Égi jelenségek 2018. október második felében

Gyönyörködhetünk a teliholdban, és ha szerencsénk van, találkozhatunk az Orionidák meteorrajjal is. A hónap végén pedig átállítjuk óráinkat a téli időszámításra.

Az Orionidák meteorraját október 22-én, a hajnal előtti órákban érdemes figyelni.
Fotó: Ju Shupei/ APOD / NASA
Hold-Mars együttállás 18-án este
Holdunk 68 százalékos megvilágítást kap ezen az estén, s napnyugta után alig 2,5 fokra áll tőle jobbra a Mars. A két égitest éjfél utáni lenyugvásakor ez a távolság már 5 fokra nő, így az együttállás megfigyelésére a kora esti időszak lesz kedvezőbb. Este 8-kor, kb. 2 órával a napnyugtát követően a déli látóhatár felett, mintegy 25 fokkal láthatjuk őket, s ez az alacsony állás jó fotótémává teszi a párost akár tájképen, akár városi környezetben is. A Mars továbbra is a legfényesebb bolygó az esti égen, így még fátyolfelhős időben is könnyedén megpillanthatjuk a hízó Hold mellett.
A Hold és a Mars együttállását 18-án kora este a déli égbolton figyelhetjük meg.
Forrás: Stellarium
Telihold 24-én
Az októberi teliholdat 24-én napnyugat után jó 20 perccel láthatjuk felbukkanni a látóhatáron, országunk keleti peremén a holdkelte ideje 17:50, Budapesten 18:03, nyugati határunk közelében pedig 18:13 lesz. A telihold már magasan járja be égi útját, egészen 50 fokig emelkedik az éjszaka közepére. A teliholdas éjjelt az őszi színekbe öltözött táj éjszakai megörökítésére is kihasználhatjuk, az erős holdfényben az erdők, rétek megvilágítása a nappalihoz közeli színgazdagságú képeket eredményez majd. Felhőtlen ég esetén látványos csillagíves felvételeket is készíthetünk észak felé fordított kameránkkal, kedvenc őszi ruhás fáink feletti éggel. Ez utóbbira az éjfél körüli idő a legjobb, mivel a Hold magasan jár, s így kevésbé lesznek zavaróak az általa vetett árnyékok, valamint ebben az időben jár a legkevesebb repülőgép is az égen. A hosszabb fotózások idején ne feledkezzünk meg arról sem, hogy az őszi éjjelek már hűvösebb, párásabb idővel járhatnak, így szükség esetén gondoskodjunk a fényképezőgép páramentesítéséről is!
Ha a telihold bevilágítja a tájat, s a nappalihoz hasonló színvilágot kaphatunk – csak épp csillagos éggel.
Fotó: Krizmanics Zoltán
Vénusz a nappali égen, a hónap közepén
Az esti égről már jó ideje eltűnt belső bolygószomszédunk, ám annál izgalmasabb időszak vár az ínyencekre: a Vénusz a tőlünk megfigyelhető égi útján a Nap közelében jár, s ilyenkor a holdsarlóhoz hasonló fázist mutat. Mivel fizikailag közelebb van ekkor a Földhöz, a sarló viszonylag nagy méretű (ezt a távcsöves megfigyelők tudják igazán megítélni csak), igen fényes, így tiszta égbolt esetén szabad szemmel is észrevehetjük. Ha az időjárás kedvez, s nem párás a levegő sem, elsőként keressünk valami tereptárgyat, épületet, amivel a Napot biztonságosan elrejthetjük a látóterünkből. Csak akkor próbálkozzunk a Vénusz megkeresésével, ha a Nap semmilyen formában sem tud a szemünkbe sütni! A hónap közepén még kb. 15 fokra jár a Naptól az aprócska Vénusz-sarló, s az égi elhelyezkedésük alapján a megfigyelésre a kora délutáni időszak a kedvezőbb, 14-15 óra körül. Ekkor a Naptól balra, annál kissé alacsonyabban látszik (a pontos napi helyzetét planetáriumszoftver segítségével ellenőrizzük). Ha a Napot biztonsággal kitakartuk, akár távcsővel, binokulárral is megkereshetjük a Vénuszt, de az éles szeműek mindenféle segédeszköz nélkül is megpillanthatják! Fotózni is tudjuk, a legszebb képet persze nagy nagyításban, távcsövön keresztül nyújtja majd, de akár már egy 300 mm-es teleobjektív is láthatóvá teszi a Vénusz sarló alakját. A hónap utolsó hetében már nagyon közel lesz a Naphoz, ekkor a szemünk épsége érdekében ne próbálkozzunk a megkeresésével, az alkalmas időszak az október 15-20. közti napokat jelenti.
A nappali égbolton jól fotózható a Vénusz sarlója tiszta időben, a kép 600mm teleobjektívvel készült, távcsővel ennél sokkal jobb eredményt kaphatunk.
Fotó: Landy-Gyebnár Mónika
Meteorok október második felében
A növekvő holdfázis nem túl kedvező a meteorok esti megfigyelése szempontjából, mivel a ragyogása a kevésbé fényes meteorokat kioltja, azonban talán az Orionidák meteorrajának 21/22-én várt maximumát a hajnali időszakban mégis érdemes lehet követni. A raj a Halley-üstökösnek köszönheti létezését, s gyors meteorokat produkál, a maximum idején, a hajnal előtti órákban 10-15 hullócsillagot is megpillanthatunk. Viszont ez a raj akár több éjjelen át is jelentősebb aktivitást produkál, így már a maximum előtti időszak is kedvező lehet (a Hold is korábban lenyugszik még ekkor), így a hosszú hétvégén már akár szombat hajnalban is érdemes lehet egy kis időt a megfigyelésre szánni. Az Orion csillagkép feletti égrészről indulnak ki a Halley-üstökös porszemcséiből származó meteorok, s mivel ez az égrész eleve a hajnal előtti órákban jár viszonylag magasan az égboltunkon, a legtöbb meteort is ekkor láthatjuk a rajból. Persze a hónap során aktív, számos másik meteorraj is meglephet minket, illetve bármikor a végigszánthatja az eget egy-egy rajhoz nem tartozó hullócsillag is!
28-án átállunk a téli időszámításra
A hónap utolsó hétvégéjén váltunk át a téli időszámításra, 28-án hajnali 3-kor visszatekerhetjük óráinkat 2-re. A napkelte egy órával előbb érkezik, viszont este hamarabb sötétedik – ez utóbbi a csillagászati megfigyelések szempontjából kedvezőbbé teszi az esti időszakot, s már 18:30 után teljesen sötét égbolttal találkozhatunk, amelyet csak az egyre később kelő Hold fénye zavar meg a hónap utolsó estéin.