Műanyagexpedíció indul a National Geographic vezetésével
A National Geographic nemzetközi expedíciót indít, hogy megoldásokat találjon a műanyagszennyezés krízisére.
Egy nőkből álló kutatócsapat a világ egyik legikonikusabb vízi útvonalán, a Gangeszen fogja felmérni a műanyagszennyezést. A „Sea to Source: Ganges” (Tengertől a Forrásig: Gangesz) folyami expedíció az Indiai Vadvédelmi Intézet (WII), a Dakkai Egyetem, a WildTeam nemzetközi természetvédő szervezet és a National Geographic összefogásával valósul meg. Az expedíció a National Geographic azon vizsgálatsorozatának része, amellyel dokumentálni és megérteni igyekeznek a műanyag útját a forrásától a tengerig, illetve a szennyeződések áramlását és összetételét.
Az egyszer használatos műanyag komoly fenyegetést jelent a bolygóra. A becslések alapján az óceánokba évente mintegy 9 millió tonna műanyag kerül, és ezeket a folyók szállítják, szinte futószalagként működnek.
A Sea to Source: Ganges egyike annak a kutatásnak, amelyet a National Geographic „Planet or Plastic?” (Bolygó vagy műanyag?) kezdeményezésében akarnak megvalósítani. A program célja, hogy jelentősen csökkentsék az óceánt elérő műanyag mennyiségét. A szakértők először 2019 tavaszán, majd a monszun után még egy alkalommal mérik fel a Gangeszt.
Valerie Craig, a National Geographic Society műveleti programjainak igazgatóhelyettese szerint a szervezet elkötelezett a probléma megoldásában. Craig bízik benne, hogy sikerül a szakértők nemzetközi közösségét is mozgósítani az ilyen expedíciókkal. A 15 indiai és brit kutatónőből álló csapathoz remélhetőleg az indiai kormány szakértői is csatlakoznak majd, ez lesz a National Geographic eddigi legnagyobb női expedíciója. Vinod Mathur, a WII munkatársa és a csapat tagja optimista a vizsgálattal kapcsolatban.
Az expedícióban három területen, a szárazföldön, a vízben és az emberek körében mérik fel a műanyagszennyezettséget. A kutatók többek közt a műanyag felhasználását, gyűjtését, használatát és mozgását is elemzik majd.