Salamon, Antal2020. október 24., szombat
Föld

Égi jelenségek 2019. október első felében

National Geographic Magyarország

Holdsarlóval kezdődik, teliholddal végződik a hónap első fele, közben láthatunk együttállásokat, meteorokat és a korán kelők az őszi állatövi fényben is gyönyörködhetnek.

Forrás: Gerlecz László

Holdsarló október 1-jén este
Az alkonyi, délnyugati ég alján a 12 százalékos megvilágítású sarlót már korán megláthatjuk, bár alacsonyan lesz a horizont felett, a nagyobb fázis miatt szembetűnik azonnal. Napnyugta után a még világos, színes délnyugati égbolton különösen megkapó látványt nyújt akkor is, ha nem teljesen tiszta az ég. Egy óra és 50 percünk van napnyugta és holdnyugta között, így bőven akad idő a fotózásra, megfigyelésre. A Hold alacsony helyzete miatt keressünk akadálymentes kilátást biztosító észlelőhelyet! A holdnyugta ideje keleti határunknál 20:00, Budapesten 20:13, a nyugati országrészben 20:24.

Hajnalonként láthatjuk az őszi állatövi fényt

Az őszi állatövi fényt napkelte előtt 2-1,5 órával láthatjuk
Forrás: Landy-Gyebnár Mónika

A hónap elején, míg a holdfény nem zavarja a hajnali órákat, sötét, vidéki égről megcsodálhatjuk az őszi állatövi fény derengő fénykúpját. A Hold október 11-ig hagyja sötéten ezt az időszakot, így, ha tervezzük a megfigyelést, e napokon számíthatunk alkalmas körülményekre, ha az időjárás is megfelelő. A legjobb mindig a hidegfrontok után kitisztult, páramentes égbolt, ilyenkor még a kevésbé sötét égboltú helyszíneken is láthatjuk az állatövi fényt.

Hold – Jupiter együttállás október 3-án

Hold-Jupiter együttállás
Forrás: Stellarium

Alig több mint két fokra áll egymástól a 30 százalékos megvilágítású Hold és a fényes óriásbolygó, a Jupitert a Hold bal oldalán kereshetjük, tiszta időben akár már a napnyugta előtti percekben is, ha valaki szereti a kihívásokat, de amint kicsit sötétedni kezd, egyre inkább szembetűnő lesz a Jupiter fénypontja. A páros a keleti határunknál 21:10-kor, Budapesten 21:24-kor, nyugaton pedig 21:35-kor nyugszik

Hold – Szaturnusz együttállás október 5-én

Hold-Szaturnusz együttállás
Forrás: Stellarium

A Hold ekkor már 50 százalékos megvilágítású lesz, a gyűrűs bolygót felette, kicsivel balra kereshetjük. A távolságuk 20 óra felé még 2 fok, azonban ez egyre csökken, s holdnyugta idejére már alig egy fok választja majd el őket egymástól, ekkor a Szaturnusz pontosan a Hold felett látszik majd. Érdemes azonban kicsit korábban, 21:30 – 22:00 közt fotózni, ekkor még kényelmes 12-8 fok közti magasságban lesznek, mivel ősszel a horizont közelében már gyakran párás az ég, s a kevésbé fényes Szaturnusz így nehezebben kivehető.

Van már esély a Vénuszt is megpillantani alkonyatkor
Belső bolygószomszédunkat igen régen nem láttuk már a Naphoz való közelsége miatt, lassanként azonban egyre jobban megmutatja magát az alkonyati látóhatáron. Nem egyszerű így sem, hisz egy felhősáv vagy a pára ellehetetleníti az észlelését, azonban tiszta idő esetén a hónap közepe felé akár észre is vehetjük. Ehhez a tiszta horizonton túl alapfeltétel az akadálymentes kilátás, így alkalmas például egy hegytető arra, hogy keressük a Vénuszt a délnyugati ég alján. Alig fél órával a Nap után nyugszik, így, a nagy fényessége ellenére is csak a lenyugvása előtti percekben, a horizonthoz igen közel lehet észrevenni.

Indul az őszi meteorszezon

Fényes Taurida tűzgömb a Dolomitok hegyei felett
Forrás: APOD/ NASA / Ollie Taylor

Az egyre hamarabb elérkező esti sötétség a hűvösebb idő ellenére is talán többeknek ad némi lehetőséget égboltmegfigyelésre. Akármilyen céllal vagyunk kinn, számíthatunk rá, hogy októberben már egyre több meteort látunk, s az őszi időszak „fénypontjai” a Taurida rajcsoport tagjai lehetnek emlékezetesek. Ezek a meteorok igen lassúak, s nagyon sok esetben látványosan fényesek, nem ritkán az egész eget beragyogó tűzgömbök világítják be a tájat. Ugyan az óránként megfigyelhető meteorok száma nem jelentős, még a maximum idején is csak 5 meteor hullik az északi és a déli Taurida rajból, ám a látványos fényesség miatt nem szabad róluk megfeledkezni. A radiáns már kora este felkel, így estétől észlelhetünk e rajkomplexből származó hullócsillagokat, de természetesen itt is érvényes, mint minden meteorraj esetén, hogy a radiáns magasabb állásakor hullik több, így éjfél felé már nagyobb az esélyünk.
A Tauridákon túl jelentkezik az éjszaka második felében megfigyelhető Orionidák (amelynek a Halley üstökös a szülő égitestje) és a már kora estétől látható Draconidák raja is. A fényes rajtagok, az egyre erősebb holdfénynél, is látványosak lehetnek.

Telihold október 13-án

Őszi színekben pompázó táj a telihold fényében
Forrás: Landy-Gyebnár Mónika

Az októberi telihold kelte ideális fényviszonyokkal köszönt ránk, napnyugta után közel fél órával, már sötétedő égen láthatjuk felbukkanni a keleti látóhatáron. A holdkelte ideje keleti határainknál 18:07, Budapesten 18:19, nyugaton pedig 18:29 lesz. A Hold egyre magasabbra kúszik már égi útján, kb. 45 fokon delel éjfél után, így, amennyiben tájba foglaltan szeretnénk fotózni, erre a holdkelte utáni idő a legalkalmasabb. Az éjszaka további időszakát kihasználhatjuk arra, hogy a holdfényben úszó őszi tájat, színesedő lombokkal fotózzuk, október közepére öltik magukra a bokrok, fák a legszebb őszi ruhájukat.

Hozzászólások

20 éve fotózzák a Földet a Nemzetközi Űrállomásról

20 éve fotózzák a Földet a Nemzetközi Űrállomásról

Habár az átlagember számára puszta szórakozás e felvételek nézegetése, a céljuk elsősorban tudományos.

Egyre gyorsabbá válnak a trópusi ciklonok

Egyre gyorsabbá válnak a trópusi ciklonok

A hurrikánok és tájfunok emberek millióira vannak hatással, megértésük ezért kiemelten fontos.

Lesújtó az európai élőhelyek állapota

Lesújtó az európai élőhelyek állapota

Az Európai Unió természetes élőhelyeinek több mint 80 százaléka kedvezőtlen vagy rossz állapotban van - az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) jelentését az MTI tette közzé.

Ezúttal nem történt űrszemét-karambol

Ezúttal nem történt űrszemét-karambol

Elkerülte az összeütközést két egymáshoz közel került űrszemét - közölte a LeoLabs, a Föld körüli pályán keringő objektumokat radarral megfigyelő cég.

Összefüggés lehet a Tibeti-fennsík légszennyezése és a sarkvidék jégtakarója közt

Összefüggés lehet a Tibeti-fennsík légszennyezése és a sarkvidék jégtakarója közt

A Tibeti-fennsík „harmadik sarkvidék” néven emlegetett, igen nehezen megközelíthető helye bolygónknak, ám az egyik legtisztább környezet is.

National Geographic 2020. októberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 960 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket