Csak összefogással lehet megmenteni bolygónkat
A tudós, a döntéshozó és a helyi ember együtt képes olyan tudást összerakni, amely reményt hozhat, hogy jobban megértsük, mit teszünk a Földdel.
Erről Molnár Zsolt etnoökológus beszélt az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában. Az etnoökológia, ez a néprajz és az ökológia határán mozgó tudomány azokkal az ismeretekkel foglalkozik, melyek a táj és az ember hagyományos tapasztalati együttműködéséről szólnak.
Az MTA Ökológiai Kutatóközpontjának munkatársa annak kapcsán nyilatkozott, hogy egy minap közzétett átfogó ENSZ-jelentés előrevetíti: a következő évtizedekben a jelenlegi nyolcmillióból egymillió állat- és növényfaj kihalása fenyeget a Földön. A dokumentumot 145 kutató három éven át készítette.
„Ez az első olyan átfogó értékelés, amely azt mondja, a tudomány nem elég ahhoz, hogy megmentsük a Földet és jól értékeljük a körülöttünk zajló természeti változásokat. Figyelembe kell venni azoknak az embereknek a tudását is, akik ott élnek és gazdálkodnak a tájban” – hangsúlyozta Molnár Zsolt.
Az etnoökológus kiemelte: a tudomány a világ alaptörvényeit keresi és nagyon sokszor megfeledkezik a helyi specifikumokról. Hozzátette: a helyi embert az egész világ nem érdekli, de nagyon ért a helyi dolgokhoz. Szerinte a mostani tanulmány nyomán talán a döntéshozók is észreveszik, hogy a föld kizsákmányolása hamarosan olyan szintet ér el, hogy az életszínvonalunk is csökkenni fog.
„Miközben háromszorosára növeltük termelékenységünket a mezőgazdaságban, a szárazföldek negyedén csökken a termékenység – annyit rontottunk a talaj minőségén, például a műtrágyázással. Miközben nő a lakosság, a klímaváltozással egyre gyakoribbak az aszályok és a viharok is, amivel szintén csökken a termékenység.
Az afrikai földrészen már most jóval nagyobb a klímamigráció, mint amit mi Európában érzékelünk” – magyarázta a tudós.