Hatalmas esők okozták Európa egyik legnagyobb éhínségét

1315-17. között a kiterjedt éhínség a kontinens egyik legnagyobb népesség-összeomlását eredményezte. A történelmi feljegyzések alapján szűnni nem akaró eső volt, és alig lehetett valami termést betakarítani, az emiatt égbe szökő élelmiszerárakkal megjelent a kannibalizmus, és elszaporodtak a csecsemőgyilkosságok. Számos feltételezés van, miszerint 1314-től kezdődően áradások sokaságát élte át a kontinens, azonban nem világos, hogy milyen mértékű is lehetett a csapadékmennyiség a többi történelmi időszakhoz képest ekkoriban. A 14. század a középkor egyik legdinamikusabb időszaka volt, a nagy éhínséget követően 1337-ben kezdődött a százéves háború, 1347-ben elérte a kontinenst a fekete halál, ekkor kezdődött az írek függetlenségi küzdelme is, többek között.

A Columbia Egyetem kutatói egy 2015-ben elkészült adatbázist vizsgáltak át, az ún. Óvilági Aszály Atlaszt (OWDA), amelyben részletesen szerepelnek az egyes évek csapadékviszonyai, a kontinens különböző földrajzi területein, mégpedig a fák évgyűrűinek növekedéséből kiszámított adatokkal. Az adatok 106 helyszínről állnak rendelkezésre, és az atlasz időszámításunk kezdetétől 2012-ig tartalmazza az információkat. A modern meteorológiai mérések időszakában vett évgyűrűminták elemzései alapján a múltbéli mintákhoz is hozzá lehet rendelni a csapadékadatokat, így meglehetősen precíznek tekinthető az adatbázis. Az eredményeikről az Amerikai Geofizikai Unió őszi konferenciáján számoltak be.

A történelmi feljegyzéseket kiválóan kiegészítik ezek az adatok, hisz feljegyzés sem mindenütt készült, így kiküszöbölhetőek az emberi látásmódból adódó ellentmondások is, hisz az évgyűrűk nem esnek túlzásokba, amikor árulkodnak a csapadékviszonyokról. Egy dolgot azonban a fák sem árulnak el: mivel télen nem növekednek, így a téli csapadékviszonyokat nem lehet az évgyűrűk alapján olyan pontosan visszavezetni, ezért is hasznos a történelmi feljegyzésekkel együtt értelmezni őket.

A vizsgálatokból az derült ki, hogy az elmúlt 700 évben az 1314-15-16. évek együttesen az ötödik legcsapadékosabb 3 év voltak, 1315 pedig kimondottan a legnedvesebb év volt ezen időszakban. A túlzott csapadék elsődlegesen Európa északabbi részét érintette, és például Itália legdélibb vidéke és Spanyolország déli része száraz időjárású volt ekkor is.

A csapadék miatt sok termény be sem érett, ám, ha mégis, sem a gabonát, sem az állatoknak való szénát nem lehetett megszárítani. Az emberek a vetőmagot és az igásállatokat ették meg, sokan elhagyták a gyerekeiket (e korból ered a Jancsi és Juliska meséje is), és a legyengült népességet a közönséges betegségek is sújtották.  Az éhínséget csak 1322-re heverte ki, úgy-ahogy, a kontinens.