Emma, Malvin, Zseraldina2025. április 19., szombat
Föld

Égi jelenségek 2018. december első felében

National Geographic Magyarország

Szuper vékony hajnali és alkonyi holdsarlót láthatunk, napkelte előtt beköszön a Merkúr, és megérkeznek a meteort hullató Geminidák is.

A holdsarló látványa jól illeszkedik a tájba, legyen szó akár városi, akár természeti környezetről, mindig lehetőséget ad egy kis kreatív munkára!
Fotó: Nemes András

Hajnali holdsarló 5-én és 6-án
5-én még könnyű célpont lesz a holdsarló, e hajnalon 4,5 százalékát világítja be a napfény, így bár vékony sarlót látunk, szabad szemmel is könnyen észlelhető lesz. Keleti határunknál 04:38-kor, Budapesten 04:50-kor, a nyugati országrészben 05:00-kor kel a délkeleti égen. Másnap, 6-án elsősorban a távcsöves megfigyelőknek biztosíthat élményt az e hajnalra már rendkívül vékonyra fogyott, mindössze 1,3 százalékos sarló, és csak tiszta horizont esetén van esély megpillantani. A kihívásokat kedvelők számára lesz tehát különleges célpont, ritkán adódik ilyen jó lehetőség a nagyon vékony sarló megfigyelésére, ugyanis több mint egy órával a Nap előtt felbukkan a látóhatáron, így, bár már bőven pirkadó, de mégsem túl világos égen kereshetjük meg. Megpillantása szabad szemmel gyakorlatilag esélytelen, de egy kisebb távcső vagy binokulár segítségével jól megfigyelhetjük (derült ég esetén) a kelő sarlót, illetve teleobjektívvel jól fotózhatjuk is. Külön csemege, hogy ezen a hajnalon a Merkúr is a közelében lesz, kb. 4 fokkal a sarló felett, kissé jobbra áll majd, s a Merkúrt már szabad szemmel is észrevehetjük. A holdkelte ideje 6-án a keleti határunknál 05:46, Budapesten 05:58, nyugaton pedig 06:08 lesz.

Merkúr a hajnali decemberi égen
December elején a Merkúr már a hajnali égbolt alján látszik, akár már a hónap első napjaiban is megláthatjuk derült idő esetén. A hónap közepe felé haladva egyre korábban kel és egyre fényesedik is, így kedvezőbbé válnak a megfigyelési körülmények. Elsején még csak 50 perccel előzi meg a napkelte idejét a legbelső bolygó felbukkanása, 5-én már másfél órával előbb kel a Napnál, 10-én 1 óra 40 perccel előbb jelenik meg a délkeleti horizonton, de a legkedvezőbb rálátásunk 15-én lehet, amikor 1 óra 50 perccel a Nap előtt felkel. Bár a decemberi időjárás nem igazán szokott a csillagászati megfigyeléseknek kedvezni az ilyenkor rendszeresen kialakuló s akár heteken át fennmaradó ködös-ködfelhős idő miatt, ám kis szerencsével megláthatjuk a Merkúrt a hajnali délkeleti ég alján. Az elhivatott megfigyelők akár az esetleg kialakuló ködpárnából kilógó hegyeink tetejére is felmehetnek. A hónap közepére a Jupiter megpillantása sem zárható ki, az óriásbolygó egy órával a Nap előtt kel majd, így ekkor már akár három fényes bolygót is láthatunk a hajnali égen.

Alkonyi holdsarló 8-án és 9-én
Nemcsak a korán kelőknek lehet szerencséjük decemberben a holdsarlóval, hanem azoknak is, akik az alkonyi, kora esti megfigyeléseket részesítik előnyben: 8-án az 1,7 százalékos sarlót kereshetjük az alkonypírban, 9-én már 5,2 százalékos megvilágításban nyújt biztos célpontot.
8-án 1 óra 10 perccel a Nap után nyugszik le a sarló, s mivel igen vékony, nagyobb esély van a megfigyelésére binokulárral, a sasszeműek kristálytiszta égen persze észrevehetik segédeszköz nélkül is. A keleti határainknál 16:48, Budapesten 17:02, nyugaton pedig 17:13 a holdnyugta ideje ezen az alkonyon. A sarlót a még bőven pirosló délnyugati ég alján keressük! 9-én kedvezőbb lesz már a helyzet, ekkor 2 órával a Nap után bukik le a horizont alá, s ráadásnak a közelében, 5 fokkal jobbra, kissé alacsonyabban áll a még épp megpillantható Szaturnusz is – ez utóbbihoz azért mindenképp kristálytiszta horizont szükséges. 9-én a holdnyugta ideje keleti határainknál 17:37, Budapesten 17:50, nyugati végeinken pedig 18:01. Ezen az estén a sarlón feltűnően látszik majd a földfény derengése is, így igazán szép élményt kaphatnak a szerencsés megfigyelők!

Különleges esemény 7-én: Mars-Neptunusz együttállás távcsöves megfigyelőknek
A Neptunusz igen halvány bolygó, szabad szemmel soha nem láthatjuk, ám nagyobb teleobjektívvel, távcsövön át fotózni azért lehet. Erre ad egészen különleges alkalmat 7-én kora este a Marssal rendkívül nagy közelségű együttállása. A bolygók napnyugta idején nem egészen 4 ívpercre (a telihold kb. 30 ívperc átmérőjű) lesznek csak egymástól, később fokozatosan távolodnak. A Mars vörös ragyogása mellett a Neptunusz halvány kékben derengő pontja a távcső látómezőjében minden bizonnyal igen különleges látványt nyújt majd. A fotózásukhoz nagyobb teleobjektív szükséges a nagy közelségük miatt. A két bolygó fényességkülönbsége igen nagy, s a Mars ragyogása mellett a Neptunusz valóban csak derengeni fog, ezért a fotózáshoz mindenképp kompromisszumra lesz szükség, ha szeretnénk, hogy a Neptunusz látszódjon a képen, a Mars be fog égni a felvételen. A növekvő távolságuk miatt az este előre haladtával a teleobjektíves fotósoknak könnyebb lesz a dolguk, a távcsöves észlelők viszont igyekezzenek minél korábban (még a szürkületben) megkeresni a párost.

A Mars és a Neptunusz közelsége 17:00-kor, a bolygók hátterébe halványan beillesztett méretarányos Hold az együttállás közelségét hivatott érzékeltetni.
FOTÓ: Stellarium

A hónap fénypontja: 13-án, 14-én jönnek a Geminidák!
Az év legjobb meteorzápora a Geminida raj, amelyet minden év decemberének közepe táján figyelhetünk meg. Több szempontból is különösen jó a raj: egyrészt azon kevesek közé tartozik, amely már kora estétől látható, szemben a legtöbb raj kora hajnali kedvező megfigyelhetőségével. Másrészt minden egyes évben különösen sok meteor hullik a maximum éjszakáján, a rajok többségénél évről évre fluktuáló aktivitásnak nincs jelentősége. Harmadrészt pedig nagyon sok igen fényes meteort figyelhetünk meg, így akár teliholdkor is valódi élményt nyújt a raj. Nem utolsó szempont az sem, hogy e meteorok inkább a lassúak közé tartoznak, így fotón is szép nyomokat hagynak majd.

Szerencsére idén nem lesz telihold, égi kísérőnk csupán 33 százalékos megvilágítású lesz a maximum 13/14-én éjszakára eső idejében s még 22 óra előtt le is nyugszik, így az éjszaka legnagyobb része holdmentes sötétségben telik majd. A kora esti, még holdfényes órákban pedig égi kísérőnk adta finom derítés teheti széppé a tájat, s különlegessé a készülő fotóinkat.

A maximum éjszakáján akár óránként 100 meteor is hullhat, ezek egy része persze halványabb, de a fényes rajtagokból is akár több tucatnyit láthatunk egy-egy óra alatt, főleg az éjszaka közepén, amikor a meteorok kiindulási pontja, amely ez esetben az Ikrek (Gemini) csillagképben van, magasan jár az égen. A kora esti megfigyeléseknél a hosszabb égi utat bejáró meteorok nyújthatnak feledhetetlen látványt, míg az éjszaka közepén a sokaságuk kápráztathat el.
Ez az a meteorraj, amelynek megfigyeléséért akár több száz kilométert is érdemes utazni, ha az időjárás ezt szükségessé teszi, de akár fátyolfelhős (amelyen a fényesebb csillagok még átragyognak) vagy párás égen is megláthatjuk a fényesebb rajtagokat. Természetesen ez esetben is igaz, hogy a települések fényszennyezésétől minél távolabb érdemes az égre nézni, így van esélyünk a lehető legtöbb meteor megpillantására.

A Geminidák szülő égiteste a 3200 Phaethon kisbolygó, ezzel is a ritkaságok közé emelkedik a raj, hiszen a meteorrajok elsöprő többségét üstökösökből eredő porszemcséknek köszönhetjük.

A Geminidák fényes meteorjait kevésbé kedvező időjárás esetén is megfigyelhetjük
Fotó: Landy-Gyebnár Mónika

A tél zöld üstököse, a 46P/Wirtanen
Valószínűleg sokfelé találkozhatnak a csillagászati jelenségek iránt érdeklődő olvasók a 46P/Wirtanen nevű üstökös decemberi közelségét beharangozó írásokkal, ezek többsége nem mentes a túlzásoktól. Hangsúlyozzák, hogy az üstökös szabad szemmel is látható, ám ez igencsak megtévesztő az átlagos érdeklődő, megfigyelő számára, mivel bár valóban eléri azt a fényességet, amit már szabad szemmel is észlelhetünk, sajnos nem számíthatunk látványos megjelenésű, csóvás égi vándorra.
Az üstökös november végén még csak a déli féltekéről volt jól látható, ám ausztrál megfigyelők már most jelezték, hogy észlelhető szabad szemmel – igen halvány pamacsként – az égen úszó vándor. Az ilyen megfigyelésekhez egyrészt tudni kell az üstökös pontos helyét, másrészt jó látásra és gyakorlott szemre van szükség, a teljesen sötét égbolton túl. Bár az üstökös még fényesedni fog decemberben, a legnagyobb fényességét elérő hó közepi napok során sem lesz szembetűnő, több okból sem, viszont igen jól fotózható lesz majd, így elsődlegesen a fotós megfigyelőknek nyújt majd kiváló lehetőséget.
A Wirtanen igen diffúz, vagyis az üstökösmagból leváló por és gáz nagy területen öleli körbe az égitestet, s a fénye ennek megfelelően szintén nagy területen oszlik el. A +4/+5 magnitúdós várható fényességgel ugyan sötét, vidéki égbolton kivehető lesz szabad szemmel derengő foltként, ám a fotózása az, amire érdemesebb koncentrálni. Az üstökös december 12-én lesz napközelben, s ezt követően alig 4 nappal lesz bolygónkhoz a legközelebb (kb. 30-szor messzebb, mint a Holdunk). Ezen időszakban a Bika csillagképben jár majd, így az esti óráktól megfigyelhető, igen gyorsan halad a csillagok közt. A fotós szempontból legérdekesebb napok 15-én és 16-án jönnek el, ekkor a Fiastyúktól néhány fokra jár a zöld üstökös, és szépen mutat majd a képeken a kék csillaghalmaz közelében, kisebb teleobjektívvel fotózva is. Amennyiben szeretnénk megörökíteni az üstököst, a holdfénytől mentes estéken tegyük, erre a hónap első fele az alkalmasabb időszak. A pontos, aktuális helyét az üstökös adatait beolvasva planetárium-szoftverekben, vagy webes csillagászati adatbázisokban (pl. a www.heavens-above.com oldalon) megtalálhatjuk. Minél magasabban jár az üstökös az égen, annál szebb lesz a fotóinkon is, hisz így a felszínhez közeli vastagabb, párásabb légréteg szűrő hatása nem tompítja tovább a fényét. 8-án már 40 fokos magasságban jár, ez a következő napokban tovább nő, így, ha az időjárás alkalmas a fotózásra, ne halogassunk, mivel a december ebből a szempontból igen kedvezőtlen is lehet, nem beszélve a növekvő Holdról, ami szintén ellehetetleníti a megfigyelést a hónap második felére.

A november elején Ausztráliában, távcsövön keresztül készült fotón is látjuk, mennyire diffúz a zöld üstökös, s a napközelségkor is csak elmosott foltként észlelhetjük majd.
Fotó: Alex Cherney, APOD / NASA

Hozzászólások

Jól vizsgázott a NASA pormentesítője a Holdon

Jól vizsgázott a NASA pormentesítője a Holdon

A Firefly Aerospace leszálló űrjárművével utazott a különleges pormentesítője, amelyet valós, holdi körülmények közt tesztelhettek is.

Marsi porforgatagot örökített meg a Perseverance

Marsi porforgatagot örökített meg a Perseverance

Ez nem is olyan nagy szám, sok hasonló felvétel készült már a marsjárók jóvoltából, most azonban több is került a videóra, és az egyik felfalta a másikat.

Globálisan csökken a talajok nedvességtartalma

Globálisan csökken a talajok nedvességtartalma

Az ezredforduló óta a talajokban tárolt nedvesség egyre inkább a légkörbe kerül, és a szakemberek szerint talán már nem is fog visszaállni a korábbi állapot.

Sarki fény látható a Neptunuszon a James Webb-űrteleszkóp legújabb felvételén

Sarki fény látható a Neptunuszon a James Webb-űrteleszkóp legújabb felvételén

A jelenséget régóta szerették volna megtalálni, de csak a Webb műszerei tették lehetővé ezt.

Jelentősen csökkent a tavak oxigénszintje

Jelentősen csökkent a tavak oxigénszintje

A vízi élőlények a vízben oldott oxigént lélegzik be, így létfontosságú, hogy a vizek oxigénben gazdagok maradjanak.

National Geographic 2025. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlapNational Geographic 2025. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket