Zita, Mariann, Anasztáz2025. április 27., vasárnap
Föld

A koronavírus alaposan átírja a MOSAiC expedíció forgatókönyvét

National Geographic Magyarország

A 2019 őszén kezdődött expedíció során, a Polarstern kutatóhajó egy évet tölt el az északi sarkvidék jegébe fagyva.

Forrás: Alfred Wegener Institut / Michael Gutsche

Az expedíció eseményeiről számos alkalommal beszámoltunk, most azonban olyan eseményről kell hírt adni, amelyre néhány hónapja még nem számított senki.

Az expedíción részt vevő legénységet és kutatókat pár havonként egymást váltó csoportba sorolták, s e csapatok cseréje mellett a hajónak ellátmányt, üzemanyagot szállítóhajóval, kisebb jégtörővel vittek eddig. Számos extra helyzetet beterveztek az expedícióba, az ellátmányt például akár helikopterrel, repülővel is el tudják vinni, de még akkor sincs tragédia, ha ez elmarad, ugyanis jelentős tartalékai vannak a kutatóhajónak. Az A terv mellé mindig készült B, C és D terv is, most viszont ez sem volt elegendő.

A legutóbbi legénységcserére és ellátmányozásra 2020. április elején került volna sor légi úton, azonban a koronavírus világjárványa miatt bevezetett utazási korlátozások ezt meghiúsították. A jégtörők, amelyek az ellátmányt viszik, ugyanezen intézkedések miatt egyáltalán nem szállíthatnak embereket, így a cserét sem lehet velük lebonyolítani. Emiatt egészen új tervet kellett kidolgozni arra, hogy miként folytatódjon a Polarstern küldetésének második szakasza.

A Maria S. Merian kutatóhajó
Forrás: Alfred Wegener Institut

 

Két német kutatóhajó közreműködésével zajlik majd a csere, az RV Sonne és az RV Maria S. Merian (az RV ezekben az esetekben a „research vessel” vagyis a kutatóhajó rövidítés, a nemzetközi gyakorlatban használt megkülönböztető jelzés ugyanúgy hozzátartozik a hajó nevéhez, ahogy egy doktori fokozatot elért emberéhez a dr.) hajókat bízták meg a feladattal. Ez így egyszerűen hangzik, azonban a kutatóhajók programját átszervezni nem kis feladat, sokszor hosszú évekre előre lefoglalt minden hetük ugyanis.

A két hajó jelenleg még Németországban van, majd a Spitzbergák vizeire megy a kb. 100 fős új legénységgel és az ellátmánnyal, hogy itt találkozzon a Polarsternnel. A hónapok óta tartó sodródás után május közepén újra beindítják a jégtörő motorját, hogy kiszabadítsa magát a jég fogságából. A Polarstern igen jól halad a küldetésével, már több mint 5600 kilométert tettek meg a jégben, s elhagyták az Északi-sarkot, s a Fram-szoros (a Spitzbergák és Grönland közti tengerszakasz) felé tartanak, ez pedig a most tervezett logisztikai eseményhez különösen kedvező. A Polarstern a cserét követően az új csapattal visszahajózik az előző helyére és folytatja eddigi sodródását.

A Polarstern és a Jég-tábor egy korábbi felvételen
Forrás: Alfred Wegener Institut/ Manuel Ernst

 

A kutatóhajóról a jégre kihelyezett műszerek közül számos automatikusan működik és így képes a mérések végezni addig is, míg a hajó távol lesz, másokat viszont elbontanak, begyűjtenek a távozást megelőzően. A Jég-tábor nevű kutatóhelyet, ahol a tengerjég viselkedését tanulmányozzák, a hajó közelében építették ki, azonban már a kezdetekkor benne volt a tervekben, hogy a hajó túl gyors délies sodródása esetén át kell telepíteni egy olyan helyre, amely közelebb marad a sarkhoz és hidegebb, így hosszabb időn át vizsgálhatják róla a jeget. A Polarstern kényszerű útját követően erre a költöztetésre is valószínűleg sort kerítenek majd.

Az expedíció vezetői és a logisztikai csapat a tudományos ügynökségekkel együtt képes volt biztosítani, hogy a MOSAiC tervezett küldetése a világjárvány ellenére folytatódhasson. Az új legénység minden tagját az elindulás előtt az egészségügyi hatóságok ellenőrzött karanténban tartják, s több alkalommal tesztelik is őket a koronavírusra, az indulás előtt. A csapat reményei szerint az egész expedíciót, annak októberig tartó hátra lévő részét is le tudják majd bonyolítani.

Hozzászólások

India lassabban melegszik, és nem értjük teljesen, hogy miért

India lassabban melegszik, és nem értjük teljesen, hogy miért

Elképzelhető, hogy a légszennyezésnek köszönheti a szubkontinens ezt a lassabb melegedést, de más tényezők is beleszólhatnak.

39 százalékkal csökkent az ausztrál partok műanyagszennyezettsége

39 százalékkal csökkent az ausztrál partok műanyagszennyezettsége

Egy, hat ausztrál nagyváros térségében végzett felmérés során jelentős javulást találtak, ám még így is túl sok a cigarettacsikk, a flakon, sörös és ételes doboz.

Még ne siessünk a Marsra: egészségi problémákat okozhat a pora

Még ne siessünk a Marsra: egészségi problémákat okozhat a pora

Az emberes marsutazás egyelőre még csak tervasztalokon létezik, azonban nem árt előre gondolkodni, és még az út előtt a lehető legjobban felkészülni arra, ami majd várhatja ott az űrhajósokat.

Minden korábbinál pontosabban sikerült megmérni az Uránusz tengelyforgását

Minden korábbinál pontosabban sikerült megmérni az Uránusz tengelyforgását

A korábbi adatokat még a Voyager-2 űrszonda méréseiből kapták 1986-ban, most a Hubble-űrteleszkóp ezerszer pontosabb adattal szolgált.

Ekkora most az Aral-tó

Ekkora most az Aral-tó

Az emberi környezetrombolás szimbólumává lett közép-ázsiai tó az 1960-as években még kétszer akkora volt, mint Belgium.

National Geographic 2025. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlapNational Geographic 2025. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket