Szabina, Antonietta2020. október 27., kedd
Föld

A mélyből töltődnek Egyiptom sekély rétegvizei

National Geographic Magyarország

Egyiptomban a vízhasználat 93 százalékát a Nílus adja, s a maradék 7 százalék az, amit rétegvizekből emelnek ki. A népesség s vele a mezőgazdasági termelés növekedése valamint a klímaváltozás növelni fogja e rétegvizek fontosságát.

Forrás: NASA Earth Observatory

Épp a klímaváltozás miatt fontos megérteni, hogy a rétegvízkészletek milyen sebességgel töltődnek újra, s honnan van a belőlük kinyerhető víz.

Egy egyiptomi-amerikai kutatócsoport vizsgálta meg számos egyiptomi sekély rétegvízkút vizét, hogy a klór-izotópok mennyisége alapján kiderítsék a víz korát, s ezzel a lehetséges utánpótlás sebességét. A kutatás eredményéről született tanulmányt az Earth and Planetary Science Letters még 2019 márciusában közölte.

A sekély rétegvizek könnyen hozzáférhetőek, így elsősorban ezeket aknázzák ki, nem pedig a jól ismert núbiai homokkő rétegvizét. Ez utóbbi egy olyan, négy ország alatt húzódó hatalmas víztartó rendszer, amelynek vízmennyiségét 150 000 köbkilométeresre becslik (nagyjából a Nílus 500 évi teljes vízhozama, vagy kb. hússzor annyi víz, mint az észak-amerikai Nagy Tavak összes vize), azonban a nagy mélysége miatt nehezen hozzáférhető. A víz még a jégkor idején halmozódott fel, amikor a mai Szahara térsége igen csapadékos volt.

A sekély rétegvíz 29 helyszínéről vett minták azonban a várt, 100 évesnél is fiatalabb életkor helyett, több mint 200 000 évesnek bizonyultak. A víz korát a klór 36-os radioaktív izotópja segítségével határozták meg, ez az esővel a talajba jutó vízben adott mennyiség, s a kor előrehaladtával csökken (300 000 év az izotóp felezési ideje). A csapadékban, bolygó szinten, ugyan változékony ezen izotóp aránya a naptevékenység és a földi mágnesség hatásai miatt, de a grönlandi jégfuratok mintáiból tudjuk, hogy a múltban mikor milyen volt az arány, így az arányok összehasonlításával meg lehet határozni a víz korát. Emellett magának a núbiai homokkő rétegvíznek is ismerjük a korát a belőle származó minták alapján.

Az eredmény azt jelentette, hogy nem a közelmúlt csapadéka határozza meg a sekély rétegvizek jelenlétét, hanem a núbiai homokkő rétegvize táplálja őket. A közelmúlt csapadékából eredő rétegvizekbe helyszínenként eltérő arányban keveredik a núbiai homokkő rétegvize. Az utánpótlás azt jelenti, hogy a jövő növekvő vízigényét bőven el tudják majd látni a sekély rétegvízbe fúrt kutak annak a veszélye nélkül, hogy kimerülne a forrásuk.

A kutatók szerint annak köszönhető az átszivárgás, hogy a terület tektonikai aktivitása miatt olyan törések húzódnak a mélyben, amelyek utat biztosítanak a tárolt ősi vízkészletnek.

Líbia “Nagy Ember Építette Folyó” nevű vízvezetéke az ország sivatagi régiója alól kiaknázott több százezer éves rétegvizet a partvidék nagyvárosainak ivóvízellátására.
Forrás: Wikipedia

Jelenleg egyedül Líbia használja fel az ősi, mélyben meghúzódó rétegvizet közvetlenül, amelyet az ország belsejéből kb. 2800 km hosszúságú csővezetéken szállítanak a partvidék nagyvárosaiba. A núbiai homokkő rétegvize Egyiptom, Líbia, Csád és Szudán alatt terül el, s a felmérések alapján mind a négy országnak bőven jut belőle.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a végtelenségig használható, hiszen a mélyben megőrzött víznek nincs utánpótlása, így hasonlóan kellene vele gazdálkodni, mint a szintén véges fosszilis energiahordozókkal, e téren pedig nincs túl sok jó tapasztalatunk. Emellett, hiába van jelenleg mind a négy érintett ország számára elegendő víz, a nem megfelelően tervezett kiaknázása az országok közti konfliktusokhoz is vezethet, ezt felismerve az UNESCO megelőzési céllal egy több éves projekt keretében igyekszik rendezni a stratégiai kérdéseket az érintett országok bevonásával.

Hozzászólások

Késik a fagy a tengeri jég bölcsőjében

Késik a fagy a tengeri jég bölcsőjében

Még mindig nem indult el a jégképződés az északi-sarkvidéki tengeri jég bölcsőjének tekintett Laptyev-tengeren.

Algák okozták a tömeges élőlénypusztulást Kamcsatka partjainál

Algák okozták a tömeges élőlénypusztulást Kamcsatka partjainál

Egészen biztosan nem emberi tényező, hanem mérgező algák elszaporodása okozta a tömeges tengeriélőlény-pusztulást a távol-keleti Kamcsatka-félszigeten - olvasható az MTI hírei között.

Aggasztó a svájci gleccserek gyors olvadása

Aggasztó a svájci gleccserek gyors olvadása

Aggasztó mértékben olvadtak a svájci gleccserek 2020-ban, s közben még sohasem esett ilyen kevés hó az Alpok legnagyobb gleccserének térségében - olvasható az MTI hírei között.

20 éve fotózzák a Földet a Nemzetközi Űrállomásról

20 éve fotózzák a Földet a Nemzetközi Űrállomásról

Habár az átlagember számára puszta szórakozás e felvételek nézegetése, a céljuk elsősorban tudományos.

Egyre gyorsabbá válnak a trópusi ciklonok

Egyre gyorsabbá válnak a trópusi ciklonok

A hurrikánok és tájfunok emberek millióira vannak hatással, megértésük ezért kiemelten fontos.

National Geographic 2020. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket