Fogynak a rovarok Németországban

Egyre csökken a rovarok és pókok száma a németországi erdőkben és füves területeken - állítják kutatók, akik szerint az intenzív mezőgazdasági termelés a felelős az aggasztó mutatókért.

A Nature című folyóiratban publikált tanulmányukban a szakemberek „paradigmaváltást” sürgetnek a földhasználati szokásokban a lepkék, bogarak és repülő rovarok természetes élőhelyeinek megóvása érdekében.
A kutatók 2700 különböző fajba tartozó több mint egymillió rovarra és pókra vonatkozó adatokat gyűjtött be három németországi régió több száz füves területéről és erdőségéből 2008 és 2017 között.
Eredményeik jelentős csökkenést mutattak a fajok sokszínűségében és egyedszámában a füves területeken és az erdőkben egyaránt, a változás legfőbb oka pedig – legalábbis a füves területeken – az intenzív mezőgazdasági termelés.
Több közelmúltbeli tanulmány is bizonyos rovarfajok, például a háziméhek számának csökkenéséről számolt be, különösen a fejlett gazdaságú országokban. Ennek okaként a rovarirtó szerek használatát és a klímaváltozást jelölik meg a kutatók. Más rovarok ugyanakkor, úgy mint a házilégy és a csótány egyre többen vannak.
A mostani vizsgálat megerősíti, hogy bizonyos rovarfajok a kihalás felé tartanak. A Müncheni Műszaki Egyetem munkatársa, Sebastian Seibold szerint egyre világosabbá válik, hogy a rovarok pusztulása a különböző mezőgazdasági tevékenységgel áll összefüggésben.
„A tanulmányunk megerősíti, hogy a rovarok eltűnése létező probléma, és talán jóval szélesebb körű, mint azt korábban véltük, tekintve, hogy például az erdőségek rovarpopulációi is csökkennek” – mutatott rá a szakember.
Sebastian Seibold úgy gondolja, aggodalommal kell tekinteni arra a jelenségre, hogy a csökkenés nem csupán az intenzív termelésnek kitett területeket érinti, hanem a védetteket is, vagyis azok a térségek, amelyekre a biológiai sokféleség őrzőiként tekintünk, valójában már nem képesek ellátni a feladatukat.
A rovarok megfogyatkozása jelentős hatással van az egész ökoszisztémára, mivel táplálékként szolgálnak sok madár, kétéltű, denevér és hüllő számára, továbbá központi szerepet játszanak a növények beporzásában.