Kínai olajkutak veszélyeztetik a szaharai természetvédelmi területet
Niger déli részén még 1962-ben létesült a Termit és Tin Toumma Természetvédelmi Terület, amelynek egy részén most kínai olajkutakat terveznek. Ez Afrika legnagyobb egybefüggő védett területe. De meddig?
A jórészt sivatagi-félsivatagi terület számos ritka, védett fajnak ad otthont, itt él például a súlyosan veszélyeztetett mendeszantilop vagy addax (Addax nasomaculatus), azonban a nigeri kormány elhatározta, hogy „átrajzolja a természetvédelmi terület határait” – számolt be róla a Phys.org. A Kínai Nemzeti Olajtársasággal (CNPC) kötött szerződés alapján a részben védett régión belülre eső Agadem olajterületek kiaknázásának jogait is a kínaiaknak ígérték.
Természetvédelmi szervezetek petíciót indítottak a védett terület egyben tartásának céljával. Az afrikai Jeunes Volontaires pour l”Environnement (Fiatal Önkéntesek a Környezetért) civilszervezet képviselője, Hamadou Soumana Oumarou elmondta, hogy a kínai olajfúrások súlyos veszélyt jelentenek a területre. Az online petíciójukban azt írják: „Kína az afrikai biodiverzitást semmisíti meg”. A megcélzott 50 ezer aláírás közel fele már megvan, Oumarou elmondása alapján.
A francia Noe nevű civilszervezet, amely a védett területet a nigeri kormányzat megbízásából 20 éves időszakon keresztül menedzseli, azt nyilatkozta, hogy a kínai szerződés miatt a nigeri vezetés 45 ezer négyzetkilométert tervez kiszakítani a térségből (a védettség megszüntetésével). Ezzel a mendeszantilop vadon élő állománya eltűnhet a francia szervezet véleménye szerint.
A kínai olajtársaság jelenleg 21 kutat üzemeltet itt, és 100 km csővezeték is kettészeli a ma még védett területet.
Termit és Tin Toumma Természetvédelmi Terület otthont ad mintegy 100 növényfajnak, 130 madárfajnak pl. az arábiai túzoknak, a súlyosan veszélyeztetett dámgazellának és a szaharai gepárdnak, valamint a veszélyeztetett sörényes juhnak és az egyelőre még stabil állományú sivatagi rókának is. Az olajfúrások a mendeszantilop élőhelyét érintik a legsúlyosabban.