Tódor, Rómeó, Richárd2025. február 07., péntek
Föld

Gyakoribbak lehetnek a Campi Flegrei nagy kitörései

2019.05.04.NG
National Geographic Magyarország

Hatmillióan élnek a Nápoly melletti vulkáni kaldera környezetében, így minden, a korábbi kitörésekre vonatkozó kutatás igen fontos.

A Nápolyi-öböl látványa Miseno városából, a távolban a Vezúvval.
Forrás: Wikipedia

Európában az elmúlt 200 000 év során a legnagyobb kitörést a Campi Flegrei produkálta 40 000 évvel ezelőtt (300 köbkilométer tömör kőzetnek megfelelő mennyiségű kidobott anyaggal), a vulkán legutóbbi ismert nagy kitörése 15 000 éve volt (40 köbkilométer anyag), ám azóta is számtalan kisebbről van tudomásunk, utoljára 1538-ból, a Monte Nuovo kis salakkúpját eredményezőről. Egy nemzetközi kutatócsoport vizsgálatai alapján azonban a hírhedt vulkán 29 000 éve is igencsak jelentős kitöréssel lepte meg Európa korabeli lakóit.

A Nápolyi-öböl jelentős részét elfoglaló Campi Flegrei kalderájából csak a számtalan beszakadás és néhány salakkúp nyoma látható,
Forrás: NASA Earth Observatory

A Campi Flegrei a Nápolyi-öböl vulkánja, bár kevésbé híres a déli szomszéd Vezúvnál, ez pusztán annak köszönhető, hogy nem a történelmi időkre időzítette a nagy kitöréseit. A Campi Flegrei hatalmas kaldera, vagyis nem a magasba nyúló ormot kell keresnünk a térképen vagy a nápolyi tájban, bár kisebb kitöréseiből apróbb salakkúpok ránk maradtak (mint az említett Monte Nuovo is). A terület az ókor óra sűrűn lakott, a híres, víz alatt megkötő és erőssé váló ókori római beton vulkáni eredetű hozzávalóját is itt bányászták.

Az életjeleit manapság a Solfatara turistacsalogató geológiai csodái formájában nézhetjük meg, illetve Pozzuoli városában a felszín emelkedése-süllyedése is arról tanúskodik, hogy távolról sem halott a vulkán. Rémhírek is rendszeresen jelennek meg róla, ám a rémhírek helyett érdemesebb lenne a tudatos felkészülésre energiát fordítani.

A kaldera látképe – teljesen belakott terület.
Forrás: Wikipedia

 

A Mediterráneumban az 1970-es években kezdtek rátalálni egy 29 000 évvel ezelőtt képződött vulkáni eredetű rétegre, az üledékekben talált lerakódások eredetéről azonban nem volt bizonyíték a Földközi-tenger környezetében. A hamuréteg Görögországban is 1 cm vastag volt, így lehet arról talán fogalmunk a hatásáról.

Bár logikusnak tűnt, hogy a környék nagy kitöréseiért felelős Campi Flegrei lehet a tettes, a hamuminták kémiai összetétele nem egyezett azzal, amit e vulkántól ismertünk. A kutatócsoport most a Campi Flegrei kalderájától néhány kilométer távolságban vett mintát a felszín alól két helyen is, s kiderült az elemzések alapján, hogy azonos a több ezer kilométerre is megtalált lerakódásokkal. A kutatók a Masseria del Monte tufaréteg nevet adták az e kitörésből eredő vulkáni lerakódásoknak. E réteg szemcséinek kémiai összetétele teljesen megegyezett a nagy területen talált hamu összetételével, és a kormeghatározása is a 29 ezer évvel ezelőtti időt adta ki.

A Pozzuoli városában látható híres római kori piac maradványa, amelyet tévesen Serapeumnak véltek. Az oszlopok sötét sávjai azt az időszakot jelzik, amikor lesüllyedt a terület, s tenger borította el a piacteret. A sávok az egykori kagylók nyomai.
Forrás: Wikipedia

 

A mérések alapján megbecsülték azt is, hogy mekkora lehetett a kitörés során kidobott vulkáni anyag: 16 köbkilométer lett az eredmény. Ez ugyan nem olyan hatalmas, mint a 40 000 éve volt óriási kitörés, ám egy hatmillió lakosú régió szívében több, mint elegendő. A kitörésből eredő kidobott anyag mennyisége a Krakatau 1883-as kitörése során kidobotthoz hasonlítható mennyiségű, így talán könnyebb elképzelni a méretét.
Mivel a másik két nagy kitöréshez hasonló vaskos, látványos tufarétegeket nem lehet találni a kaldera közelében, valószínűsíthető, hogy a kitörés dinamikája eltérhetett azokétól, s az ezt vulkáni tevékenységek, valamint az erózió eltüntették a közeli látványos bizonyítékokat.

Kénes gázok áramlanak a mélyből, Solfatara geológiai turistalátványosságon túl azonban az élő vulkán bizonyítéka is egyúttal.
Forrás: Wikipedia

 

A Masseria del Monte tufája a 40 és a 15 ezer éves kitörések közt található, vagyis a korábban vélthez képest gyakoribbak a Campi Flegrei nagy kitörései. Ez különösen fontos a Nápolyi-öböl lakossága szempontjából, hisz így egy minden bizonnyal bekövetkező jövőbeli kitörés ideje is valószínűleg közelebb van hozzánk időben, mint a korábbi ismert kitörések alapján vélték a szakemberek. Régóta világos, hogy nem az a kérdés, lesz-e a Campi Flegrei-nek következő kitörése, hanem az, hogy mikor. Most ezzel a kutatással egy picit pontosabbá válhatnak a valószínűségi becslések, s talán a környező lakosságért felelős döntéshozók is fontosabb feladatnak tarthatják a felkészülést.

Forrás: Égen-Földön-Föld alatt

Hozzászólások

Rejtőzködő fekete lyukakat kerestek

Rejtőzködő fekete lyukakat kerestek

Olyan fekete lyukak után kutattak, amelyeket sűrű por- és gázfelhő rejt, így nem látható a beléjük zuhanó anyag által kibocsátott fény.

1,2 millió éves jégréteget értek el az antarktikai fúrókampány során

1,2 millió éves jégréteget értek el az antarktikai fúrókampány során

A déli sarkvidéki jég évmilliók alatt halmozódott fel és őrzi a régi klímánk nyomát, valamint környezetünk számos tulajdonságát.

Ezért olyan veszélyes a városi tűzvészek füstje

Ezért olyan veszélyes a városi tűzvészek füstje

Los Angelesben a környék száraz növényzetéről a városra átterjedt példátlan tűzvész pusztított, és egy ilyen tűz nemcsak azokat károsítja meg, akiknek odavész a háza.

Ne örüljünk a mostani melegnek!

Ne örüljünk a mostani melegnek!

Lehet, hogy most pénzt spórolunk a fűtésen, nyáron viszont több hűtésre lesz szükségünk.

Égi jelenségek 2025. február első felében

Égi jelenségek 2025. február első felében

Számos szép együttállást nézhetünk meg, telihold is lesz, de a hónap közepén már az állatövi fény megpillantására is esélyünk lehet.

National Geographic 2025. januári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket