Brúnó, Renáta, Renátó2024. október 06., vasárnap
Föld

Szabadulhatnak a cetek a fogságból

2019.04.09.MTI/NG
National Geographic Magyarország

Megállapodás született a Szrednyaja-öbölnél, orosz cetbörtönben fogva tartott összes cet szabadon engedéséről.

Fehér delfinek a Szrednyaja-öböl medencebörtönében
Forrás: Profimedia, Sputnik

Az orosz Távol-Kelet Tengermellék régiójában, a Vlagyivosztok és az észak-koreai határ között található Szrednyaja-öbölben 2018-ban felfedezett „cetbörtön” akkora felháborodást keltett Oroszországban, hogy az ügybe a Kreml is beavatkozott. Az állatokat külföldi – sajtójelentések szerint főképp kínai – delfináriumok számára fogták ki törvénytelenül az Ohotszki-tengerből és tartották a szakemberek szerint elfogadhatatlan körülmények között.

Vlagyimir Putyin elnök 2019. február 22-én elrendelte, hogy az illetékes állami szervek fogjanak össze és dolgozzanak ki megoldást a problémára. A cetek mentésében a természetvédelmi, az agrár-, a halászati és a belügyi tárca mellett a főügyészség, a kiemelt bűnügyekben eljáró Nyomozó Bizottság (SZK), a Tengermellék önkormányzata és más szervek is részt vesznek. Jean-Michel Cousteau óceánkutató és csapata a természetvédelmi tárca meghívására áprilisban csatlakozott a munkálatokhoz.

Oleg Kozsemjako, az orosz Távol-Kelet Tengermellék régiójának kormányzója szerint arról, hogy melyik egyedet mikor engedik vissza a tengerbe, a  Cousteau vezette csapat tagjai és orosz szakemberek közösen fognak dönteni. Mindaddig a 87 beluga és 11 kardszárnyú delfin fogva tartásának helyszínén, a Szrendnyaja-öbölben az állatok természetes közegére hasonlító feltételeket fognak teremteni.

Az ifjabb Cousteau, az Ocean Futures Society vezetője csapatával együtt megvizsgálja a fogságban tartott állatok egészségi állapotát. A francia szakember annak idején részt vett a Szabadítsátok ki Willyt! című filmben szereplő kardszárnyú delfin, Keiko természetbe való visszaengedésébe is. Cousteau megköszönte a felkérést a mentésben való részvételre és kijelentette, hogy csapatának célja nem a bírálat, hanem a tapasztalatcsere.

A tervek szerint az Összoroszországi Halgazdásági és Óceántani Kutatóintézet és Cousteau csapatának szakemberei az együttműködés keretében videokamerákat helyeznek el a „cetbörtön” medencéiben annak megfigyelésére, hogyan viselkednek az állatok az emberek távollétében. Ennek az információnak kulcsszerepe lesz a cetek számára egyénileg kialakítandó readaptációs tervek megvalósításában.

A 2019. március elején elhangzott hivatalos bejelentés szerit a ceteket, első lépésként, a Vlagyivosztok melletti Russzkij sziget egyik öblébe, egy ott kialakítandó ideiglenes központba fogják áttelepíteni. Az ott üzemelő, a nagytestű tengeri állatok tartására szolgáló központot alkalmassá kívánják tenni arra, hogy az odaköltöztetendő állatokat felkészítsék a visszatelepítésre.
A természetbe való visszaengedés konkrét módjáról április közepe táján konzíliumot fognak tartani. A szakértők egyetértenek abban, hogy az emberhez szokott állatok visszaszoktatása a természetbe sok időt vehet igénybe. Az orosz sajtóban megjelent hivatalos becslés szerint a cetek természetes közegükbe való visszaterelésének ára elérheti a 4,6 millió dollárt.

Az SZK 2019. február végén a halászatra vonatkozó szabályok megsértése címén büntetőeljárást indított a „cetbörtön” üzemeltetésével összefüggésbe hozott négy orosz cég ellen. Az orosz törvények értelmében a ceteket kizárólag tudományos célból lett volna szabad befogni. A történtek nyomán a tervek szerint tovább fogják szigorítani a tengeri emlősök kifogására és tartására vonatkozó jogszabályokat Oroszországban.

Hozzászólások

Szinte teljesen szabályos kör alakú erdő nő egy vulkán körül

Szinte teljesen szabályos kör alakú erdő nő egy vulkán körül

Az új-zélandi vulkán körül található erdő formája nem a véletlen műve.

Romlik a tavak jégminősége a klímaváltozással

Romlik a tavak jégminősége a klímaváltozással

A tavi jég sok helyen a téli sportok szerelmesei vagy épp a közlekedők számára jelent fontos helyszínt.

Különös, zebracsíkos követ talált a Perseverance marsjáró

Különös, zebracsíkos követ talált a Perseverance marsjáró

A Perseverance rover már nagyjából egy hónapja mászik felfelé a Jezero-kráter pereme felé, hogy ősi köveket keressen.

Újabb galaxisrandevút örökített meg a James Webb-űrteleszkóp

Újabb galaxisrandevút örökített meg a James Webb-űrteleszkóp

Egy 450 millió fényévre lévő elliptikus és egy spirálgalaxis találkozását, ami több százmillió éve történt, az űrteleszkóp infravörös tartományban örökítette meg.

A hófehér homokdűnék birodalmában jártunk

A hófehér homokdűnék birodalmában jártunk

Mint egy délibáb, úgy csillogtak a hófehér dűnék, melyhez bámulatos panorámát nyújtott a bárányfelhőkkel tarkított kék égbolt, háttérben pedig a csipkés hegycsúcsok. Akár egy tökéletesen megkomponált festmény.

National Geographic 2024. szeptemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket