Ez a fogyasztási szint azonban nem tartható fenn. Társadalmunk, jólétünk és gazdaságunk azokra a szolgáltatásokra épül, amelyeket csak egészséges ökoszisztémák tudnak nyújtani. Természeti környezetünk azonban degradálódik, sőt, össze is omolhat. A Föld biológiai sokfélesége már most rendkívüli tempóban csökken, az éghajlatváltozás hatásai pedig egyre súlyosbodnak – ezért a Túlfogyasztás Világnapja egy fontos emlékeztető: a javulás érdekében sürgős lépéseket kell tennie az egész világnak, beleértve az országokat és az egyéneket is. Meg kell védenünk erdeinket, tengereinket és óceánjainkat, édesvizeinket, valamint a vadvilágot, és a fenntarthatóság irányába kell lépnünk.

Mit tehetünk?
„Számos olyan tényező van, amellyel csökkenthetjük ökológiai lábnyomunkat, és elengedhetetlen, hogy mind globális, mind nemzeti és egyéni szinten megtegyük a megfelelő lépéseket” – folytatta Antal Alexa.

Néhány példa
Ha világszerte fele ennyit autóznánk, akkor 12 nappal kitolhatnánk a Túlfogyasztás Világnapját.

Ha az emberiség szén-dioxid-kibocsátását 50 százalékkal csökkentenénk, a Túlfogyasztás Világnapja 93 nappal később lenne a jelenleginél.

Ha a világon mindenki a felére csökkentené az élelmiszerpazarlást, és minden ember annyi kalóriát fogyasztana, amennyi a világátlag, akkor 38 nappal később jönne el a kritikus nap.

Sokat tehetünk azért, hogy csökkentsük ökológiai lábnyomunkat és így hozzájáruljunk környezetünk megóvásához. Fontos például, hogy megfelelően szigeteljük otthonunkat: a rosszul szigetelt falakon, tetőn, padlón keresztül a hő akár 50 százaléka is elszökhet.

A közlekedésben preferáljuk a kerékpározást, gyaloglást vagy a tömegközlekedést! Vásárláskor ne kérjünk műanyagzacskót, hanem vigyünk magunkkal vászonszatyrot vagy hátizsákot, és lehetőség szerint válasszuk az olyan termékeket, amelyek nem csomagoltak, vagy csomagolásuk újrahasznosítható!

Fogmosás, borotválkozás és mosogatás közben ne folyassuk feleslegesen a vizet, a papírral pedig bánjunk takarékosan: ha nem muszáj, ne nyomtassunk, ha pedig mégis szükség van rá, akkor a papír mindkét oldalát használjuk!

Ezeken a kicsi, de rendkívül fontos lépéseken túl még számos más módon tehetünk azért, hogy ökológiai lábnyomunkat csökkentsük, és a fenntartható életmód mellett tegyük le voksunkat.
Még több fenntarthatóság tipp ITT olvasható!

Hozzászólások

1,55 Celsius-fok: pokolian forró volt 2024

1,55 Celsius-fok: pokolian forró volt 2024

175 éve állnak rendelkezésre mérési adatok, azóta nem dokumentáltak ennyire forró esztendőt.

Nőni fog Európában a hőséghez köthető halálozás

Nőni fog Európában a hőséghez köthető halálozás

Ha a jelenlegi úton halad tovább a felmelegedés, 2100-ig akár 2,3 millió európai életet is elveszíthetünk a hőségnek köszönhetően.

Kóbor égitest légkörét vizsgálta a James Webb-űrteleszkóp

Kóbor égitest légkörét vizsgálta a James Webb-űrteleszkóp

A tőlünk mindössze 20 fényévre lévő, SIMP 0136 nevű kóbor égitest légkörének számos részletéről árulkodnak a James Webb-űrteleszkóp (JWST) mérései.

Ezen a szigeten lelt örök nyugalomra a legendás sarkkutató

Ezen a szigeten lelt örök nyugalomra a legendás sarkkutató

Déli-Georgia ma a modern kori sarkkutatók és turisták kedvelt helyszíne, egykori bálnavadász településének temetőjében nyugszik Sir Ernest Shackleton.

Új módszerekhez vezethetnek a DART küldetés tapasztalatai

Új módszerekhez vezethetnek a DART küldetés tapasztalatai

2022 szeptemberében a DART küldetés során azt tesztelték, miként lehet eltéríteni egy kisbolygót, a teszt adatainak elemzése új stratégiák kidolgozásához vezettek.

National Geographic 2025. márciusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket