Ez a gleccser elképesztő sebességgel mozog
A jégtömeg régebben évente 20 métert mozdult el, ma már naponta tesz meg ugyanekkora távolságot.
1985-2012 között a NASA Landsat műholdjának felvételei azt mutatták, hogy az oroszországi Vavilov-jégsapka többnyire stabil. 2013-tól kezdődően azonban a jégtömeg mozgása látványosan felgyorsult – írja az IFLScience.
A Vavilov-jégsapka egy sarki „sivatagban” fekszik, ahol rendkívül kevés a csapadék, éppen ezért a gleccsernek kifejezetten ellenállónak kéne lennie. A szakértők szerint a jégtömeg példátlan gyorsasággal mozog, a háttérben pedig az állhat, hogy víz szivárgott az egyébként szárazföldi talapzatú gleccser aljába.
Michael Willis, a Boulderi Coloradói Egyetem munkatársa és a jelenséget ismertető csapat tagja szerint rendkívül ritka, hogy egy ilyen gleccser rövid idő alatt így felgyorsuljon. A kutató és kollégái 2018-ban kezdték el vizsgálni a Vavilov-jégsapkát, illetve a régiót bemutató műholdas képeket.
A szakértők szerint 2015-2016 során a jégtömeg mintegy 100 méterrel vált vékonyabbá, a folyamat során nagy mennyiségű víz szabadult fel, amely elősegíthette az egyébként természetes mozgás felgyorsulását.
A friss adatok azt sugallják, hogy a hasonló, korábban védettnek gondolt gleccsereket is fenyegeti a klímaváltozás.