Így néz ki a Thwaites-gleccser alatti világ

A Nyugat-Antarktisz egész jégmezője instabillá válhat, ha a különösen gyorsan olvadó gleccserei, mint a hírhedtté vált Thwaites-gleccser elolvadnak, s ezzel hatalmas tengerszint-emelkedés várható. A folyamatok ennél sokkal összetettebbek, és a gyorsan mozgó gleccsereket muszáj megvizsgálni, mert a bizonytalanságok, s az ezek miatt sokszor erősen túlzó kijelentések csak így tehetők a helyükre. A gleccser olvadásának fő oka az, hogy a szárazulatról kilógó részét alulról egyre jobban olvasztja a viszonylag meleg tengervíz.

Ennek okán egy kutatócsoport létesült több tudományág angol és amerikai képviselőiből, International Thwaites Glacier Collaboration, (Nemzetközi Thwaites-gleccser Együttműködés) néven, amelynek tagjai január végén, a helyszínen vizsgálták meg, az eddig  rendkívül kevés alkalommal felkeresett, gleccsert. Mivel az Antarktisz egyik legnehezebben megközelíthető helyszínén nagyon zord időjárás volt, viharos szél és -30°C alatti hőmérséklet uralkodott, ezért heteken át tartó harc folyt az elemekkel, mire a kutatók megfelelő lyukat tudtak fúrni a több száz méter vastag jégbe. E lyukon keresztül engedték le a gleccser alá azt az automata merülő járművet, amely számos műszerrel és kamerákkal felszerelten először nyújtott bepillantást a gleccser végződése alatti tengeri világba.

A „Jéguszony” (Icefin) nevű jármű kb. két kilométert úszott a selfjég alatt, egy lejtős medencében, közel ahhoz a területhez, ahol a szárazföldről a selfjégbe, vagyis a tenger feletti régióba lép a gleccser. Ez kritikus szakasz, ugyanis itt elveszíti a szárazföldi alátámasztását a gleccser, s ettől kezdve a tenger vizén lebeg. Az itt jelen lévő masszív jégtömeg lassítja le a gleccser tenger felé rohanását, ezért e régió vizsgálata az egyik legfontosabb a gleccserek változásainak megértéséhez.

A Thwaites elvégződése alatt egy sziklagerinc húzódik, és a jármű által gyűjtött adatok előzetes elemzése alapján félő, hogy az óceán túl meleg vize annyira megolvaszthatja a gleccser alját, hogy elveszíti az alátámasztását e gerincen, s ez elvezet az összeomlásához.

A Georgiai Műszaki Egyetem (Georgia Institute of Technology) kutatója, Dr. Britney Schmidt, aki a merülő jármű irányító csoportjának vezetője elmondta, hogy számtalan olyan dolog történt most, amit először sikerült elérni. „A Jéguszonyt pontosan az ilyen körülményekhez fejlesztettük ki, olyan helyekre tud eljutni, ahova szinte teljesen lehetetlen, és a segítségével az igen gyorsan változó helyzetet meg tudjuk érteni. Büszkék vagyunk erre az eszközre, teljesen új utakat nyit meg a gleccserek és a selfjég vizsgálatában. Ez az első alkalom, hogy egy eszköz hosszú kilométereket tehet meg a jég alatt, eközben méréseket végezhetünk, s feltérképezhetjük a mélybeli világot, amelyre más módon nem volna lehetőség. Amikor rápillantottunk a gleccser jege és a szárazföld találkozási pontjára a tenger felől, ez pont olyan első pillanat volt, mint az, amikor először járt ember a Holdon.”

A kutatócsoport olyan műszereket is kihelyezett a jégréteg alatti tengeraljzathoz rögzítve, amelyek egy éven át folyamatosan gyűjtenek adatokat  a jégről és a tengervízről, az Antarktisz egyik leggyorsabban változó területén.