Róbert, Robertina, Arianna, Fülöp, Roberta2023. június 07., szerda
Föld

Föld Napja – mindannyian tehetünk a fenntarthatóságért

2019.04.22.NG
National Geographic Magyarország

Bolygónk természeti kincseinek éltetésén túl, nem hagyhatjuk figyelmen kívül hogy az értékek közül egyre több tűnik el vagy kerül kritikus állapotba.

Forrás: Profimedia, Wavebreak

Április 22-én ünnepeljük a Föl napját, amit először 1970-ben tartottak az Egyesült Államokban – ezen a napon 25 millióan hallatták hangjukat a természet megóvása érdekében. Ennek az évnek azonban más szempontból is nagy jelentősége van, a WWF kétévente megjelenő Élő Bolygó Jelentése ugyanis az 1970-ből származó adatokhoz hasonlítja bolygónk állapotát, és a kép elkeserítően drámai: a gerinces fajok populációi 60 százalékkal csökkentek (a trópusokon pedig nem kevesebb, mint 89 százalékkal). Az élőhelyek eredeti biodiverzitása 1970-ben még 81,6 százalék volt, 2014-ben pedig már csak 78,6 százalék. Ez idő alatt az Amazónia 20 százaléka, globálisan a vizesélőhelyek 35 százaléka eltűnt. Bár a Föld Napja 1990-ben világmozgalommá vált, 1990 és 2015 között 129 millió hektárnyi erdő tűnt el a bolygó színéről. Pedig ahogy minden életet, úgy az emberét is ezek bonyolult hálózata tartja fenn.

Még mindig túl sokat fogyasztunk!
Az emberiség végletes mértékű fogyasztását lassan már nem bírja el a bolygónk: 2018-ban  augusztus 1-jére esett a Túlfogyasztás Világnapja, vagyis mindössze 7 hónap alatt elhasználtuk a Föld egy évre elegendő erőforrásait. Az emberek jelenlegi fogyasztásukat tekintve úgy élnek, mintha 1,7 Föld állna rendelkezésünkre. Pedig csak ez az egy bolygónk van, és a természet évente 125 billió dollár értékű szolgáltatást nyújt számunkra többek között termőtalaj, élelmiszer, friss víz és tiszta levegő formájában.

Túlzott fogyasztásunk következményeként azonban kritikus időszakkal kell szembenéznünk, hiszen ezek a természeti értékek veszélybe kerültek. 1950 óta a világ óceánjaiból közel 6 milliárd tonna halat és egyéb tengeri élőlényt fogtunk ki, becsült adatok szerint a tengeri madarak 90 százalékának gyomrában műanyagdarabok találhatók, a koralloknak pedig már a felét elveszítettük, és ha így folytatjuk, akkor hamarosan a kihalás szélére juthatnak. Pedig a korallzátonyok körülbelül 200 millió embert óvnak meg a hatalmas viharoktól. Az édesvizek létünk alapját jelentik, mégis az utóbbi századokban az emberi tevékenység következtében a Föld vizesélőhelyeinek 87 százaléka elpusztult, arányuk az elmúlt 40 évben 30 százalékkal lett kevesebb. A 20. században a gerinces fajok között az édesvízi halak kihalási rátája a legmagasabb.

Mi sem mentesülünk a Föld terhelésének felelőssége alól: ha mindenki úgy élne, mint a magyarok, akkor 1,92 bolygóra lenne már szükség. De a túlfogyasztásunk mellett a természetes élőhelyeink eltűnésével is a globális trendeket erősítjük: mára hazánk folyóinak és természetes árterületeinek több mint 90 százaléka eltűnt.

Nem mindegy tehát, hogyan bánunk a természettel, hiszen saját létünk is ettől függ. Nem késő azonban cselekedni! 2020-ban a világ vezetői újabb célokat határoznak majd meg a biológiai sokféleség védelmében. Ahogy azonban a kormányoknak és a vállalatoknak, úgy az egyéneknek is saját felelőssége, hogy milyen döntéseket hoznak, miként élik mindennapjaikat: fenntartható életmóddal, fogyasztás csökkentésével, a műanyagtermékek használatának mellőzésével mi is sokat tehetünk saját környezetünk és egyetlen otthonunk megóvása érdekében.

A fenntarthatóság mindannyiunk számára kihívás, jut tennivaló a magánembereknek, a politikai döntéshozóknak és a vállalatok vezetőinek egyaránt. Ezért a Föld Napjához köthetően indítja el együttműködését a Budapest Bank és a WWF Magyarország, melynek célja a pénzintézet környezeti hatásának csökkentése.

Kezdd kicsiben, neveld nagyra!

Kezdd kicsiben, neveld nagyra!

Ökológiai szemléletű növényvédelmi sorozatot és részvételi kutatást indított az ÖMKi hobbikertészeknek - bárki bekapcsolódhat! 

Klímakutatás segíti a nyaralókat

Klímakutatás segíti a nyaralókat

Spanyolország földközi-tengeri partvidékén nyaralók számára nyújt segítséget egy új vizsgálat a nyaralás idejének kiválasztásában.

Fókuszban a műanyagszennyezés

Fókuszban a műanyagszennyezés

Az Egyesült Nemzetek Szervezete június 5-öt a környezetvédelem világnapjává (World Environment Day) nyilvánította 1972-ben.

Kanada füstben

Kanada füstben

Az észak-amerikai országban már május elején megkezdődött a nyári erdőtüzek szezonja, a füst pedig igen távolra ér.

Expedíciót a Kárpátok erdeinek védelméért

Expedíciót a Kárpátok erdeinek védelméért

A Greenpeace öt országot érintő, 40 napos expedíciót indított a Kárpátok erdeinek védelméért, miután a környezetvédő szervezet 2022 őszén műholdas felvételek elemzésével óriási pusztítást tárt fel a határokon átívelő hegyvonulat erdeiben - közölte a Greenpeace Magyarország az MTI-vel.

National Geographic 2023. májusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

16 500 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket